Megannyi hiteles adat bizonyítja, hogy a szlovákiai magyarok asszimilációjára, kiváltképpen a második világháború után, olykor nyílt, máskor fondorlatos politikai koncepciók, sőt programok készültek.
E kísérletek azonban rendre meghiúsultak, elsősorban annak köszönhetően, hogy a csehszlovák pártállamban a központi akarat ellenére, azt is lehetne mondani, a politikai vezetés éberségét kijátszva, létrejött egy példátlan politikai-kulturális erő, amely közel fél évszázadon át védőpajzsként szolgálta a megmaradásért folytatott küzdelmet.
„Ha van szerencse az életben, talán a legnagyobb az, hogy sohasem tudjuk, mi vár ránk. Szeretjük, ezért várjuk a nagyszerű dolgokat. A múlt pedig, különösképpen nemzetünk múltja, úgy él bennünk, mint elődeink dicső tetteinek láncolata, amelyre illik, sőt jó büszkének lenni. Ám ha az egyéni életutak alakulását vesszük szemügyre, hamar rájövünk, hogy mindannyiunk sorsa megszámlálhatatlan mennyiségű véletlennek és próbatételnek a függvénye. A legnagyobb kihívás pedig az, hogy a megpróbáltatások közepette mennyire tudunk embernek maradni.” – idézet a könyvből.
Felvidék.ma
