Bátorkeszi Község Önkormányzata első alkalommal rendezte meg a Bátorkeszi Kórustalálkozót „Csengő hangok” címmel. Fellépett a bátorkeszi Karátsony Imre Énekkar, a párkányi Szivárvány énekkar, a bátorkeszi református énekkar, a negyedi Napsugár női kar, a komáromi Gaudium vegyes kar és hangszeres kamaraegyüttes és a zselízi Franz Schubert vegyes kar.
A rendezvény műsorvezetője Szabó Mária pedagógus köszöntötte a megjelenteket. Bevezetőjében azzal érvelt, hogy a muzsika hangja az a nyelv, amelyet mindenki megért, s a legszebb muzsikaszó, amit egy hangszer kiadhat magából az-az élő emberi hang. Nem véletlen, hogy a zenészek a világon mindenhol megértik egymást, és soha nem értik egymást félre. Talán szebb is lenne a világ, ha muzsikusok, azaz jó hallású és igazi érzékeny emberek művelnek.
A kórustalálkozót a község polgármestere, Labancz Roland is köszöntötte. „ Jó érzés ma is Bátorkeszinek lenni, egyáltalán ezt a napot itt, az Önök körében tölteni. Isaac Newton természettudós mondta, hogy „Az emberek túl sok falat építenek és túl kevés hidat.” Úgy gondolom, ez a rendezvény hidakat épít a résztvevők között, de nem csak abban a szűknek mondható körben, hanem sokkal tágabb viszonylatokban is. Talán ez a legnagyobb értéke ennek a mai napnak. Már a délelőtti mise is különleges helyszínen és szokatlan körülmények között zajlott, jelezve, ez a nap más, mint a többi. És az előttünk lévő néhány óra is hasonlóan egyedinek ígérkezik. Köszönetünket kell kifejeznünk azoknak a kórusoknak is, akik elfogadták a meghívást, mert ők tudják, hogy „a zene nemesíti és Istenhez emeli a lelket.” Ezen kívül még azt is tudják, amit Kodály Zoltán mondott: „A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal.”
Kívánom, hogy érezzék magukat nagyon jól itt nálunk, Bátorkeszin,, vigyék el községünk jó hírét és térjenek vissza hozzánk. Kívánom a résztvevőknek, hogy még sokáig leljék boldogságukat abban, amit szeretnek, dalolhassanak a maguk és mások örömére! Nekünk hallgatóknak pedig egy csodálatos élményt kívánok!”
Ezek után a műsorvezető sorban bekonferálta a fellépő kórusokat, elmondva róluk a legfontosabb tudnivalókat is. A kórusok produkcióit nem rangsorolták, hiszen a rendezvény fő célja nem a versengés, hanem sokkal inkább a kórusoknak, illetve magának a műfajnak a népszerűsítése volt.
A kórustalálkozó a bátorkeszi Karátsony Imre Énekkar fellépésével indult. A névadó Rétén született 1928. június 24-án, Pozsonyban hunyt el 1985. április 3-án, zenepedagógus, karnagy. Rétén nevelkedett, iskolai tanulmányait Szencen, Komáromban, Érsekújvárban és Pozsonyban végezte. A hároméves karnagyképzőt a pozsonyi Kerületi Népművelési Intézetben végezte.
1951-ben Bátorkeszire került a magyar tannyelvű alapiskolába. Felső tagozatos tanulókból alapította meg az első éneklő csoportját, amely harmonikakísérettel egyszólamú népdalcsokrokat énekelt. Aktívan 1958-tól foglalkozott karvezetéssel: három kórust vezetett, a kicsinyek kórusát (alsó tagozat), az idősebb tanuló énekkarát (felső tagozat), valamint a felnőttek énekkarát, amelybe az énekelni szerető falubelieket gyűjtötte össze. Az iskola gyermekkórusa szinte megszámlálhatatlan első díjat ért el járási és kerületi énekversenyeken, állandó résztvevője volt a háromévente megrendezett Galántai Kodály Napoknak, melyeknek köszönhetően több kulturális rendezvényen kaptak fellépési lehetőséget.
