Lassan becsöngetnek. Véget ér a vakáció, a kikapcsolódás, a pihenés időszaka. Buzdítani szeretnék mindenkit. Elszántságra, kitartásra, összefogásra. Nagy szükségünk van rá, mert ismét /sőt folyamatosan/ veszélyben vannak oktató-nevelői intézményeink: újabb, „reformok” néven meghirdetett változtatásokkal, de mi magunk is tudunk helyi szinten „találni” bizalmatlanságot gerjesztő okokat. Most már évek óta a reformok időszakát éljük. És hát azoknak bevezetése, megvitatása melyik időpontban a legalkalmasabb?
A nyári szabadságok ideje alatt!
Sajnálom azokat az intézményeket, melyeket a megszüntetetés listájára tettek. De azt is látom, hogy elszánt, talpraesett igazgatók és polgármesterek állnak a minisztérium bürokráciájával szemben. Mi, akik „nagy” iskolában dolgozunk, ne feledjük – most ők tucatnyian vannak terítéken, utána talán rajtunk a sor. Mert melyik iskola számítódik ma nagynak, hacsak a mi régiónkat veszem figyelembe?
Az egész járásban alig van magyar oktatási nyelvű úgymond nagyiskola. Mindannyiunkat tehát érintenek a mostani próbálkozások. Persze az sem lehet, hogy három-négy gyermekkel hosszútávon iskolát működtessen egy fenntartó. Megfontolásra és továbbgondolásra érdemesnek tartom Szigeti László volt oktatási miniszter úr azon gondolatfejtését, hogy szolidárisnak kellene lennünk nekünk „nagyobb” iskoláknak a kisiskolákkal szemben. Bár megjegyzem, ez nem rajtunk múlik, ami a normatíva átcsoportosítását illeti.
Én magam is a helyben működő iskolák és nevelési intézmények nagy támogatója vagyok/függetlenül a tanítási nyelvtől/. És mivel jól ismerem a régió iskoláinak vezetőit, biztosan állíthatom, hogy ők is ezen a véleményen vannak. Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a mi iskolánk is „elvesz” tanulókat a két szomszédos kisiskolától. Van is ez miatt lelkiismeretfurdalásom.
De sok-sok beszélgetés előzi meg a végleges döntésünket, még mielőtt felvennénk az ilyen településről jövő gyermeket. Végsősoron mi sem engedhetjük meg magunknak, hogy nem fogadjuk a gyermeket, ha minden kötél szakad, mert a szülő elszánt és akkor a harmadik iskolát választja gyermekének.
Miért dönt úgy a szülő, hogy mégsem a helyi intézményt választja? A jövőben ez is megérne egy közös gondolkodást!
Nem szabad engednünk az önkormányzatiság elvből!
Bár engem most éppen az egyik fontos „eleme” tett 34 évi tanítói munka után /ebből az utolsó 23 év igazgatói beosztásban/ munkanélkülivé, ennek ellenére állítom, mert az elmúlt évtizedekben ezt pozitívan megtapasztaltam, hogy csakis a helyi közösségek: pedagógusok, szülők, iskolatanácsok, önkormányzatok, polgármesterek képesek együtt tárgyilagosan és a legjobban megitélni annak az útnak a helyességét, amelyen az adott település oktató-nevelő intézménye halad.
Határozottan vissza kell utasítani azt az elképzelést is, amely teljhatalmúlag a polgármesterek kezébe adná az egyedüli döntési jogot az igazgató megválasztásában és kinevezésében.
Közeledik a tanévnyitó. Minden intézményben átgondolásra kerül az iskolai program. Ami persze nem azt jelenti, hogy alapjaiban felforgatjuk az eltelt időszak célkitűzéseit. Biztos vagyok abban, hogy reform ide vagy oda, azokat az értékeket, melyeket az egyes intézmények pedagógiai programjukban megfogalmaztak, bármilyen változásokat, reformokat is eszközöl a minisztérium, nem kell alapjaiban felforgatni.
