Kassán az elmúlt hetekben mindenfajta rendezvény zajlott. Volt borkóstoló, fülsüketítő koncert, kiállítás… A Tokaji Borutat követte az állítólagos Város Hangjainak Napja (Sound City Days, szeptember 18-21.). A Tömlöc utcában, a református templom előtt is sátrakat állítottak föl, ahol különböző alkoholtartalmú nedűket lehetett szopogatni. Kicsit odébb hordók állnak az egyik étterem előtt, de még senki nem próbálta ki, milyen hordószónoknak lenni.
A református templom helyén a középkorban a Festett Kapu állt. Majd a következő évszázadok rányomták bélyegüket erre a területre is, míg a reformátusok első templomuk elvesztése után megvásárolták a katonai raktárt, hogy a falakon kívüli fatemplom helyett méltó otthont alakítsanak ki. A millennium évében befejezték harmadik templomuk tornyát, és azóta áll mai helyén a reformátusok otthona, melyet a több ezer református közül csak egy rész tartja élethivatásának és kötelességének látogatni. Jobb és kényelmesebb otthon lapítani, tespedni, mint kiállni, megőrizni hitet, anyanyelvet. Mi az, hogy a századok ránk bízták? Ez csak kenetteljes maszlag. A felmenők üzenete nem kötelez. A ma embere megsüketült. Kis ideig jól érezzük magunkat, a pokol tüze messze van. Hogy örökké fog pörkölni? Hol van az még és nem is biztos. Hiszen sok oktondi ember azt hirdeti, a halál után nincs semmi. És ki tudja, lehet, hogy Mohamednek, Buddhának vagy Marxnak van igaza? Vagy éppen a kávéházi konrádoknak? Nyugi! „Hej ráérünk arra még!”
A kétnapos ricsaj után vasárnap, szeptember 21-én délelőtt bontani kezdték a sátrakat. Igaz, istentiszteletek zajlottak a templomban, de a szerelés zaja nem hallatszott. A régi falak vastagsága jól szigetelt. A délutáni órákban érte valódi meglepetés az embereket. Ugyanis 18 órakor ökumenikus istentisztelet zajlott, melynek keretében a háborúk megszűnéséért és a békéért imádkoztak különböző felekezetek papjai. Az Isten hajlékába érkező híveket és lelkészeket két nyilvános illemhely fogadta. A hagyományos „műanyagdoboz”, a Toy-toy volt az egyik, a másik meg valóban – a szó elsődleges értelmében – nyilvános piszoár. Három oldalról egyszerre három személy használhatja, miközben teljes mértékben látható a nemesebbik testfelük. Hiába, az emberiség fejlődése feltartóztathatatlan! Micsoda magamutogató komfort! Mintha az erdőben állnának a fa törzse mellett. Még magasabbra is kell állniuk. Nyilván azért, hogy jobban lehessen látni igyekezetüket. Hát mit mondjak! Gusztusos megoldás!
Az embereket elkedvetlenítette ez az érzéketlen látványosság, mely nem tartja tiszteletben környezetét.
Ebben az esetben azonban szerencsére ideiglenes „látványosságról” van csupán szó. Néhány órán belül elszállítják a műanyag alkalmatosságokat. Nemsokára nyomuk sem lesz.
Nincs ember, aki ne lenne tudatában annak, hogy vannak bizonyos megkerülhetetlen szükségletei, amelyeket alkalomadtán ki kell elégítenie. Csakhogy a templomba nem azért megyünk, hogy erre figyelmeztessen bárki is bennünket, hanem azért, mert szellemi, lelki táplálékra van szükségünk, mely nélkül életünk nem lehet teljes. A szellemi vitaminhiány is végzetes. Ilyenkor nem a salakanyagokra koncentrál az ember. Egészen más gondolatok jegyében indulunk el a templomba, ahol viszont durván testi szükségleteinkre figyelmeztet néhány műanyag-alkalmatosság. Nem tudom milyen égbekiáltó diszkrimináció történt volna, ha ezeket a „műintézményeket” néhány méterrel odébb, mondjuk diszkréten az árkádok alá helyezték volna el.
Ám egyben ez figyelmeztetés is. Ugyanis ha nem megfelelő környezetbe építenek egy modern, ám ízléstelen épületet, dobozos üzletházat, benzinkutat, az sokáig fogja csúfítani környezetét. Az illemhely csak ideig óráig. De a keserű szájíz sokáig megmarad. Miért kell a fennkölt dolgokat ilyen módon profanizálni?
Kassa nemrég volt állítólag Európa kulturális fővárosa. Az nem tartotta tiszteletben Kassa évszázadait, így szellemi örökségét továbbra sem tartják követendőnek! A szállítható illemhely csak ennek gusztustalan bizonyítéka. A kulturálatlanságnak sincs szaga, de romboló üzenete annál inkább! Kassa a műanyag illemhelyek fővárosa lesz!?
Balassa Zoltán, Felvidék.ma