Lengyel Zoltán a marcelházi cserkészcsapat nagyon aktív tagja, ő a Nyilas Misi Karácsonya jótékonysági akció felvidéki koordinátora. A Cserkész újság novemberi számában Szabó Csilla készített vele beszélgetést Minden út Erdélybe vezet címmel. Az alábbiakban ezt az interjút közöljük.
Rengeteget vagy úton, az elmúlt hónapban hány kilométert tettél meg? Szoktad számolni?
Hát, nem tudom, hónaponként változó. Mostanában keveset jártam biciklivel, a tekert kilométereket szoktam csak számolni. Autós, buszos, stoppos kilométereket nem.
Merre jártál az utóbbi időben?
Most legutóbb Erdélyben jártam a Nagytábor Szervezői Csapatával, nagyon jól sikerült ez a kirándulás. Szeptemberben voltam a Regöscserkész Találkozón, amit Vajdaságban szerveztek. Mivel nekem akkor még nem kezdődött meg az iskola, úgy döntöttem, megnézem, hogy néz ki egy rendezvény náluk. A Felcser miatt is érdekelt, hogyan csinálják máshol az ilyen fajta rendezvényt.
Mivel utazol legtöbbet?
Autóval igazából csak akkor szoktam járni, ha szükséges. Ha például késésben vagyok, vagy ha szállítanom kell valamilyen nagyobb dolgot. A biciklit azért szeretem, mert nem kell bele tankolni, és szabadságérzetet ad. Magyarországon, főleg Budapesten egyre inkább próbálják népszerűsíteni a biciklivel való közlekedést. Itt hallottam egyszer, hogy a biciklizés jobb kedvre derít, és ahogy belegondoltam, bizony, ez szerintem is így van. Most elhatároztam magamat, hogy legalább október végéig biciklivel fogok járni Marcelházáról Komáromba. Út közben van az embernek ideje gondolkozni egy kicsit. Reggelente néha meg szokok állni, leveszem a szemüvegem, megnézem, milyen szépek a reggeli fények, milyen szép fényképeket lehetne csinálni…
Gyerekkorodtól fogva vonz a bicajozás?
Régebben volt otthon biciklink, de nem voltak olyan jó minőségűek, ezért csak kisebb távolságokra mentem velük. Amikor konfirmáltam (katolikus keresztényeknél bérmálkozás), kaptam egy biciklit, és néhányszor azzal jártam be középiskolába. Folyamatosan elkezdtem cserélni rajta az alkatrészeket jobb minőségűre, de idővel ezt a biciklit is kinőttem, pontosabban másabbra lett volna szükségem. Van, aki a hegyi biciklizést kedveli, van, aki az országutat, én inkább távolsági biciklisnek, kerékpártúrásnak mondanám magamat.
Ha jól tudom, több komoly túra is mögötted van már.
Igazából két nagyobb túrán voltam. Az egyikről már többen hallhattak, és a Cserkészben is jelent meg róla folytatásos beszámoló. Erdélyben voltam 20 napot. Ennek a túrának az volt a célja, hogy jobban megismerjem Erdélyt és a moldvai csángókat. A másik túrán 2008-ban a Balkánon voltunk Csiba Zolival és Varga Ágival. Ez távolságban is, valamint kihívásnak is nagyobb volt, mint az erdélyi túra.
Mi a legnagyobb élményed az erdélyi utadról?
Azt hiszem, talán az emberek közvetlensége, kedvessége, hogy teljesen ismeretlenül is befogadtak. Az egyik alkalommal román környéken voltam, úgy terveztem, hogy a híd alatt fogok éjszakázni, de bementem még a faluba vízért. Az egyik háznál kézzel-lábbal elmagyaráztam, hogy mit szeretnék, és végül úgy alakult, hogy beljebb hívtak, még pálinkával is megkínáltak, és felajánlották, hogy aludjak ott náluk. Kicsit bizalmatlan voltam eleinte, de aztán nem volt semmi gond. Egész jól megértettük egymást, annak ellenére, hogy egyikünk sem beszélte a másik nyelvét. Nagyjából mindig ugyanazokat a kérdéseket teszik fel, ha valahova megérkezek, ezért anélkül, hogy értettem volna a kérdést, elmondtam, hogy honnan jöttem, hová megyek, merre biciklizek.
A másik túrán is hasonló élményben volt részed?
Igen, a Balkánon is ugyanez volt. Egyszer megálltunk egy üzlet előtt, és hoztak ki nekünk három energiaitalt meg egy teljesen jéggé fagyasztott ásványvizet, ami a 40 fokban nagyon jól jött. Aztán volt olyan is, hogy kint aludtunk egy diófa alatt, jött arra traktorral egy bácsi a faluból, és adott nekünk egy marék szilvát. Ezek ilyen jó élmények.
Ezek miatt kötődsz jobban Erdélyhez? Megismerni Erdélyt már régi vágyad volt?
Három-négy évvel a biciklitúra előtt már el akartam menni, de aztán sosem alakultak úgy a nyarak, mindig akadt valamilyen tábor, ahova lehetett menni. Aztán egy régi cserkész barátommal, Maitz Gyurival elkezdtük tervezgetni az útvonalat, ekkor kezdtem talán többet foglalkozni Erdély megismerésével. Azóta már többször jártam ott, kétszer ott is szilvesztereztem.
Volt rázósabb élményed is az erdélyi túrádon?
