(Katona „Bandi” András, nagymegyeri olvasónk írása) Nem szoktam reagálni, írni különböző fórumokra, de a napokban történt esetet nem tudom félretenni szó nélkül. Csalódott és szomorú a kislányom.
Április 28-án városunkban vendégszerepelt a Kassai Thália Színház. A társulat szervezője felhívta kislányom iskoláját, hogy két ügyes gyerekre volna szükségük, mint szereplőkre a Cyrano de Bergerac című darab előadásában. A tantestületnek lányomra, Katona Eszterre, valamint Marton Csabára esett a választása.
A fellépés napján idejében, délelőtt a kultúrházba vittem a gyerekeket próbára. Lelkesek voltak, tízéves gyerekek módjára kuncogtak, nevetgéltek. Hozzá kell tennem, hogy lányom, amióta beszélni tud, verseket mond, meséket idéz és minden álma az, illetve az volt, hogy színész lesz.
Soha nem voltam elfogult vele, de egy szorgalmas, mások által tehetségesnek mondott gyerek. Mindig arra neveltem, hogy a színpad szent hely, melyet felettébb tisztelni kell. A kocsiban felhívtam a figyelmüket, hogy fegyelmezetten és tisztelettudóan viselkedjenek.
A művelődési házban kedves úriember fogadott minket barátságosan, és elmondta, mi lesz a gyerekek feladata.
– Nem nagy „szerep”, de ezt is ugyanolyan alázattal kell teljesíteni, mint egy főszerepet – mondtam a lányomnak és Csabinak. Szerencsére, a sorsom úgy hozta, hogy magam is tagja vagyok a helyi színháznak és zenészként elég sokat szerepelek. Szóval műkedvelőként is tudom, menyire tisztelni kell a közönséget és a társaimat (kollégákat).
A mélyen tisztelt Thália Színház társulata, szereplőgárdája, egy pillantás nem sok, annyit sem vetett a gyerekekre, akiket egyéb elfoglaltságom miatt bíztam rájuk.
A délelőtti előadás után kislányom fanyar mosollyal jött elém, de nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget, pedig sejtettem, mi történhetett. Az esti előadás után sajnos le kellett nyugtatnom magam és nem kimutatni felháborodásomat, miután Eszter azt mondta
– Apa, én már nem akarok színész lenni.
Tudtam, miért mondja ezt.
Nem fájt neki, hogy nem köszöntek vissza, nem fájt, hogy az előadások után nem hívták fel a színpadra, talán az sem bántotta, hogy a nevét sem kérdezték meg.
Ő egyszerűen nem akar ilyen ember lenni.
Apaként természetesen támogatni fogom lányomat, bármilyen döntést hoz a jövőben. Lehet, hogy kertész lesz. Lehet, hogy orvos, de az is lehet, hogy túlteszi magát ezen a csalódáson és urambocsá!, színész lesz.. Most már tudok egy ellenpéldát mondani neki.
– Tisztelni kell embertársaidat, bármilyen picik és fiatalok, nem úgy, mint a tháliások. Tudod, neked is rosszul esett, mikor rád sem hederítettek.
A Thália Színház társulatához meg annyit, picivel talán többet kéne törődni az úgynevezett beugró „kollégákkal”. Autogramosztogatással és a rajongók hadával küszködve a sztárságukat félretenni, csak egy pillanatra. Tudom, nehéz a celeb élete, és az ismertség olykor terhes, de egy mosoly, egy pillantás és egy-két kedves emberi szó (legyen bár közhely) nagyon sokat jelenthet egy gyermek életében, akinek ti voltatok a példaképei.
Remélem, hamar elfelejti neveiteket, és nem hagy mély nyomot benne ez a „kis” kellemetlen élmény.
Felvidék Ma
