A Most – Híd megalakulásakor tudtam, hogy az MKP-t bele fogja kényszeríteni egy olyan politizálásba és megnyilvánulásba, amelyre rá lehet fogni, hogy nacionalista, vagy radikális. Én erre figyelmeztettem is a vezetőséget a kampányt megnyitó munkamegbeszélésen, de már késő volt. Akkorra már megszülettek a marketing tervek, melyek szerintem, ezt mint marketing szakember mondom, túl elvontak voltak ahhoz, hogy az átlagpolgárt is megszólíłtsák. Végig az volt a benyomásom, hogy mi a saját stabil választóink előtt akarunk tetszelegni, és szó sincs valójában arról, hogy azt a bizonyos ingatag 24 %, tétova szavazót megszerezzük az MKP-nak. Illetve volt erről szó, csak erre alkalmas szakember nem.
Jött a Most – Híd, és megetette a válsztó polgárral az ő általa kitalált megoldást, az áthidalást a Fico-kormány által kreált szlovák – magyar konfliktusra, egy középszerű marketing maszlaggal tálalva, amit itthon még bevesznek az emberek. De minden elismerésem azé az emberé, aki ezt megtervezte, mert jól felmérte, hogy most mire van itt igény. Viszont elárulom, hogy ezt még mindig lehet fokozni. De ehhez már nem elég a Szlovákiában elsajátított tudomány. Ezt azért merem állítani, és ki is állok a véleményem mellett bárhol, bármikor, mert 11 évig Londonban éltem, ennek tetemes részét az értékesítésben dolgoztam le, és olyan bankoknak és biztosító cégnek voltam a szlovákiai összekötője, mint a HSBC.
Londonban nemcsak a marketing mesterségét sajátítottam el, de a toleranciát is a másság iránt. Ezen felül az identitás-tudatom is sokkal erősebb lett, bár sosem volt szükségem a magyarságommal kapcsolatos biztatásokra. Akik ismernek, tudják, hogy ezt miért mondom.
Hittem abban, hogy lesz elég erőm az itt élő, elbátortalanodott magyar emberekbe lelket önteni, hogy ne féljenek felvállalni magyarságukat, de nem tudtam mindenhova eljutni. Én most is azt vallom, hogy nem kell fontos dolgokról lemondanunk, de fontos a kompromisszumkészség. Ez az intelligencia velejárója, de nem minden áron.
Most megmutatkozott, hogy a magyaroknak hány százaléka az, akinek mindennél fontosabbak a gyökerei, a kultúrája, és ezért bármit feláldoz. Én is! De ennek nem kellene így lennie! Ezt okosabban is lehetett volna csinálni, hogy kevésbé fájjon.
Én az eddigi életemet abban a meggyőződésben éltem le, hogy mindent lehet, csak akarni kell. Ehhez viszont tudnunk kell, hogy kik vagyunk, hova tartozunk és mit akarunk elérni. Ezt tisztázni magunkban sosem késő.
Óriási felelőség hárul Bugár Bélára, aki eddig a könnyebbik utat választotta. Megszerezni bármi áron a szavazatokat. Vajon hogyan képviseli majd azt a 110 000 magyart, akinek fontosabb saját magyarsága, mint az ő éltetése? Aki pedig euróra tudja váltani a hitét, meggyőződését, vajon mennyit ér hosszú távon?
Mindezt egy olyan falu polgármestereként mondom, ahol Bugár Bélát a pártszakadásig istenként tisztelték, és mivel én hű maradtam az MKP-hoz, miattam mégis elsöprő többséggel az MKP-ra szavaztak.
Ez úton is köszönök minden szavazatot! Az Isten áldjon meg mindenkit, aki, bennem jobban bízott, mint egy humbuk pártban, melyet mellesleg kedvenc politikusuk vezet, aki nem biztos, hogy rossz ember, csak túlságosan hiú, és ez által gyenge.
Tudom, hogy nehéz döntés elé állítottam a szavazóimat. A józan ész embereként mindent megteszek, hogy a sérelmek orvosolva legyenek, és a rám adott szavazatok ne vesszenek el!
Köszönöm!
Papp Adrianna, Debrőd polgármestere
