Robert Fico szlovák miniszterelnök nacionalista jellemeit csillogtatja azok után, hogy bevette a kormányba a Szlovák Nemzeti Pártot, ez senki számára nem lehet meglepő. Mint ahogy az sem, hogy az egykori kommunista párt magyar tagjai asszisztálnak neki.
Az utóbbi hetekben olyasvalaminek lehettünk tanúi Szlovákiában, ami talán még az általunk olykor lesajnált Romániában is döbbenetet szülne. Először amiatt háborogtak a szlovák kormány képviselői, hogy a magyar képviselőknek volt merszük Budapestre menni, hogy más országok magyar képviselőivel egyeztessék a magyar nemzet jövőjével kapcsolatos elképzeléseiket. Ám a tortán a habot az jelentette, hogy kitudódott: még azt is véteknek tekintik, ha két európai politikus az autonómiáról beszél. Az első esetet a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) újabb ülése jelentette, míg a másodikat Tőkés László Csáky Pállal folytatott dunaszerdahelyi eszmecseréje.
Mert szájukra merték venni az „autonómiát”! Azt a szót, amely borzolja a szlovákok kedélyét, de hát ez legyen az ő privát bajuk! Az „autonómia” az Európai Unió országaiban általában pozitív csengésű kifejezés, mely a demokrácia kiterjedésével és nagyvonalúsággal párosul. De a szlovákokat „idegesíti”, nem vitás, hogy miért: veszélyben érzik a területi egységét Szlovákiának, az ajándékba kapott országnak, melynek amúgy semmilyen természetes, logikus érv alapján nem szabadna, hogy köze legyen a nagy többségben magyarok által lakott területekhez. De tudjuk, a történelemben és a politikában nem a természetes logika dominál, ám éppen ezért értékelniük kellene, hogy a felvidéki magyarság képviselői ezt kérdést – már csak az európai béke fenntartása miatt is – még csak nem is feszegetik! A szlovákok egy dél-szlovákiai autonómiára mint egy újabb lehetséges ajándékra tekinthetnének, hiszen az immár a felvidéki magyarok által is jóváhagyott formában biztosítaná Szlovákia határvonalait., és még Koszovó „számukra veszélyesnek tartott” problémakörét is megoldhatnák. Sőt, még Trianon Szlovákiát érintő rehabilitációjával kapcsolatos rémálmaikat is elfelejthetnék. Ahelyett, hogy mindezt tudatosítanák, háborognak a „Felvidék” kifejezés ellen, a babiloni zűrzavarra emlékeztető szlovák–magyar „hibrid-tankönyveket” szállítanak a magyar iskolásoknak (megj.: azok után, hogy az előző Dzurinda-kormányok idején voltak olyan magyar képviselők is, akik már a kulturális és az oktatási autonómia megvalósításáról zengedeztek! – hát most tessék körülnézni!).
Még azt is meg akarják szabni, hogy miről beszélhetünk! Ehhez néhány ügybuzgó, önkéntes segítőt persze a felvidéki magyarság soraiban is találnak – leggyakrabban éppen a kommunista rendszer besúgói és a volt kommunista párt tagjai közül. Mundércserével a kommunizmusra jellemző nemzetellenesség nem szűnt meg.
Jelesen vizsgázott a magyar kormány külügyminisztere, mivel rámutatott a szlovák kormányzás visszásságaira. A szlovák kormányzás nacionalista túlkapásai még a nem éppen a nagy összmagyar nemzeti összetartozás bajnokaként ismert magyar miniszterelnök számára is valószínűleg sokkot jelentenek, azért odázza el állandóan a hivatalos szlovák–magyar kormányfői csúcstalálkozó létrejöttét.
A magyarok iránti tolerancia ugyanis zérópontra jutott Szlovákiában. A felvidéki magyar társadalom pedig alaposan megtépázódott az elmúlt egy évtizedben. Ha valakinek efelől kétségei vannak, akkor emlékezzen vissza az 1994-es komáromi nagygyűlésre, ahol a felvidéki magyarság ötezer választott képviselője szállt síkra az önrendelkezésért. És mi van most?! Hontalanság – a négyzeten!
Mintha a középkorban élnénk, ez nem a 21. század szelleme! Ez inkvizíció, melynek lényege a vélt eretnek gonoszság kinyomozása (lásd pl. a KMKF-ülés miatti rendkívüli parlamenti ülés összehívásának kísérletét). A különbség csak az, hogy míg a középkorban kínvallatással büntettek, itt lelki megnyomorítással próbálkoznak. Csáky Pál pedig az üldözött boszorkány szerepében, mert nem hunyászkodik meg a hatalom előtt, hanem észre meri venni, hogy „mégis mozog a Föld”, és rajtunk is múlik, hogy a változó világban milyen szerep jut nekünk.
– Felvidék Ma, Oriskó Norbert –
