Aláírták a visegrádi országok turisztikai államtitkárainak és marketing vezetőinek 2014. évi találkozójáról készült záró jegyzőkönyvet szerdán, február 5-én Budapesten.
V4
-
-
Archívum - Európa-világ
Aggodalmukat fejezték ki a V4-ek parlamenti külügyi bizottságai az ukrajnai helyzet miatt
A lengyel, a cseh, a szlovák és magyar parlamenti, illetve szenátusi külügyi delegációk a közösen szerkesztett nyilatkozatban egyebek mellett azt írták: elítélik az erőszak minden formáját, mert az …
-
A visegrádi négyek kormányfői január 29-én, Budapesten tartotta a visegrádi négyek kormányfői rendkívüli találkozóját.
-
A visegrádi országok – azaz Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – külügyminiszterei közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben mint az Ukrajnával szomszédos országcsoport elítélik a Kijevben folyó erőszakos cselekményeket.
-
A V4-et sikeres, példaértékű regionális együttműködésként tartják számon – emelte ki Szilágyiné Bátorfi Edit, a V4 nemzeti koordinátora.
-
Két közös nyilatkozatot fogadtak el a visegrádi országok képviselői a brüsszeli Energia Tanács ülése alkalmából tartott találkozójukon csütörtökön – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
-
A Visegrádi Négyek (V4) soros elnökségét betöltő Magyarország rendezésében került sor az együttműködésben részt vevő tagállamok – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – kutatási területért felelős szakminisztereinek találkozójára …
-
Jelenleg Magyarország tölti be a visegrádi csoport és a Közép-európai Kezdeményezés elnöki tisztét, ezért jövő héten itt találkoznak a két regionális együttműködés országainak külügyminiszterei.
-
Archívum - Politika
Berényi: a V4-országok közös fellépése hozhat sikert, Danko: Orbán kellene ide is
Berényi József szerint Szlovákiának partnereket keresve kellene fellépnie érdekérvényesítésért az EU-ban, Andrej Danko azt kívánja, bárcsak Szlovákiának is volna egy Orbán Viktora.
-
Archívum - Európa-világ
Közép-európai történelmi eseményeket felelevenítő táncfilm készül a V4-ek támogatásával
A hétvégén, szeptember 13-15-én kezdi forgatni a Góbi Rita Társulat Pozsonyban a Visegrádi Országok közelmúltbeli történelmi eseményeit és legendás helyszíneit sajátosan, a kortárs tánc nyelvén keresztül bemutató filmet.