25 év után még mindig abszolút frissen és ereje teljében működik a Ghymes, amit legújabb lemezük, az Álombálom is remekül példáz. A zenekarból Szarka Gyulát sikerült elcsípnie a nepzene.hu-nak egy beszélgetés erejéig, amelyben szó esik a kereskedelmi médiáról, az együtténeklés fontosságáról és persze az élet értelméről is.
Kihívás még a zenekarnak ennyi év után egy új lemezt elkészíteni?
Mindenképpen kihívás, és egy jó kihívás az, mikor elhatározzuk, hogy egy új anyagot készítünk. Szerintem egy alkotó igényli is azt, hogy bizonyos időközönként megnyilvánuljon, hogy új dalok szülessenek, és azt lemez formájában megjelentesse.
Bár manapság elég nehéz cd-t kiadni, hiszen mindenki az internetről hallgatja a zenéket. A lemez tulajdonképpen egy szép mutatója annak, hogy az ember csinálja a dolgát, vannak új ötletek, dalok és utána van két év, ahol új repertoárral állhatunk elő. Szóval fontos mindez és tényleg kihívás. Mindamellett nagyon kíváncsiak vagyunk arra, hogy ahogy most gondolkodunk, az miképp találkozik majd a közönséggel.
Ezek szerint fontos a közönség véleménye is?
Persze, hogy fontos! Nem alkotás közben, tehát nem az a lényeges, hogy ez most tetszeni fog-e a Gézának vagy a Ferinek, hanem a megjelenés után várjuk a visszajelzéseket. A koncerteken lehet a legjobban majd lemérni, hogy a közönség miképp fogadja be ezeket a dolgokat. A lemezeladáson ezt már nem lehet annyira lemérni, hiszen sajnos egyre kevesebben vásárolnak cd-t. De azért nekünk minden alkalommal sikerült platinalemezt elérnünk, reméljük, hogy most sem lesz ez másképp.
Manapság elég sok zenekar játszik „olyan mintha népzene lenne”-jellegű muzsikát, amitől alaposan felhígult a zenész szakma, és a közönség is. Meghatározható az, hogy mitől lesz igazán jó egy népzenével foglalkozó zenekar?
-A Ghymes is gyakorlatilag úgy népzene, hogy népzenei hangulatok rejtőznek benne. Mi nagyon sokat zenéltünk táncházakban – talán túl sokat is – és bennünk maradtak azok az érzések, így a népzenét mi elég alaposan magunkévá tettük. A határokat kell megtalálni, hogy mikor ízléses még az, amikor az ember népzenét játszik. Ezek olyan arányok, amiket nem lehet elmagyarázni, hanem érezni kell. Most ugye nagyon dívik ez a világzenei hangulat – bennünket is oda sorolnak, pedig nagyon régóta zenélünk, de már a világzenék közé raktak be valamiért. Természetes, hogy ha valamilyen stílus kialakul, akkor jönnek olyan zenekarok, amelyek kifejezetten az adott stílust szeretnék játszani, és akkor kitalálják maguknak, hogy ők most világzenét játszanak, ami aztán hol sikerül, hol nem. Fognak egy népdalt és mindenféle köntösbe felöltöztetik, ami mindenképpen jó dolog, hiszen közelebb hozza az emberekhez magát a népdalt, csak meg kell találni azt, hogy milyen ruhába öltöztessék, nehogy a dalt magát megfojtsa a körítés. Ezek a finom arányok azok, amiket érezni kell.
Lehet tudni, hogy hol fogékonyabbak az emberek erre a fajta zenére? Magyarlakta részeken, Nyugat-Európában, esetleg az ázsiai területeken, pl. Japánban?
Olyan helyeken érzékenyek nagyon az emberek, ahol a kulturális élet nagy és folyamatos. Pl. Spanyolország, Olaszország vagy Franciaország az a terület, ahol fogékonyak erre az emberek. Ezeken a helyeken eleve sok az információ az emberek körül, pl. a világzenei dolgoknak erős a jelenléte, tehát eleve megvan közönsége a stílusnak. De Japánban is nagyon szeretik az európai kultúrát, kíváncsiak rá. De mi legjobban ott érezzük magunkat, ahol a nyelvi közeg azonos velünk, ahol értik, amiről énekelünk. Ahol a zenén kívül a verseket is megértik, mert ha együtt tudjuk énekelni a dalokat, annál szebb nincsen. Most is készülünk egy karácsonyi koncertturnéra, ami igazán akkor szól majd szépen, ha ezeket a dalokat együtt tudjuk énekelni a közönséggel.
