Komárom egész napos rendezvénysorozattal ünnepelte az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 164. évfordulóját. A gimnáziumban már kora délután elkezdődött az ünnepség. Ezután a Duna Mente Múzeum udvarán található Jókai szobor előtti tér, majd a Klapka tér telt meg ünneplőkkel. Az ünnepi szónoklatokat Dr. Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere és Ft. Fazekas László református püspök tartotta.
Komáromban a március 15-i ünnepségek már 12.30-kor elkezdődtek, a komáromi Selye János Gimnázium tartott ünnepi megemlékezést az iskola aulájában. Ezt követően felállították a gimnázium kertjében azt a kopjafát, melyet testvériskolájuktól, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumtól kaptak ajándékba. Az ünnepi szónoklatot Elek József, a Selye János Gimnázium tanára tartotta. Ezután a Stirber Lajos vezette gimnáziumi énekkar adott műsort. A komáromi ünnepségekre a komáromi Selye János Gimnázium a szombathelyi Szent Norbert Premontrei Gimnázium diákjait is vendégül látta.
Délután a Duna Mente Múzeum előtti Jókai szobornál folytatódott az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 164. évfordulójának ünneplése. 16.15-kor Petheő Attila, a Csemadok Komáromi Területi Választmány elnöke mondott köszöntőt a szép számban megjelent közönségnek. Az ünnepi szónoklatot Dr. Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere tartotta. Ezt követően koszorúzásra került sor. A rendezvény során közreműködött a Karácsony Imre Énekkar Bátorkesziről, az izsai, a martosi, a naszvadi hagyományőrzők, az Első Izsai Lovas és Hagyományőrző Egyesület, valamint Szurcsik Ádám.
17 órától a Klapka téren folytatódott az ünnepség. Boldoghy Olivér Klapka György azon szavait idézte, melyek a mai napig sem vesztettek aktualitásukból, majd elemezte az 1848/49-es forradalom és szabadságharc üzenetét a ma élő emberek számára. „2012. március 15-én, két héttel a megrázó népszámlálási adatok és néhány nappal a parlamenti választások eredményeinek közzététele után, döbbenten állva nemzeti jelképünk, Krasznahorka büszke várának tragédiája felett, nyelvünkben, állampolgárságunkban továbbra is korlátozva, méltóságunkban zaklatva, politikailag és társadalmilag talán végleg szétszakítva, a hatalomba visszatérő vörösök által körbevéve ismét elmondhatjuk: Komárom még mindig áll!” – mondta beszédében Boldoghy Olivér.
Ft. Fazekas László református püspök komáromi ünnepi beszéde, mely a Klapka téren hangzott el 2012. március 15-én:
Fába róva, vagy földbe ütve
mindenütt hagytunk egy jelet
arról, hogy arra jártunk, bajba,
háborúba vert emberek.
Amerre jártunk, holtakat
hullattunk, százat, ezreket.
Hadd tudná, aki megmarad,
hogy haza melyik út vezet.
Mi mindenütt idegenek,
jöttmentek voltunk és vagyunk, csak
ebben az ól- és ölmeleg
hazában találtunk helyet,
házat és nyugodt sírt magunknak,
Csak itt lehetünk emberek
s magyarok hitünkhöz hívek,
mi, bűntelenül is heted-
íziglen büntetett,
sanyarú előéletűek.
(Ratkó József: Jelek)
Tisztelt emlékező közösség!
E mai napon Ratkó József versében említett jeleknél találkozik a magyarság szerte a Kárpát-medencében, de a világ más tájain is, hogy emlékezzünk az újkori magyar történelem egyik meghatározó, identitásformáló eseményére: az 1848-as forradalomra és szabadságharcra.
