A magyar katolikus egyházra Ferenc pápa budapesti látogatása után váró feladatokról, valamint az Európában vállalandó szerepéről nyilatkozott Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke az …
Ferenc pápa
-
-
Ferenc pápa a Vatikánba tartó repülőúton az őt kísérő újságíróknak beszámolt a budapesti találkozókról, melynek során kiemelten megérintette a magyarok ökumenikus szellemisége, családvédelme és környezettudatossága. Hangsúlyozta az oltás …
-
Befejezte négynapos szlovákiai látogatását Ferenc pápa, aki a pozsonyi repülőtéren tartott rövid búcsúceremónia után kíséretével visszarepült Rómába. A katolikus egyházfőt a pozsonyi repülőtéren a három legfőbb szlovák közjogi …
-
Ferenc pápa kedden délután a fiatalokkal találkozott a kassai Lokomotív stadionban. A rendezvényen több mint 20 000, többségében fiatal résztvevő fogadta, de az idősebb generáció képviselői sem hiányoztak. …
-
A koronavírus-járvány utáni európai összefogásra és a gazdaság újraindítására szólított fel Ferenc pápa a pozsonyi elnöki palota udvarán mondott beszédében hétfőn, szeptember 13-án a szlovákiai politikai vezetők, a …
-
Hitélet
Ferenc pápa a kereszt jelentőségéről beszélt az Eperjesen bemutatott görögkatolikus liturgián
Történelmi egyházi szertartásnak számított a Ferenc pápa bemutatta bizánci szent liturgia az eperjesi városi sportcsarnok előtti téren kedden. A szent liturgiához a szomszédos országokból is csatlakoztak görögkatolikusok. Katolikus …
-
A pápalátogatás alkalmából a TASR válogatást közöl a 266. pápa, Ferenc érdekes kijelentéseiből és eredeti megnyilvánulásaiból. Ferenc pápát 2013. március 13-án választotta meg a konklávé. Ezt követően nem …
-
A mátraverebély-szentkúti szlovák búcsúra, Magyarország katolikus nemzeti kegyhelyén szeptember 18-án kerül sor. A Fájdalmas Szűzanya ünnepéhez kapcsolódó zarándoklaton 9.00 órakor magyar nyelvű mise lesz, 11.00 órakor pedig az ünnepi szentmise …
-
Hétfőn délután Róbert Bezák nyugalmazott nagyszombati érsekkel is találkozott Ferenc pápa a pozsonyi pápai nunciatúrán. A megbeszélés nem szerepelt a pápa hivatalos programjában, a Vatican News híroldal számolt …
-
Eduard Heger (OĽANO) miniszterelnök az emberiesség képviselőjének tartja a pápát. Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke a katolikus egyházfő haladó gondolkodását emelte ki. A két politikus és …