Nevelhetőek az emberek a népzenével?
Persze! Szerintem mindenféle zenével nevelhetőek az emberek, jó vagy rossz irányba egyaránt. Mi különösebben nevelni nem akarunk, inkább a választás lehetőségét szeretnénk megadni. Ha ott a választási lehetőség és nem erőszakoljuk meg az egészet, akkor sokkal könnyebben tudunk nyitott füleket találni. A hatás a fontos, rám például nagy hatással van a barokk zene, a vokális népzene, pl. ha a nyitrai vagy csángó öregasszonyokat hallom énekelni, az fantasztikus érzést ad.
Melyik már nem élő zeneszerzővel dolgozna együtt, ha lenne rá lehetőség?
(nevet) Nem is tudom… a barokk zeneszerzőkkel biztosan szívesen dolgoznék együtt, vagy reneszánsz zenészekkel. Ilyen körökben nagyon szívesen körülnéznék, hogy mit tudnánk együtt muzsikálni.
Zenei ízlésben mi áll közelebb Önhöz, Kodály vagy Bartók?
Inkább Bartók.
Készítettek néhány gyereklemezt is. A gyerekek hogyan reagálnak koncerteken? Énekelnek, ugrálnak, értik ezt a fajta zenét?
Az a legjobb koncert, mikor a szülők nincsenek is ott. Olyan is van, amikor iskolákban koncertezünk, akkor szülők nélkül jönnek eleve és akkor teljesen el tudják magukat engedni. Rögtön olyan dalokkal kezdünk, amit rögtön együtt tudnak énekelni velünk, tehát olyan könnyűek a refrének, amit rögtön meg lehet tanulni, pl. az Egyszer egy királyfit vagy a Róka és a varjút. Így önfeledt énekléssé válik az egész, ami jó hangulatot hagy a fejükben, és ez így van jól. Nem nevelünk, nem órát tartunk, habár eredeti foglalkozásomat tekintve tanító vagyok. A zeneórákat is úgy tartom, hogy akkor is az éneklésre fektettem a nagy hangsúly, tehát levittem a gitárt, odaültem a zongorához, és olykor belefeledkeztünk ebbe a szolfézs rovására is, végigénekeltük az órát, és ez így van jól, hogy szeressenek énekelni az emberek. Egyre kevesebbet énekelünk, és ez borzasztó. A most felnövő generáció – beleértve a miénket is – ha leül például borozni, a világot megfejti, de már nem énekel, mivel nincs mit, illetve nem tudja, hogy mit lehet énekelni. Azokat a dalokat nem lehet elénekelni, amiket a kereskedelmi csatornákon hall az ember. Kellene népdalismeret, vagy kellene valami, amit jól el tudunk énekelni, és ez nagyon jó lenne. Hiszen egyrészt be sem rúgunk túl gyorsan, másrészt az együtténeklés az ember lelkét ápolgatja.
Nem olyan régen a Fábry showban fellépett a Ghymes. Sokan azért nem mennek kereskedelmi tévékbe, mert úgy érzik, ezzel eladták magukat. Ezek szerint lehet jól is használni ezt a fajta médiát, hogy az ember értéket közvetítsen?
Természetes, hogy lehet. Hiszen a mi zenénket játsszuk bármilyen showban. Persze én is hallottam olyanokat, hogy „elmentek a Fábry showban húúú”… De hát ha meghívtak minket abba a műsorba, akkor mi nagyon szívesen elmegyünk, pontosan azért mert ott is azt szeretnék hallani tőlünk, amit egyébként is hallanak tőlünk. És mi ott és akkor is a saját zenénket fogjuk játszani. A tv-kben sajnos nincsenek zenei programok, tehát más lehetőség, így a zenekarok kénytelenek reggeli műsorokban játszani, ha azt akarják, hogy a közönség valamiféle információt kapjon róluk. Egy zenekar meg van olyan exhibicionista – nyilván –, hogy ha kiáll valahova játszani, szeretné, hogy ott legyen közönség. Az embereket pedig be kell hozni, ami egyre nehezebb. A Fábry show pedig a nagyon kultivált műsorok közé tartozik. Fábry Sándor egyébként nagyon szeret bennünket, ezért is sikerült ott fellépnünk, mert lehet, hogy egyébként a műsorpolitika nem engedné.
Bátky-Valentin Szilvia, nepzene.hu