Mert bárhol is élünk, bárhova is sodort az élet vihara, esetleg vágya, bárhol is áll meg valaki – akár Petőfi, Kossuth szobránál, vagy jobb híján egy kopjafánál – mindenütt megdobban a szív e mai napon, s mindenkiben tudatosul Tamási Áron szép hitvallása: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!” Nekünk ez adatott otthonul, csak itt, az „ól- és ölmeleg hazában találunk helyet, házat és nyugodt sírt magunknak”. Mert kell egy hely, ahol az ember otthon érezheti magát. S ezt nem csak mi tudjuk és érezzük, hanem tudták és tudják más népek is. Ravasz László püspök egyik beszédében azt mondta: „Azé az ország, aki teleszüli.” Mi pedig elszomorodunk a népszámlálás adatain, s más népekben keressük a hibát, pedig a baj okozói mi vagyunk: a meghunyászkodók, a személyes érvényesülésünket előbbre tartók, az igazi értékeket talmi dolgokkal felcserélők.
Ma, amikor a magyar forradalom és szabadságharc 164. évfordulójára jöttünk emlékezni e jelhez, Klapka György tábornok szobrához, mindenképpen szükségünk van a megfelelő történelemszemléletre, de a megfelelő jövőlátásra is. A múltba tekinteni és előre nézni!
Isten az ő népét arra tanította, hogy ne felejtsék el megtanítani fiaikat és leányaikat a múlt történéseire. Lebegjen ez mindenkor szemeik előtt, s lássák meg ezekben Isten nagy tetteit.
Így nekünk is meg kell tanítanunk fiainkat és leányainkat arra, hogy hogyan harcolták meg őseink a harcaikat. Mert a jelen állapotából a kiút a jövő felé igazán csak akkor sikerülhet, ha visszatekintünk a múltba, s az ősök kiállását, küzdelmeit, megvívott harcait és keserveit tudva és ismerve Istenhez kiáltunk, erőt merítünk, hogy mi is megharcolhassuk a magunk harcát.
Mire akar eljuttatni a megfelelő történelemszemlélet?
Annak a felismerésére, hogy minden nép és nemzet szabadságra rendeltetett. Nem egymás feletti uralomra. Önrendelkezésre, és nem mások feletti rendelkezésre. Van, amikor Isten megengedi, hogy egyik nemzet ostora legyen a másiknak. De az Isten által készített alapképlet nem ez.
Az 1848-as szabadságharc a maga társadalmi reformjaival egy olyan polgári átalakulás megindítója volt, amely szinte az akkori egész Európában elterjedt. Sikerét mutatja az is, hogy csak a cári Oroszország beavatkozásával lehetett legyőzni. A szabadságharc nagyjai, Battyhány Lajos, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Széchenyi István, Szemere Bertalan, Eötvös József és mások olyan követelésekkel léptek elő, amelyek az akkori társadalmi berendezkedés számára elfogadhatatlanok voltak. Kossuth 1848. március 3-án elmondott beszédében előállt azokkal a programszerű követelésekkel, amelyek alapján egy új társadalmat lehetett építeni: jobbágyfelszabadítás, közteherviselés, népképviseleti parlament, felelős kormány. Ezután jött a jól ismert 12 pontba foglalt követelés. Majd ezt követte több forradalmi megmozdulás, csaták sora, támadás és menekülés, meghátrálás és előretörés, újból feltörő reménység és csüggedés.
De a nemzet nagy álmának vége lett akkor, amikor I. Miklós cár 200 000-es serege összefogva az osztrák sereggel leverte a forradalmat. A héttérben azonban meghúzódik mintegy lappangó, emésztő kórként a forradalom vezetői között feszülő ellentét is.
Mindezek fényében milyen lehet a megfelelő jövendőszemléletünk?
Korunkban is vannak alkalmas idők, forradalmi hangulatú időszakok. Ma is vannak, akik valóban a nép, a nemzet, a társadalom felemelkedését szorgalmazzák, és ezért dolgoznak. Milyen programunk lehet nekünk, felvidéki magyaroknak. Programunk nemcsak hogy megegyezhet a szabadságharc követeléseivel, hanem kívánatos lehet minden más ország számára is.