Azt mondta kedves esperes barátom, amikor egyik ünnepségünkön az iskolánk értékeit méltatta, hogy lelkülete van iskolánknak. Jól esett ez az értékelés. Bevallom ezt a lelkületet csak úgy lehet „létrehozni”, és ez persze nem megy egyik napról a másikra, ha tudjuk a sorrendet, ha tudunk fontossági sorrendet tenni az értékek között. Ez pedig nemcsak az igazgató személyének a függvénye, bár szerintem ez elengedhetetlen, hanem az ott tevékenykedők érdeme és egyben kötelessége is.
Első mindig a gyerek, függetlenül attól milyen a képessége, származása, vallása, bőrszíne, szociális háttere. Felkarolni, felemelni, vezetni, irányítani, utat mutatni, példát adni és mindenekelőtt önállóságra nevelni. Hogyan is írja Müller Péter: „Valaha tudták, hogy a legelső, amit egy gyereknek meg kell tanítani, az nem a számtan és a geometria, hanem az, hogy legyen önmaga. Erős, derűs, önbizalommal teli ember, aki – bárhová vesse is a sorsa – megbízhat önmagában”.
Ez a mi feladatunk, függetlenül attól, hogy szülők vagy pedagógusok vagyunk. Összefogással, közös gondolkodással minden megoldható. Gyűlölettel ez nem megy!
Tisztelettel fordulunk egymás felé, megbecsüljük a teljesítményt! Mert hibát mindenkiben lehet keresni és találni!
Eredményeket csakis együtt, közösen lehet és tudtunk elérni, legalábbis így sokkal könnyebb.
Széchenyi István mondta: „Egynek sok minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen”. Voltak és vannak akik nem akarnak összefogni. Őket a mindennapi áramlat sodorja, ingadoznak, attól függően, mi felel meg saját érdekeiknek. Én ennek ellenére mégis biztatok mindenkit.
Mindannyiunknak példát kell/ene/ mutatni az összefogásban! Ez viheti előbbre és megerősítheti a közösségeket, oktatási-nevelési intézményeinket, közös dolgainkat, kultúránkat, hagyományainkat, településünket, hitünket. Megtartjuk iskoláinkat! Van kivel összefogni!
Szülők, pedagógusok, polgári társulások, hagyományőrző csoportok, egyházak, önkormányzatok, iskolabarátok, óvodák, kisiskolák és nagyiskolák: Ne engedjük, hogy a jövő a gyűlölködésről, az irigységről, a széthúzásról szóljon! Van másik út. Ez a szeretet, az összetartozás útja. Ezt válasszuk! Megéri! Mert akkor biztosak lehetünk abban, hogy az a lelkület, amely jelen van intézményeinkben, továbbadódik, átragad. És ez a legnagyobb ajándék nekünk nevelőknek, ez a legnagyobb ajándék tanulóinknak és szüleiknek is, és az egyik legnagyobb biztosíték iskoláink megmaradásához.
Hiszem és tudom, hogy Isten segítségével hamarosan én is részese leszek ismét ennek a nemes munkának, gyakorolhatom hivatásomat. Visszatérhetek oda, ahol életem jelentős részét megéltem, és amely hivatás, családom és szeretteim mellett, értelmet adott eddigi életemnek.
Minden oktató-nevelő intézménynek, külön szeretettel az enyémnek, sikerekben és lelkületben gazdag 2013/2014-es tanévet kívánok.
Végül ne feledjük Deák Ferenc szavait:
„Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják. De amiről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, s mindig kétséges.”
Tarr Boldizsár – Kéménd, volt igazgató, munkanélküli pedagógus.
Kéménd polgármestere, Jozef Grman a munkafegyelem súlyos megsértése és bizonyos nagyságrendű mozgóbér állítólagos, jogtalan felvétele miatt júniusban szüntette meg a helyi Petőfi Sándor Alapiskola igazgatójának munkaviszonyát. Az elbocsátott igazgató támogatói tüntetést is szerveztek a döntés ellen. Petíciót is indítottak, melyet a kormányhivatalba juttatnának el abban a reményben, hogy a közkedvelt pedagógus visszakerüljön az igazgatói posztra.
{iarelatednews articleid=”41263″}
