A Magyarországi Református Egyház Doktorainak Kollégiuma debreceni ülésén Dr. PhD Békefy Lajos, református teológus, a DC Irodalmi/Nyelvi szekciójának elnöke mondta az üléskezdő áhítatott 2011. augusztus 23-án. Alábbiakban ennek írott változatát közöljük.
Ige: 1Timóteus 6,20: Ó, Timóteus, őrizd meg, ami rád van bízva, / elfordulván a szentségtelen üres beszédektől, / és a hamis ismeretnek ellenvetéseitől.
Tisztelt Szekciótagok! Kedves Testvéreim!
A bibliai teremtéstörténet közismerten a világirodalom legszebb alkotásai közé tartozik. „E költői próza tökéletesen kimért és arányos kompozíciójával” (Umberto Cassuto rabbi), páratlanul szép és tömör nyelvezetével néhány mondatban vall a leggrandiózusabb munkáról: a csillagok és a föld, az égi, földi és vizekben nyüzsgő óriási és parányi lények, és az ember létrehívásáról. Ehhez a történethez Isten Lelke 787 héber szót használt.
Apostoli Hitvallásunk, ami gyémántfényűre csiszolt fogalmi summázata a teremtés-megváltás-megszentelés örömhírének, imádságos mélységgel és hitvalló erővel tesz bizonyságot a közös keresztyén hit lényegéről, a Szentháromságos egy Istenről mindössze 107 szóban.
A Tízparancsolat/10 Ige, ami erkölcsi aranyszabálya a zsidó-keresztyén kultúrának, a működőképes és prosperáló közösségi és egyéni életnek, 103 szót használ.
Az Úri Ima, a Mi Atyánk, ami minden keresztyén ima példaképe, mintája és foglalata, 63 szóból áll.
A tihanyi apátság alapító levele 1059-ből magyar nyelvemlékeink első írott dokumentumaként 58 magyar szót örökített ránk, a Halotti Beszéd 190 szóval gyarapította nyelvi emlékezetünket.
Mindezzel szemben az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat 300 szóra épül, az USA mai Alkotmánya már 4 600 szóra, az EU Alkotmánya pedig már 160 000 szót foglal magába. Ad absurdum: a karamellcukrok EU-ba történő behozatalát 25 911 szavas rendelet szabályozza.
Egyszer egy székelyföldi temetőben sétáltam. Különös fejfára lettem figyelmes. Nem az ott pihenő neve, adatai látszottak rajta, még alkalmi sírvers vagy akár bibliai idézet sem volt kibetűzhető rajta. Az idő cserzette, őszülő kopjafán egyetlen szót olvastam: JÉZUS. Ez ott és akkor, nekem és remélem máskor másoknak szíven ütő volt. Mindent kifejezett a gondolatérlelő temetői csendben. Igen, mind életünkben, mind halálunkban egyetlen hűséges Megváltónk, Társunk a Szabadító Jézus. Solus Christus, vagy ahogyan egy evangéliumi énekünkben énekeljük: Csak egyedül Jézus, csak egyedül Ő. Igen, egyedül Ő, Akire a teremtéstörténet végső soron 787 szavával irányul, Róla vallunk a 107 szavas Apostoli Hitvallásban, az Ő lelkében fogant drága imádságba kapaszkodunk, amikor egyénileg vagy gyülekezetileg mondjuk az Úri Ima 63 szavát. Ez az ötbetűs szó, JÉZUS életünk kezdete és vége, alfája és ómegája, tengelye és végső, de útközbeni értelme is. Ez a drága név szűri meg szavainkat, kapcsol össze felmenőinkkel és utódainkkal idők és temetők felett, a lelkek magasában, ez a drága név képes egyszerűvé formálni minket ebben a mesterségesen túlbonyolított és agyonmanipulált világban. E drága név Lelke által köztünk és bennünk élő hordozója ízesítette meg szánkban a szót, formálta széppé és édessé anyanyelvünket, de magyar irodalmunkban is e név lett a só és a kovász. Jézus titkon és nyilvánosan elhangzó neve tette bölccsé szavainkat, és szólalt meg magunkra vállalt népi és egyéni hallgatásunkban a lelkünkben, hogy kibírjuk, amit oly nehéz lett volna másként kibírni. Az Ő neve az, amit kicsi Lilike unokám boldogan, kifényesedő szemekkel mondogat, amint meglát egy templomtornyot vagy közeleg a vasárnap. Az Ő neve egyszerűségre, tömörségre, tisztaságra, egyértelműségre nevelte nemzedékek sorát e Kárpátok által koszorúzott föld legtávolabbi zugában is. Az Ő nevének szerelme az, ami egykoron az apostolt arra késztette, hogy meghagyja Timóteusnak, s magyar nyelvű Bibliánkon keresztül nekünk is: a szentségtelen, üres, profán beszédtől forduljunk el, és őrizkedjünk a hamis, áltudományos ismeretnek az állandó antitéziseitől, az istentelen okoskodás ellenvetéseitől, akadékoskodásaitól, mert az ilyen csak az ellenvetésekből és az ellenkezéseknek él, mint manapság némelyik politikai párt.
Erdélyi református dalnokunk, Áprily Lajos a visegrádi alkotó völgybe visszahúzódva, Jézus egyértelműségtől szelíd és világos szaván iskolázott költészetében így fogalmazott: „Ne legyek csacska fecskéhez hasonló/ritkán hallassam hangom, mint a holló…//Ments meg zuhatag-szájú emberektől/könyvekbe plántált szó-rengetegektől.//Csak gyökeres szót adj…// (Kérés az öregséghez).
Nekünk is ez a gyökeres szó kell, szavakon innen, túl és fölött, meg szavak zuhataga között is ez az egyetlen nagybetűs szó: JÉZUS. Ha ez meg van, mélyen a lelkünkbe gyökerezve él, akkor tudunk tisztán, radikális egyértelműséggel szólni, élni, s talán halni is. Nem leszünk szélfútta levelekké, de szilárdan belegyökeredzünk az égi és a földi humuszba, táptalajba. Adja naponta lelkünkbe Jézus a Szót, az Igét, aztán ennek szűrőjén áttisztított szavakkal kezdjünk fogalmazni, szólni mi is egyértelműen, tisztán, ahol és amikor csak kell.
Az Ő nevéért és nevében legyen áldás gondolatainkon, szavainkon, idei ülésünkön, mindannyiunkon. Az Ő drága nevéért őrizkedjünk a szentségtelen, üres, profán, Istent és embert káromló beszédtől, az Istennel, felebaráttal, sőt önmagunkkal szembeforduló akadékoskodó antitézisektől, ellenkezésektől, amire e világ Fejedelme minden pillanatban rá akar venni minket. Jézus nevének védelme alatt legyen előmenetelünk hitünkben, munkánkban, tudományunkban, irodalmunk, a szép és igaz szó, s nemzeti örökségünk ápolásában és szeretetében. Ámen.
Békefy Lajos, Felvidék.ma
