Néhány napja az volt a legfontosabb téma Komáromot illetően, hogy a kórház bejáratánál nincs kétnyelvűen feltüntetve, hogy „Nemocnica”. Ennek hallatán a fejemet fogtam, mert valójában egy ilyen kérdésnek fel sem szabad merülnie Komáromban, a mai Magyarország határán!
Barátommal éppen Érsekújvárban voltunk, mikor ez téma volt köztünk. Ráadásul az érsekújvári kórház előtt ballagtunk. Míg Komáromban arról megy a vita, hogy szükség van e kétnyelvűségre, addig Érsekújvárról megfeledkezünk. Kérem szépen, ne tegyük! Kassa már halott… Egy újabb veszteséget már nem bírna el a szívem!
Veszélyben vannak a felvidéki magyarok, a népszámlálás előtt nem az a kérdés, hogy fogyunk-e, mert biztosan fogyunk, mert bajban vannak a felvidéki magyarok. Magyarországon 2010-ben újra feltámadt a remény, hogy eljöhet a jólét, felvidéken viszont semmi sem változott. Megint nem. Tavaly honfitársaink a szlovák kormány tagjai lettek, egy kis naivitással vártuk a csodát, de semmi. Megint semmi. Sorra zárnak be magyarnyelvű iskoláink, nincsenek felújítva templomaink, bezár a posta. Körülnézek és a sírás kerülget. Magunkra maradtunk, nincs segítség. A magányos ember viszont egyszer elfárad, akik meg cselekedhetnének, gyermekeik, mindannyiunk érdekében azok elköltöznek külföldre. Azokban az iskolákban pedig, amelyek megmaradtak, oda is betelepszik az idegen szó, akár a globalizációs nyelv, akár az államnyelv formájában, de a magyar nyelv kezd kiveszni a mindennapokból, a kéztudatból. Ne ámítsuk magunkat, mivel semmi sincs rendben…
De miként kerültünk veszélybe? Hét évvel Szlovákia EU-ba való lépése után rájöttünk, hogy az anyagi illetve lelki gazdagság helyett jött a tétlenség és szegénység, főleg a lelki szegénység ért utol bennünket. Közben meg csak fogyunk és fogyunk… Mivé válunk, hová leszünk?
Trianont túléltük, de most bajban vannak a felvidéki magyarok. Nézzük a sok kereskedelmi szennyműsort, vásároljuk az ócska kaját, gyermekeinket nem neveljük, inkább számítógépet veszünk neki, azt várva, hogy az majd rendbe rakja őket és mikor felnőnek, többségükből munkanélküli lesz. Ezt azért mondom, mert a sebet testünkön gyógyítani kell, másképpen nem érhető el a felépülés. Ha csak kerülgetnénk, abba könnyen bele is pusztulhatunk.
Volt szerencsém több alapiskolát körbejárni és érdeklődni, hogy a fiatal kilencedikes diákok hol szeretnék tovább folytatni tanulmányaikat. Az egyik szemem sírt a szomorúságtól, míg a másik nevetett az örömtől. Dunaszerdahelyen és Nagymegyeren is – ahol még tömbben élnek a felvidéki magyarok – a fiatalok jelentős része Magyarországon és különféle szlovák nyelvű iskolákban képzeli el jövőjét. Ezzel önként tűnünk el, egyrészt elszökünk, másrészt átváltozunk. Végül teljesen elfogyunk, mert bajban vannak a felvidéki magyarok. Bajban vannak, mert kérdéssé vált, ami érték volt rég.
Az iskolaüggyel kapcsolatban kritikus szemmel nézek a magyarországi kormányra, hogy miként cselekszik. Pozitívan vettem azt a kezdeményezést, hogy a magyarországi magyar diákok évente egyszer ellátogathatnak a mai határokon túl élő sorstársaikhoz, meglátogatni és megismerni egymást van most szükségünk. De én tovább mennék, ráadásul úgy, hogy egy határon túli iskolabeíratási rendszert kialakítását javaslom. Ne a határon túliak szökjenek haza, hanem az otthoniak jöjjenek ki hozzánk. Új nyelvet, új kultúrát ismerhetnek meg, gyarapíthatják számunkat, ezáltal segítve helyzetünk javulását illetve jobbrafordulását. Jövőjüket itt is tervezhetik, ide házasodhatnának, mert még az is megtörténhet, hogy ha Isten is úgy akarja – úgy, mint Székesfehérváron, vagy mint Győrben és Szegeden is – ugyanúgy magyar kisiskolások hada lepheti el a már némileg asszimilált falvainkat. Szeretném, ha jövendőbeli gyermekeimnek olyan játszótársai lehetnének, akikhez nem idegenül kell szólniuk…
De ettől messze állunk, mert veszélyben a felvidéki magyarok.
A kommunizmus alatt mertünk lázadni, küzdöttünk jogainkért, kitartottunk álláspontunk mellett. A rendszerváltást követően pedig abban a tévhitben, hogy „mindent szabad” beletörődünk helyzetünkbe, elfogadjuk, amit ránkerőltetnek és közömbösek vagyunk közös dolgaink iránt. Persze, mindent szabad, ha átváltozunk. Ha átváltozunk, akkor már nem vagyunk önmagunk, az már egy másik ember, aki lemond a múltjáról. Aki pedig lemond a múltjáról, annak nincs jövője.
Gondolkodjuk el helyzetünkön, mert veszélyben a felvidéki magyarság…
