2009. június 26-án Galántán ad koncertet a Ghymes együttes. Az előadást a szabadtéri színpadra tervezik este nyolc órától, kedvezőtlen időjárás esetén a kultúrházban tartják. Az „Álombálom” lemezbemutató koncert előtt Szarka Tamással, az együttes szólistájával beszélgettünk.
Milyen az új album?
– Úgy gondolom, hogy nagyon jól illeszkedik a Ghymes-albumok sorozatába. Miután az eladási statisztikákat nézve már a dupla platinalemezhez közelít ez is, azt hiszem, elmondhatom, hogy a Ghymes-zene kedvelői is így gondolják. De azért a hangzását tekintve az előzőekhez viszonyítva kicsit más, ugyanis a Benyovszky-színdarabunk dalai adják az új lemez keretét, és így nem csak a kárpát-medencei magyar zenére építünk benne, hanem a madagaszkári és a távol-keleti dallamvilágokra is. Egy kis ízelítőt nyújtunk a Táltosok földjéről is.
Ez várható Galántán is?
– Igen, de csak részben, hiszen természetesen nem csak új dalokat adunk elő. A közönségnek el kell játszanunk a kedvenc dalait is, tehát korábbi albumainkból is csemegézünk. Mivel egyre több a lemez és az ilyen dal, ez hovatovább nagyobb gondot is jelent. Nem könnyű, és maradéktalanul nem is lehet egy, mintegy két órás koncertbe besorolni mindent, amit hallani szeretnének tőlünk.
Immár huszonhat éves a Ghymes, évek óta a csúcson vagytok. Mit szeretnétek még elérni?
– Elsősorban szeretnénk köszönetünket kifejezni közönségünknek, rajongóinknak. Egy valódi csodának tartom azt, ami nekik köszönhetően velem, Gyula bátyámmal és a Ghymessel történt. Az a rengeteg elismerés és főleg szeretet, amit tőlük kapunk, mindig meghat, akárhányszor is megyek ki a színpadra. Sokan azt hiszik, ezt is meg lehet szokni. Lehet, de nálam ez nem így van. Amikor megkezdődik a koncert, kilépek a színpadra, a csodát újra és újra átélem. Nehéz ezt az érzést szavakkal érzékeltetni. Képletesen szólva újra és újra meghalok és újjászületek a színpadon. Nem győzöm ismételni, ez egy csoda, és ezért nincsenek hosszú távú, más céljaink, hanem ezt a színvonalat szeretnénk tartani, és ez sem könnyű. Elég régen vagyok már a szakmában, így elmondhatom, hogy a csúcsra feljutni nehéz, azonban szinte emberfeletti erőt és energiát kíván az, hogy ott is maradhassunk. Mi ebbe beletettük az életünket.
Téged nem csak mint Ghymes-tagot, hanem mint színpadi darabok zeneszerzőjét és költőt is számon tartanak a kultúra világában. Van még valami a tarsolyodban?
– Harmincegy éve állok a színpadon, hiszen már az iskolákban is rendszeresen különböző kultúrműsorok szereplője voltam. Sok mindennel próbálkozom azóta is. Bár alapvetően a zene világa vesz körül, de ott is folyamatos a változás a különböző szerepköröket illetően. Ma már leginkább hangszeres énekesként ismernek, azonban most is dolgozom egy olyan munkán, ami teljesen újdonság azokhoz képest, mint amivel eddig jelentkeztem.
Rengeteget koncerteztek, főleg Magyarországon és szerte a világban. A Felvidéken, ahhoz viszonyítva, hogy idevalósiak vagytok, elég keveset szerepeltek. Most függetlenül a születésed helyétől, mit érzel hazádnak?
– Itt szeretném hangsúlyozni, hogy mi a Felvidéken is örömmel játszunk. A galántai koncert után Komáromban is fellépünk majd a Szent István-szobor avatásának napján, augusztus 21-én. De visszatérve a kérdéshez, szűkebb értelemben továbbra is szülőföldemet, a Mátyusföldet tartom hazámnak. Királyrévet, ahol gyermekkoromat töltöttem, Galántát, ahol lakom. De tágíthatom a kört a Felvidékre és Magyarországra is, ahol barátaim élnek. Sőt, a határok sem számítanak, az én hazám ott van, ahol értik és szeretik a zenénket. És miután a Ghymesben magyar emberek játszanak magyar zenét, az én tágabb hazám tulajdonképpen a Kárpát-medence magyarok által lakott területe.
Oriskó Norbert (Megjelent a Szabad Újság 2009. június 24-i számában is)
Fotók: www.ghymes.hu