A pozsonyi András temető számos olyan magyar nagyság utolsó nyugvóhelye, mely sírokon bizony még a Mindenszentek időszakában sem ég a mécses, hacsak …
Így volt ez korábban Móczik József szentszéki tanácsos, a századforduló pozsonyi magyar keresztény szellemi-, kulturális élet egyik aktív mozgatójónak sírjával is, amíg egy véletlen, vagy esetleg egy angyali üzenet révén – ég a mécses a sírján, persze nem csak Mindenszentek napján.
A fentiekben leírt – angyali üzenet – egy apró kis történethez fűződik. Adódott egyszer, hogy műgyűjtő barátom az András temető közvetlen közelében található műtermemben való találkozásunk alkalmával egy nála lévő képet kínált fel egy szobromért. A festmény varázslatos volt, Jézus mennybemenetelét ábrázolja – két arkangyal kíséretében, amolyan Mednyánszky-s stílusban megfestve. Mosolyogva mondta m barátomnak, az egyik főangyal a druszám … Gábriel arkangyal … – Ugye jó a kép, – említette látogatóm, – úgy meg van festve, hogy még maga Mednyánszky sem röstellkedett volna miatta … – A csere megtörtént, s elkezdődhetett a kutatás: ki is tulajdonképpen a festmény szignójának tulajdonosa … Ekkor jöttem rá, hogy ezzel a névvel a már említett műemléktemetőben, sétáim folyamán – bizony – találkoztam.
A sírfelirat a következőkről tájékoztatja az érdeklődőt : Páter FELICIÁN – Móczik József – szentszéki tanácsos – az ecsetének – és a zene mestere, – az ifjúság barátja – sz. 1861 IX 9. – + 1917 VI II 18. – RIP – A szeretet, hála és kegyelet – emlékéül emellék azok,akik – Őt feledni nem fogják soha. –
A sírfelirat születési dátuma – 1861 – is elárulja, hogy szabad művészeti társulásunk a Pozsonyi Műtermek néhány tagjával, Schrantz Györggyel, Jaksics Ferencel, Nagy Zoltán képzőművész barátaimmal miért is találkoztunk a sír előtt egyik legnagyobb keresztény ünnepünk alkalmával :
Móczik József, vagyis Felicián atya születésének százötvenedik évfordulóját ünnepeljük ebben az évben. S, hogy ki is volt Móczik József, íme egy rövid életrajz :
– 1861 szeptember 9-én született Selmecbányán. Fiatal korában asztalosnak tanul, majd a teológiai szakra jelentkezik.1883-ban belép a Ferencesek gyülekezetébe, 1893-ban pappá szentelik. Egy ideig kántor a Ferencesek templomában Pozsonyban, majd vidékre szólítja hivatása, később 1893 és 1900 között Budapesten teljesít papi szolgálatot. Itt közben diákként látogatja a Budapesti Képzőművészeti Akadémiát, vagyis tovább fejleszti azokat a festői tapasztalatait, amelyet már kántori, papi hivatása mellett korábban is gyakorolt. A tájképek mellett vedútákat fest, de pesti ottléte, frissen szerzett akadémiai ismeretei mindinkább a szakrális festészet irányába vezetik őt. Persze nem hagyja őt cserben a zene iránti vonzalma sem, volt kántorként az orgonajátékban-, a zeneszerzésben való fejlődésre is módja nyílik a fővárosban. Majd visszatér szeretett városába, Pozsonyba, ahol kamatoztatja azt a hatalmas, sokrétű tudást, amelyre az évek folyamán szert tett. Folytatja papi szolgálatát, részt vesz karitászi munkákban, vezeti a Szent Márton Dóm gyermekkórusát, zeneszerzőként is részt vesz a templom szakrális zenei repertoárjának bővítésében, amely később a monarchia legjelesebb vallási központjaiban is érvényre jut. Mindezek mellett továbbra is fest, szentképei mellett – melyek a mai napig is számos templom díszei, s megtalálhatók mind a Pozsonyi Városi Múzeum, mind viszont a Szlovák Nemzeti Galéria depozitárjaiban – az elesett emberek, a szegények ábrázolója is. Hatalmas tudása, emberszeretete, hitközössége iránti alázatos segítőkészsége a papi pálya magasabb posztjaira irányítják őt, hiszen később szentszéki tanácsossá léptetik elő. Felicián atya 1917 augusztus 18-án távozik az élők sorából, ahol az András temető templomának hátsó fala mögött, más egyházi eminenciák mellett temetik el.
