Vallási műsorokkal készül húsvétra a közmédia. Többek között evangélikus istentisztelet és római katolikus szentmise közvetítése mellett a közmédia nézői a Dunán követhetik Ferenc pápa Urbi et Orbi áldását.
Húsvét
-
-
A tizedik születésnapjához közeledő legutóbbi, soron következő havi magyar szentmisét és baráti összejövetelt nagykedden tartották a nagyszombati Szent Ilona-templomban. Kiss Róbert nagyszombati vikárius, kanonokot ezúttal páter Ambrus olasz …
-
A kereszténység legnagyobb ünnepe játssza a főszerepet a közmédia húsvéti műsoraiban. A hallgatók megismerkedhetnek hazánk és más népek szokásaival, a keresztény hagyományokkal, de nem marad ki a gasztronómia …
-
A szent hét vagy nagyhét eseményei között szentségi, tiszta magaslatot jelent a jeruzsálemi felház, ahol Jézus tanítványaival elfogyasztotta az utolsó vacsorát, népe szokása szerint a páskavacsorát. Pénteken erre …
-
A szervező Füleki Városi Művelődési Központ az idén is gazdag programot kínál az érdeklődőknek. A hangsúly a helyi értékekre, a palóc hagyományokra helyeződik, de a műsorban a magyar …
-
A kézműves vásárt egy-egy ünnep előtt már hagyományosan szervezik meg a párkányi művelődési központban. Virágvasárnap megtelt a városi kultúrotthon sok-sok kézművessel, számtalan ötletes kézimunkával, egészséges gyümölcstermékkel, húsvéti díszekkel, …
-
Április 18-án, hétfőn 10.30 kezdettel szervezik meg a XV. Palóc Húsvétot a füleki várban. A részletes program a plakáton olvasható.
-
A Gömörhorkai Önkormányzat, a Horkai Polgári Társulás és a Kövirózsa panzió közösen szervezi meg április 16-án, szombaton 10.00 órai kezdettel a Húsvéti kaland elnevezésű rendezvényét a gömörhorkai Kövirózsa …
-
Rohanó, nyüzsgő napjainkban, háborúk és Covid-izgalmak által szinte gyomorszorítóvá formált nagyhetünkben tudunk-e méltóképpen készülni húsvét ünnepére és jut-e figyelmünk a nagyheti eseményekre?
-
Ezzel a címmel nyitották meg a párkányi múzeumban Kremmer Dezső bényi tojásfaragó kiállítását. Tíz évvel ezelőtt volt itt az első kiállítása, s ugyanúgy, mint akkor, igen nagy a …