Mivel az akkori értelemben vett jobbágystátusz nem létezik, igényelhetjük a pénzvilág kényszeréből (jobbágyságából) való felszabadítást.
A közteherviselés terén követelhetjük azt, hogy senki se bújhasson ki az adófizetés kötelezettsége alól semmiféle praktikával.
Követelhetjük, hogy a parlament valóban népképviseleti parlament legyen, ne pedig az önös érdekek parlamentje, ahol a döntések megalkuvásból, vagy valamit-valamiért alapon születnek.
A felelős kormány pedig igazán legyen felelős mindazért, ami rájuk bízatott oly módon is, hogy felelősségre lehessen őket vonni, ha más érdekek szerint kormányoznak, mint ami a polgárok érdekeit szolgálja.
Legyen fontos mindenki számára az, hogy a másik jól érezze magát, otthon érezze magát a szülőföldjén – akárhány állampolgársága is van. Mert ez a föld mindannyiunk lakóhelye, s az ország csak egy ideiglenes történelmi formáció.
Legyen fontos számunkra a nyelv, a nemzet, a szülőföld, a haza, a magunk, a gyermekeink és a mások élete – mert mindez az Isten ajándéka. S ha ezt Ő adta, azt más nem veheti el, se a lelket szárnyalásában nem korlátozhatja.
Legyen teljesen természetes az a kötelék, amely kit-kit a saját nemzetéhez köt. Ápolhassuk és erősíthessük azt.
S végül ne legyen közöttünk emésztő kórként az ellentét, hanem tanuljunk meg közös dolgainkért egy emberként kiállni.
Ha 1848-ra csupán emlékezünk, akkor mindaz múlt marad, jövőbe mutató hatás nélkül. Ha pedig van üzenete, akkor az ma is forradalom. Ezt a forradalmat viszont nekünk kell megvívni.
Először meg kell vívnunk magunkban: elgondolkodva mindezen, egyértelmű életet élni.
Meg kell vívnunk otthon, a családban: egyértelmű életre nevelni gyermekeinket. Harcolni a család egységéért minden területen.
Meg kell vívnunk a társadalomban: ellenállni mindenféle megkülönböztetésnek, s harcolni azért, hogy nyelvre, vallásra, nemzetiségre való tekintet nélkül egyforma bánásmódban részesüljünk.
Meg kell vívnunk nemzetünkön belül: hibáinkat belátva, egymás felé fordulva jövőt álmodni együtt.
Ezekben nem szabad hibáznunk. Kazinczy Ferenc 1808-ban megfogalmazott kétsorosával mondva:
„Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. Ezt ha nem érted,
Szánts és vess, s hagyjad másnak az áldozatot.”
Legyen ez mai emlékezésünk üzenete! – zárta beszédét a püspök úr.
A Klapka téren az ünnepség során közreműködött még: Skopp Ildikó, Concordia Vegyeskar Stubendek István vezényletével, Izsai Lovas és Hagyományőrző Egyesület Tárnok István vezetésével.
A műsor 18 órától a Városi Művelődési Központban folytatódott, „A tűz márciusa” című darabbal. Köszöntőt mondott Bozsaky Katalin, a pozsonyi magyar nagykövetség tanácsosa. Közreműködtek: GIMISZ Diákszínpad Kiss Péntek József vezetésével, Marianum Egyházi Iskolaközpont Schola Mariana kórusa Orsovics Yvette vezényletével.
Képgalériánk itt tekinthető meg
Szöveg: Búss Gyöngyi, Fényképek: Ujpál Beáta
{iarelatednews articleid=”33041,33124,33009,32993,33107,33085,33075,33062,33018,33010,32984,32983,32988,32985,32971,32973,32943″}
Felvidék.ma