– Amikor a Pozsonyi Műtermek székhelyén, Az Ateliér Gábriel- ben Móczik József tiszteletére, Felicián atya festménye közelében összeültünk egy kis beszélgetésre, nem hagyhattuk szó nélkül, hogy szomszédságunkba n, a Duna utca környékén hány és hány jeles magyar élt, tevékenykedett, esetleg a háza-. sírja található itt a közeli utcákban, a műemléktemetőben. Feljebb egy-két sarokkal, a régi Hosszú utcában a mártír Esterházy János indította útjára a Könyves Házat, mellette a Képtárat, ahol a negyvenes évek elején összegyűlhetett a a felvidéki, pozsonyi magyar értelmiségi réteg, ahol műveikkel bemutatkozhattak a határon kívül rekedt írók, képzőművészek. A Duna utca egyik híres lakosának, a feltaláló, világutazó Kempelen Farkas emléke előtt tisztelegtünk néhány évvel ezelőtt a Hommage a Kempelen című, emlékőrző kiállításunkkal – a Pozsonyi Magyar Galériában. A Pozsonyi Műtermek képzőművész tagjait a mai napig is a jó érzés tölti el annak kapcsán, hogy amikor Pozsony legismertebb utcáján címeres tégla keresése közben az egyik ház bontásánál az építésvezető ismerősöm elárulta, hogy – újabb érdekes régiség-téglákra bukkanhatunk, ugyanis a jövő héten ott, azt a szürke házat bontjuk majd… Na erre az Ateliér Gábriel megfújta trombitáit, hiszen ezek a jóemberek arra kaptak utasítást, hogy a bontási engedély kiadása után – a volt gyermekkórházzal szemben – a földel tehetik egyenlővé Könyöki Józsefnek, a Pozsonyi Városi Múzeum alapítójának, a Pozsonyi Képzőművészeti egylet hajdani kurátorának egykori lakóházát. Szerencsénk volt, hiszen a magisztrátus építészeti osztályának előadónője még nem továbbította feljebb, aláírásra a szóban forgó bontási engedélyt. A ház áll, s néhány épülettel odébb még megvan az a magyar nyelvű emléktábla – a Duna utca végén, a volt Alfa kiadó épületének kapujában -, amely azt jelzi, hogy ebben az épületben székelt a Pozsonyi Poligráfusok és Betűöntők Társulása.A mai pozsonyi poligráfusok társasága nem is tudott az elhanyagolt tábla létéről, s a koszorút tartó kampó az ott lakók szerint már réges rég – eltűnt. Ezek után rögvest le is fotóztam a márványtáblát, s az épületet felújító munkások lelkére kötöttem: – a tábla nem sérülhet, s a helyén kell maradnia. Ők persze a szavukat betartották, ám félő, hogy a poligráfusok vezérei között akad majd olyan nemzeti érzelmű, aki anyanyelvére reparáltatja majd. Ilyen történésnek bizony tanúi voltunk már Pozsonyban több alkalommal is, de ebben az esetben – hadd bízzunk a nyomdászbecsületben.
– Az András temetőben számos olyan figyelmet érdemlő magyar sír is van, amelyekről eddig a médiafelületek, értekezések, történelemkönyvek alig tettek említést. Itt nyugszik például – Móczik József sírjának közelében Jánoska Ferenc (1891–1947), Pozsony egyik legismertebb és legképzettebb mester-fényképésze, akinek különleges napfényműtermére 1976-ban bukkantam rá a Püspökkertben. Erről sem volt tudomása a Műemlékvédelmi Hivatalnak, tehát – pozsonyi magyar fotósok – lépni ebben az ügyben is érdemes, sőt, emlékezni – kötelező.
– Visszatérve témánk tárgyára: Felicián atya sírja – siralmas állapotban van. A kereszt alakzatú márvány sírkő fe lső részéről hiányzik a bronz-relief, a betűk – habár jól olvashatók – tisztításra, aranyozásra várnak, s nincs már meg az egyik lánctartó oszlop sem – a díszláncokat is beleértve. Tehát kedves pozsonyi művészeteket kedvelők, zenebarát körök tagjai,képzőművészek, a mécses, az egy csokor virág kevés, a sírt – fel kell újítanunk. Remélhetőleg a somorjai zenét, szakrális művészeteket kedvelők tenni akarását is megnyerjük az említett ügy érdekében, hiszen a város szülötte, Somorjai Németh István zeneszerző, karmester is Móczik József tanítványa volt, aki 1908 és 1912 kö zött tagja volt az atya vezénylete alatt álló Szent Márton Dóm-i gyermekkórusnak.
Felvidék Ma, Kalita Gábor
