Szlovákia szerdán megkapta az Európai Bizottság ajánlását is az euró bevezetéséhez, és nem kétséges, hogy az Európai Tanács is hozzá fog járulni. Ehhez a sikerhez azonban számos társadalmi és politikai csoport meghozta a saját áldozatát – véli Kutasi Gábor, az ICEG European Center tudományos munkatársa.
Szlovákia gyökeres fordulaton ment keresztül költségvetési szempontból az EU-csatlakozást megelőző felkészülési időszakban. 1998 előtt a Mečiar-kormányzat lojalitásközpontú politikája háttérbe szorította a költségvetési fegyelem és az inflációs hatások kérdését. Könnyen tehette ezt, hiszen Szlovákia 1992-ben alacsony államadósságú országként indult, ami mozgásteret adott a középtávú költségvetési lazításra.
Azonban az 1998-ban két ciklusra hatalomra kerülő Dzurinda-kormány alapvetően új gazdasági célkitűzéseket határozott meg, ami a költségvetési egyensúly elvén és a piaci racionalitás érvényesülésének megteremtésén alapult. Nemcsak a gyors EU-csatlakozást, hanem a mielőbbi euró-bevezetést is célul tűzték ki, amelynek lényege, hogy így Szlovákia a legteljesebb mértékben képes kihasználni az egységes európai piac nyújtotta versenyképességi és felzárkózási előnyöket. Ennek gyümölcsét szüreteli le most a szlovák gazdaság.
Szlovákia úgy volt képes előnyére fordítani az 1998-ig késleltetett finanszírozási reform miatt egyre inkább lemaradó integrációs pozícióját, hogy számára már kész „forgatókönyveket” alkalmazta a többi ország példája alapján. Ugyanakkor, hogy az üzleti környezet javításában felzárkózzon, nem választhatott graduális reformot, hanem csak a sokkterápia eszközét. E program végrehajtásával viszont megfordult a felállás, és az EU-csatlakozást követően már Szlovákia szolgáltat példát a reformok terén halogató stratégiát követő közép-európai országoknak a folytatásban.
A második Dzurinda-kormány akkor is képes volt a reformokat továbbvinni, amikor 2004-ben koalíciós viták miatt egy időre elvesztette a parlamenti többségét. Igaz ugyan, hogy 2005-ben elvesztette a választásokat is.
Nem véletlen azonban, hogy a Bizottság döntése előtt számos spekuláció merült fel azzal kapcsolatban, hogy a középtávú strukturális tényezők miatt talán mégsem kapja meg Szlovákia a lehetőséget a közös valuta bevezetésére. Ugyanis a 2004-től regnáló Fico-kormány bizonyos mértékig visszarendezte azokat a költségvetési szerkezeti változtatásokat, ami megmutatkozik az egyensúlytól távolodó költségvetési deficiten és az infláció alakulásán is.
Alapvetően érthető volna a Bizottság aggodalma, ha a növekvő infláció nem lett volna általános jelenség az EU-ban a növekvő világpiaci nyersanyagárak miatt, habár Szlovákia esetében várhatóan 2008-ban gyorsul az infláció, de a 2009-es előrejelzések az árstabilitás helyreállását vetítik előre.
A költségvetési hiány sem ad aggodalomra okot, hiszen a középtávú egyensúlyra vonatkozó fenntarthatóság is biztosított a 2007-es indikátorok szerint. Igaz, a megelőző két évben a szlovák költségvetés eltávolodott a fenntarthatóságtól. Márpedig éppen az euró-övezeten belül lesz leginkább szükség a költségvetési politika középtávú egyensúlyára illetve, hogy a bevételek és kiadások szorosan igazodjanak a gazdasági növekedés alakulásához, mert saját kamatpolitika híján a gazdaságpolitikai döntéshozók elsősorban a költségvetési csatornán keresztül képesek ellensúlyozni az inflációs hatásokat akkor, ha van ehhez középtávú mozgástér a bevételi és kiadási szerkezetben. Nagy szerencséje van tehát a szlovák kormánynak, hogy a parlamenti választások közeledtével megindult osztogatást a nagymértékű tőkebeáramlás keltette gazdasági növekedés ellensúlyozza, így fenntartható marad a költségvetési hiány.
De a rövid távú politikusi megfontolások nem érnek itt véget. Mint a tudósításokból kiderül, a politikusok az erős átváltási árfolyam megállapítást támogatják a pénznem-váltáskor, arra való hivatkozással, hogy a hazai megtakarítások így nagyobb vásárlóértéken kerülnek átszámításra. Ezzel együtt könnyelműen elfelejtik, hogy az eddigi dinamikus gazdasági növekedésben még mindig jelentős szerepet játszott a beruházások költségszintje és a bérszínvonal, amelyek felértékelt árfolyam mellett szintén felértékelődnének, azaz drágulnának euróban kifejezve.
A szlovák siker mögött is megbújnak tehát azok a káros rövid távú politikai érdekek, amelyek strukturális feszültségeket halmozva gáncsolnak ezután is még számos más keleti tagállamot abban, hogy stabil gazdaságpolitikai környezettel rendelkezzen, amelynek csupán egyik lehetséges végkifejlete a közös valuta bevezetése.
Kutasi Gábor, ICEG European Center, Portfolio.hu
