Bauer Edit, az Európai Parlament felvidéki képviselőjének gondolatai István koráról és a hatalom pimaszkodásáról napjainkban:
„István koráról a történészek sok mindent elmondtak, de sokunkat a történelmi események gyakran logikátlan sorjázása mellett igazán a múlt faggatása izgat, mi az üzenet, mi a tanulható, mi a kerülendő, hogy ne ismételjük a múlt hibáit, elkerülhessük a mérhetetlen és értelmetlen vérontások sorát. István király késői utódaiként a múltat faggatjuk, mit üzen nekünk ezer év távlatából .
Isván nem könnyű korban élt. Feltehetően a döntéseit sem volt egyszerű meghoznia. Vállalja fel a kereszténységet, vagy maradjon meg az ősi pogány istenek vélt vagy valós védelme alatt?
Keletet vagy nyugatot választani, Bizáncot vagy Rómát? A döntés nem földrajzi kérdésre adandó válasz, következményeként ma nem Kelet Európához, hanem Közép Európához tartozunk.
Igaz, a döntést ebben a kérdésben részben még Géza hozta meg, ki tudja milyen ismeretlen dráma következményeként, de a végrehajtás kétségkívül Istvánra maradt. Nem lehetett könnyű dolga a pogány hitben nevelkedett magyarokkal, de az is lehet, hogy akik ellene lázadtak, inkább hatalomra vágytak, mint régi hitük megőrzésére.
Nemcsak kereszténnyé, de országgá tette a hazát.
Európa uralkodói közt koronás királyra volt szükség, hogy az ország – ország és független maradhasson.
Istvánt a kutatások szerint 1000 Karácsonyán vagy 1001 Újév napján koronázzák meg és a nyugati uralkodóktól eltérően teljhatalmú uralkodóvá válik.
„Mivel minden nép saját törvényei szerint él, … ezért a régi és mostani császárok példáját követve, törvényhozó elmélkedéssel meghatároztuk népünknek, miként élje tisztes és háborítatalan életet“ kezdődik az ezeréves törvényhozás.
István neve alatt két törvénykönyv, összesen 56 cikkely maradt ránk.
Törvény kötelezte az alattvalókat a templomlátogatásra, a böjt megtartására, a vasárnapi munkaszünetre, de törvény tiltja István országában a szándékos emberölést, a tolvajlást , a gyujtogatást, és persze az uralkodó elleni összeesküvést. Az igazságosságot akkortájt a törvény másként értelmezte: nem a kiváltságos kapott kisebb büntetést, hanem a szegény. A krónikások feljegyezték, hogy a feleségét megölő előkelő 50, a vitéz 10, a népből való 5 tinóval váltahtta meg bűnét.
Az írásbeliség latin nyelvű, de 1200 körül már magyarul szól a halotti beszéd.
A királyságnak szívesen látott vendégei az idegehonból érkezők, elsősorban az olaszok és a vallonok. Később, a királyság ritkán lakott vagy lakatlan területeire németek, szászok telepszenek. Számukra a király kollektív kiváltságjogokat, mai szóval élve autonómiát ad.
Csak a 12-13 század fordulóján következik be az északi területek tudatos betelepítése az északkeleti vidékek szláv népességével. Ekkor alakul ki a Magyar királyságon belül a szlovákság tömbje.
Ez a folyamat, visszatekintve István hagyatékára, nem volt véletlen. Hisz Imre fiára hagyott intelmeiben így fogalmaz a vendégere és jövevényekre vonatkozóan: „Azért,fiam, parancsolom néked, hogy őket jó akarattal megelégítsed és tisztességben tartsad, hogy nálad örömestebben tartózkodjanak, mintsem egyebütt lakozzanak….Az indoklás is meggyőző: „mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és romlandó.“
1000 évvel ezelőtt István nem véletlenül volt Európa elismert uralkodója, s mint ismeretes, nem veszített csatát sem, pedig a német császár is támadást intézett országa ellen. Vendégei, de a letelepedett kisebbségei sem voltak híján a lojalitásnak, hisz István országában otthon érezhették magukat. Igaz, István ezt nem is kérdőjelezte meg visszatérő rendszerességgel.
Hát hol vagy István király, hogy megtanítsad kormányozni az országot itt és ott.
Nehéz szívvel látjuk ott az ország romlását, itt meg a hatalommal visszaélők hitvány serege akarja gúzsba kötni nyelvünket. Ezer évvel ezelőtt a vendégnek is több tisztelet járt ki, mint itt ma annak, akik a templomépítő ősök örökébe léptek.
Az egy nyelvű ország gyenge és esendő. Ez akár az Európai Parlament kissé archaikusan megfogalmazott ajánlásának indoklása is lehetne. Hisz már rég nem az a gond, hogy nem tanulnánk meg az állam nyelvét. A gond az, hogy a hatalommal ma Európában még mindig úgy lehet visszaélni, hogy a többségi nemzet egy része ujjonva, más része ehhez csendben asszisztál.
Tisztelet azoknak, akik felemelték szavukat megértve, hogy ma bennünket ér retorzió, holnap más csoport kerül a célpontba. Megdöbbentő, hogy ma a nyelvet használja a kormány ellenünk eszközként, hogy tudassa, ki az úr a házban, miközben a nyelvhasználatot a lojalitás fokmérőjévé tette. Aki tehát magyarul, németül, ruténul vagy angolul szól ezen a tájon, a kormány szerint nem lojális állampolgár. István országában ma a vendégnek sincs előjoga. Európában pedig az egynyelvűek nem tudnak élni azokkal az esélyekkel és lehetőségekkel, melyek kínálkoznak. Európában az az uralkodó trend, hogy mindenki legalább két vagy három nyelven tudja megértetni magát, tekintet nélkül arra, hogy kisebbség vagy többség nyelvét beszéli.
István látta, hogy az egynyelvű ország gyenge és romlandó.
Nem véletlenül váltott ki az államnyevről szóló törvény módosítása, mely leginkább alattomosságból és gonoszságból fakad, Amerikától Ausztráliáig sokak tiltakozását. István késői örökösei, az Európai Unió polgárai sem kell, hogy eltűrjék a hatalom pimaszkodását. A jogegyenlőség gyakorlata ugyan hagy kívánnivalót maga után, de védelmet is biztosít, ha akarjuk, hogy védjen bennünket, ha tiltakozó szavunkat hallatni merjük.
Régóta tisztességnek tartottam, hogy a többség nyelvén is megszólíthatom azokat, aki velünk együtt élnek itt István egykori királysága földjén. Ma, ha itt vannak velünk, gondolom megértik, hogy ezt nem teszem, mert nem tehetem, ezzel ugyanis a törvény megalkotásának szükségességét bizonyítanám.
A történelemben minden generációnak megvan a maga feladata. Ha nem tennénk meg minden azért, hogy jöjjön egy jobb kor, melyben a kultúra és a nyelv nem szolgálhat eszközül a más nyelvű, más kultúrájú népcsoportok megaláztatására, nem lennénk méltók István örökére.”
Elhangzott 2009. augusztus 20-án, Somorján
Felvidék Ma
