Összetett program keretében, 2012-ben indultak a határvidék szlovákiai oldalán található Isztrága-mocsár területén a revitalizációs, a helyet újra élővé tevő, munkálatok.
2013. szeptember eleje volt, kellemes idő mutatkozott. Pont egy évvel ezelőtt jártunk itt legutóbb. Reménytelten kanyarodtunk a környékbeliek által jól ismert Hullám Csárda előtt ama útra, ami a térséghez tart; a mocsárvidék északi pereme mentén fut végig, kissé ívelten. Kerékpárosok a töltés tetején, szépen felújított vonalon bringázhatnak, autóval egy régóta rossz állapotban levő úton lehet eljutni. Mi a gyaloglást választottuk.
Csak az átereszig jó két és fél kilométer séta várt ránk. Kora reggel értünk a sűrűbe vivő egyik „bejárathoz”. Noha bent már innen-onnan a kelő nap langy sugarainak sejtelmes fénypászmái vetültek ránk, még elég sötét volt. Mialatt a sáros úton botorkálva haladtunk, szemünk hozzászokott a fényviszonyokhoz, közben meg-megállva hallgattuk a csendet: víz hangja még sehol, enyhe szélben csak néha susogtak a levelek.
Ahogy apránként följebb kúszott a nap, úgy szaporodtak látóterünk parányi rovarai, s amint várható volt, szúnyoghadak tömege repdesett köröttünk, bár víz csak imitt-amott volt.
Utóbb kiderült, miért is bukkantunk még nedves területekre is alig-alig e felső részeken, kivéve a korábbi napok esőjétől sáros, keréknyomokkal mintázott utat, vagy egy szarvas sárban hagyott patanyomait. Karolína Sobeková (BROZ) a LIFE Dunai Madárvédelmi Projekt munkatársa így tájékoztatott: „Jelenleg is folynak a kiegészítő munkálatok az Isztrágába áramló vízmennyiség növeléséhez. Első munkafázis az utánpótló csatornákra összpontosít – tömítjük az aljzatot, hogy a lefolyás közben minimalizáljuk a vízveszteséget. A munkálatok második szakasza, tervek szerint, télen illetve tavasszal valósulhat meg (folyamatban a közbeszerzés). A Bős közelében lévő szivárogtató csatorna jobb oldalán még elvégezzük a zsilip rekonstrukcióját is annak érdekében, hogy félméteres vízszintet érjünk el a csatornában, ezzel növelve a keresztüláramló víz mennyiségét a Nagy erdő irányába, következésképpen Falusziget (Dedinský ostrov) és az Isztrága (Istragov močiar) területén is.”
Sobeková rávilágított egy fontos részletre az éves vízszintváltozást illetően: tavaszi-nyári időszakokkal összehasonlítva ősszel-télen természetesen kevesebb a vízmennyiség a dunai ártereken. Feltételezik, Isztrága belső vízrendszere képes segíteni, hogy a bekerülő víz tavaszra és nyárra is megőrződjék, ez jó a halaknak, madaraknak, kétéltűeknek, rovaroknak.
Ősszel s télen a víz szintje tehát alacsony, de mint mondja, „ez természetes és jobbára nagyon jó – minden itt élő állat és növény alkalmazkodott ehhez a rendszerhez”.
Délnek, dél-nyugatnak tartva jókora tájékot bejártunk, hol sáros erdei úton, hol térdig, sőt comb fölé érő növényrengetegben gázoltunk. Nem hiába! Végre elébünk kerültek a várt vizes részek: néhol nagyobb sártócsák, másutt pici tavacska vagy patakszerű folyások képében.
Sok volt a 80 centiméteresre megnövő mocsári tisztesfű (egyik hatóanyaga az aukubin sebgyógyító hatású; tagolt, gumósan megvastagodott gyökértörzse ehető) és a baracklevelű keserűfű, ami valamikor közismert, gyakran használt gyógynövény volt, ha vele „befedjük” a húst, nincs féreg, mi közelébe menne. Emellett elébünk kerültek spanyol csupaszcsigák, békák, szitakötők.
Az Öreg-Dunához érve, emlékeinkben az idei árvíz képeivel, meglepett az alacsony vízszint. Ja és még valami, mederparttól száz s száz méterre az erdőben nyolc-tíz látványos „szemétemléket” számoltunk, közte egy talán kávézóból elsodort napernyőtalpat, s egy osztrák építőcég névtábláját.
Csibrányi Zoltán, Felvidék.ma
Forrás: http://www.ng.hu/Termeszet/2013/11/harmadszor_az_isztraganal
