Máté Angi Az emlékfoltozók című mesekönyve a gyermekvilágtól első pillantásra távol eső témába vezeti az olvasóit, hiszen az emlékezési folyamatok identitásalakító tevékenységébe nyújt betekintést.
Az emlékezet problematikus természetének tematizálásával a mesék megpróbálnak szembeszegülni az emlékezési műveletek működési hibáival: a felejtési mechanizmusokkal[i], amelyek megakadályozzák a múlt felelevenítését. A történetszövés abból a feltevésből indul ki, hogy a kiegészítésre szoruló emberi emlékezet megfoltozható és helyrehozható – ezért a kötet természetfeletti képességekkel rendelkező tündérrigólányokat teremt, akik nem csupán az emlékek felidézését, hanem az érzelmek, hangulatok, benyomások újraélését is lehetővé teszik. A hétfejű sárkány vagy a gonosz boszorkány helyett itt a felejtés válik mesebeli ellenféllé, és a két főhős – limonádéhajú és faodúbarna – a felejtés leküzdésén fáradozik az egész szöveg folyamán.
Nem is akármilyen felejtésről van szó: már az első fejezetből megtudjuk, hogy az emlékfoltozás tevékenysége a felnőtt életet alapvetően meghatározó gyermekkori élmények, emlékek felelevenítésére szolgál. Olyan hiányok keletkeznek az emlékezni kívánókban (pl. a nagymama hangjának elfelejtése), amelyek kitöltése a személyes identitás gyökeréül szolgálhat és közösség-kijelölő, származás-megerősítő funkcióval bírhat. A hétköznapi mikrotörténeteket tartalmazó kötet nosztalgikus emlékezési folyamatok mentén szerveződik, egy letűnt világ és gondolkodásmód felelevenítését szolgálja, ami a szépség és a szeretet újrafelfedezésének megtapasztalására sarkall, és a gyermekkor mesés-tündéri világát eleveníti fel az olvasóban.
Az emlékfoltozás különös tevékenységén túl a két főszereplő összetett identitása is a mesekönyv sajátosságai közé tartozik. Faodúbarna és limonádéhajú egyszerre tündér, rigó és lány; magukon hordozzák mindhárom identitás jellegzetességeit. Tündérmivoltuk bekapcsolja őket a mesevilágba, ami nem csupán a természetfeletti képességek birtoklását, illetve a világ titkainak és lényegének ismeretét foglalja magába, hanem a tündérmese elemeit is beleszövi a történetekbe. Természetfelettiségük abban is látható, hogy a népmese mátkájához hasonlóan pontosan tudják, mikor minek jön el az ideje, képesek a csendes, türelmes várakozásra.[ii] A főszereplők tündéridentitása ugyanakkor finom nőiességet is sugároz, amit Rofusz Kinga – a szöveggel összhangban levő – kecses, könnyed, lebegő illusztrációi még árnyaltabbá tesznek.
Rigólétük a természettel való szoros egybeolvadásukban gyökeredzik: a madarak fészket raknak faodúbarna hajában, almákból házat építenek önmaguk köré, együtt táncolnak az égből hulló, keringőző pillangókkal, és legfőbb kívánságuk a kiszáradt almafa elfelejtése. Az emlékfoltozást kísérő fütyülésük, a törékeny, érzékeny és riadt természetük a rigóvilág súlytalanságát idézik.
A teljes cikk a Katedra folyóirat XXI/7. számában olvasható.
Felvidék.ma
44