Az elmúlt hetek Mindenkiről szólt, a Mindenki című legújabb Oscar-díjas magyar filmről. Ahány hozzászólást olvastam eddig, szinte annyi vélemény. Akadt publicista, aki odáig ment, hogy a film egyenesen a jelenlegi magyar politikáról mond kritikát. Mondván, hogy Erika néni a hatalom megtestesítője, aki elhallgattatja a kislányt, aki ugyebár a nép megtestesítője.
A másik végletet pedig egy hozzászólásban olvastam, amelyik arról szólt, hogy a büdös kölkök mennyire megalázták szegény Erika nénit, pedig ő csak jót akart. Jelesül azt, hogy a kórus megnyerje a versenyt és kijusson Svédországba.
Nincs is ezekkel az értelmezésekkel semmi baj, hiszen egy művészi alkotás mindig „többfenekű”, azaz, több különböző olvasata is van. Kis túlzással, ahány befogadó, annyiféle értelmezés lehetséges.
Ezek közül az értelmezések közül nekem mégis az tetszik a legjobban, hogy ez a film tulajdonképpen egy pedagógiai tanmese. Jelesül arról, hogy egy pedagógus hogyan képes a rábízott gyereket inspirálni, de ugyanígy el is tudja venni a kedvét. Innen kezdve pedig hozzánk is szól a film.
Mert ugyan, hány „Erika néni” van a szlovákiai magyar pedagógusok között, aki csak azért nem indítja el a rábízott gyereket a versenyen vagy engedi őt fellépni az iskolai ünnepségen, mert ő úgy ítéli meg, hogy nem elég tehetséges, okos? Ezzel aztán egy életre elveszi a gyerek kedvét, hogy küzdjön meg az álmaiért. Tanulja meg időben, hogy hol a helye, mert a társadalomban bizony kasztok vannak, és ő nem tartozik a tehetségesek kasztjába.
Persze, ezt még meg is tudják ideologizálni. Mert, úgymond, nem akarják kudarcélménynek kitenni a gyereket. De vajon nem ez is az iskolai nevelés feladata, hogy a gyerek, életének a korai szakaszában, megtanulja feldolgozni a saját kudarcait. Lehet, hogy pont ez az élmény lesz az, ami rávezeti, hogy bizony nagyobb erőfeszítéseket kell tennie a vágyott cél elérésének az érdekében.
Ezért, kedves pedagógusok, ha kérhetném, önök ne legyenek „Erika nénik”!