Ketten indultunk Gyuri barátommal, de ő sajnos lesérült, és haza kellett jönnie, úgyhogy azután két hétig egyedül voltam. Talán végül nem is volt baj, nagyobb szabadságot adott nekem. Akkor álltam meg, amikor akartam; akkor ettem, amikor akartam; ott aludtam, ahol akartam. Sok olyan helyzet volt, ami úgy érzem, az isteni gondviselés nélkül rosszabbul sült volna el. Például egyszer Magyarlapádon terveztem éjszakázni, egy ismerősnél. Előző nap küldtem nekik egy sms-t, de nem válaszoltak, nem tudtam őket elérni. Gondoltam, azért megpróbálom őket megkeresni a faluban, ők a helyi lelkészek, csak nem lesz olyan nehéz. Bevállalós kedvemben voltam, rövidítettem egy 80 kilométeres aszfaltutat egy földúttal, időközben rám sötétedett, elkezdett esni az eső is, majdnem éjfél volt, mire beértem a szomszéd faluba. Utólag sem tudom, hogy végül hogyan keveredtem oda, mert még az ottaniak sem nagyon értették, hogy onnét, ahonnét elindultam, hogy keveredtem ide. Az első embertől megkérdeztem a faluban, hogy hol laknak a lelkészék. Odavezetett a házukhoz, és ők épp akkor fordultak be autóval az utcába. Aznap tértek haza, egy hetet Magyarországon töltöttek. Ez talán nem szerencse, és nem is véletlen volt.
Milyen szerepet játszik az életedben a vallás?
Kiskoromtól megvan valamilyen módon a kapcsolat a református egyházzal, alapiskolában jártam hittan órára, az istentisztelet mellett vasárnaponként vannak nálunk vasárnapi iskolák, ezekre is jártam. Alapiskolában az egyik legjobb barátom egy elég erősen hívő családból volt, végette is jártam kicsit talán az istentiszteletekre. Lekonfirmáltam, meg is tértem, de évekig ezen a téren nem mozdultam semerre. Sokáig imádkoztam azért, hogy tudjam, mit akarok csinálni az életben. Aztán a biciklizés, hogy sokáig egyedül voltam, is hozzásegített, és az ezt követő évben megerősödtem hitemben, és már tudtam, hogy amit csinálni fogok, azt mindenképp Isten dicsőségére fogom tenni.
Mások segítése nem áll távol tőled. Volt egy bizonyos cipősdoboz-akció.
Az erdélyi utamon elhatároztam, hogy ha majd tartok különböző helyeken élménybeszámolókat, akkor kirakok egy dobozt, amibe fogok gyűjteni dolgokat. Terveztem, hogy szilveszterre visszamegyek a moldvai csángókhoz, és ami összegyűlik, akár nagyobb dolgok is, elviszem nekik ajándékba. Aztán egyszer felhívott egy ismeretlen hölgy, aki a baráti társaságával karácsonyi csomagokat szeretne készíteni nekik, és kérdezte, hogy el tudnám-e vinni majd. Beleegyeztem, gondoltam, majd csak alakul valahogy a dolog. Végül 3-4 átpakolással került el oda, ahova kellett a 99 vagy 100 csomag. Kétszer számoltuk, kétszer más szám jött ki.
Következő éven mennyi csomag gyűlt össze?
Kb. 3500 darab. Az évek alatt eléggé kinőtte magát ez a projekt.
Szeretsz nagyot álmodni az élet minden területén?
Nem minden téren, de azért elég sok mindenben szeretek nagyban gondolkodni.
De amit kitűzöl magadnak, azt igyekszel is véghezvinni.
Igen, így van. Vannak néha dolgok, amiket fel kell adni, vagy kicsit át kell szervezni. Ez néha nehéz, mivel kicsit önfejű vagyok. De talán, ha nem lennék ilyen, akkor sok mindent nem tudtam volna megcsinálni az életben.
Ha csak címszavakkal beszélhetnél, mi az, amit a legfontosabbnak tartasz az életben?
A szabadság mindenképp meghatározó az életemben. Majd a hit, remény és szeretet.
Témát váltok egy nagyobb ugrással, bár azért talán ez is a meghatározó dolgok közé tartozik az életedben. Jó pár képeddel találkozhattunk már a Cserkész oldalain, sőt, címlapján. Mióta foglalkozol fotózással?
Sok minden kötődik az erdélyi túrához, ez is többek között. Addig nem igazán foglalkoztam fényképezéssel, de a túrára mindenképp szükségem volt egy fényképezőre, az élménybeszámoló, dokumentálás végett. Komolyabban aztán a következő nyáron kezdtem el vele foglalkozni, jelentkeztem egy fotós tanfolyamra is.
Milyen témában szeretsz leginkább fotózni?
Riportfotózás és dokumentarista fotózás áll hozzám a legközelebb. A természetfotózáshoz nem vagyok elég türelmes.
Van kedvenc képed?
Ezen annyira még nem gondolkoztam, de van egy kedves élményem. A moldvai csángóknál készítettem, egy kisfiú megöleli a tehenét. A kisfiú szerintem nem látott engem, így ez nagyon őszinte pillanat volt, odament a kis tehénkéjéhez, és megölelte.
Milyen számodra a jó kép?
Ha fényképezek egy programon, azt akarom visszaadni a képekkel, hogy az emberek hogyan érzik magukat. Akkor vagyok elégedett, ha látom a képeken, hogy átjön a pillanat hangulata.
Kívánok még sok szép elkapott pillanatot. Köszönöm a válaszokat!
Szabó Csilla
Megjelent a Cserkész 2011. novemberi számában.
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”31229″}
