28
A Szlovák Nemzeti Párt elnöke Ján Slota szerint pártja volt az egyedüli, amely 1989 után azonnal Szlovákia önállóságáért szállt síkra. Senki más nem nem hirdette ezt 1990-ben, csak a Szlovák Nemzeti Párt.
Sem a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom, sem a Kereszténydemokrata Mozgalom, sem pedig más párt – mondta Slota a Sita hírügynökségnek.
A nemzetiek Slota szerint boldogok, mert ma már több politikai tömörülés a Szlovák Nemzeti Párt programját valósítja meg. „Más részről viszont el kell elmondani, hogy a politikai pártok nem úgy viselkednek, mint ahogyan azt mondják. És ez problémásabb. A pártunk ebben viszont sokkal következetesebb. Amit eltervezett, azt az életben is véghezviszi“ – jelentette ki Slota. Megemlítette többek között azt is, hogy a SZNP harcolta ki a Černovai tragédiáról és a Beneš-dekrétumok sérthetetlenségéről szóló törvény elfogadását, valamint Andrej Hlinka érdemeiről szóló törvényt.
Ján Slota szerint a Szlovák Nemzeti Párt jelenleg egységes. „A SZNP egy stabil politikai párt. A szlovák politikai életben a legstabilabb“ – mondta pártjáról Slota. A nemzetiek vezére szerint pártja mindent megtesz azért, hogy Szlovákia kormánya Szlovákiáért legyen. „Soha többé nem teszünk olyan hibás lépést, mint ahogyan azt tettük a 2002-es parlamenti választások előtt, amikor belső ellentétek miatt a kormányba magyarok kerültek, vagyis a Magyar Koalíció Pártja – jelentette ki Slota.
Sme, FelvidékMa