Karátsony Imre rendszeresen készített hangfelvételeket az iskolai kórus és a szólisták betanult dalaiból, melyek évek múltán véletlenül kerültek elő, és lettek modern technikával feldolgozva. Egy alkalommal a Magyar Rádió budapesti zenei szerkesztője is felkereste a kórust, és felvételt készített, amelyet a rádió műsorára is tűzött.
Neve összeforrt a bátorkeszi magyar alapiskolával, ahol 34 évig, haláláig dolgozott. Becsületre, őszinteségre, tiszteletre nevelte diákjait. Szerették nyíltságáért és őszinteségéért, kedves és szerény emberként ismerték országszerte. Nagyon szerette a munkáját, amely nem teher volt számára, hanem olyan szükséglet, amely az emberek javát szolgálja. Mindig önzetlenül tudott másoknak adni, egész életét az iskolának, az ifjú nemzedék nevelésének szentelte.
Alapító- és élete végéig állandó tagja volt a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának. Aktívan részt vállalt a Csemadok helyi szervezetének kulturális munkájában, mint énekkarvezető. Számos kitüntetés és elismerő oklevél tulajdonosa: 1963-ban és 1969-ben a Pedagógusnap alkalmából járási kitüntetést vett át; 1979-ben, addigi munkája elismeréseként pedig megkapta a szlovák kulturális minisztérium A kultúra érdemes dolgozója címet.
2010. június 6-án a bátorkeszi kultúrházban ünnepi megemlékezést tartottak halálának 25. évfordulója alkalmából, melyen fellépett a volt tanítványokból alakult, és ma is aktívan működő Karátsony Imre kórus, melyet olyan egykori szólisták alkotnak, akik különböző énekversenyeken díjakat nyertek, örömet és dicsőséget szerezve ezzel a tanító úrnak és a magyar iskolának. Az énekkar vezetője Radvanszky Valéria.
Másodikként lépett fel a Csemadok Párkányi Alapszervezete mellett működő Szivárvány énekkar. Az alapszervezet mellett működő énekkar tulajdonképpen egy idős magával az alapszervezettel, hiszen már 1950-ben megalakult az első vegyeskar, mely javarészt népdalokat adott elő. Ezt követően egy hosszabb szünet következett, majd 1996 januárjában sor került a CSEMADOK – énekkar újjáalakítására Szivárvány néven, Boócz Mária kezdeményezésének köszönhetően. Az újjáalakult kórus vezetését 15 hónapig Lengyelfalusi Miklós vállalta, aki az előző kórussal szerzett tapasztalatait igyekezett hasznosítani, és így próbált segíteni egy színvonalas énekkar beindításában. Mintegy 35 énekes gyűlt össze, zömükben a régi énekkar tagjai, akik rövid idő alatt lelkes csapattá kovácsolódtak össze. A kórusvezetést 1997. március 24-én Janošovičné Csomor Erika vette át, aki azóta is betölti ezt a funkciót.
Őket követte a bátorkeszi református énekkar Szabó Csongor karnagy vezetésével, akiknek repertoárjukban egyházi énekek szerepeltek.
A negyedi Napsugár női kar énekesei könnyedén, fiatalosan, nagyon szépen énekeltek. Karnagyuk Mészáros Anna többszólamú dalokat választott és tanított be. A 2000-es évben a magyarlakta vidékeken megemlékeztek a magyar iskolák háború utáni újraindításának 50. évfordulójáról. Erre az ünnepélyre alakult meg ez az énekkar Habán Márk, nyugalmazott pedagógus vezetésével. Ekkor 22 lelkes taggal kezdte meg a felkészülést. Az első fellépést nagy izgalom előzte meg. Az ünnepség ökumenikus istentisztelettel kezdődött a helyi református templomban. Ennek keretén belül szerepelt először az énekkar. Beethoven IX. Szimfóniájából az Örömódát, valamint Halmos László 97. zsoltárát adtuk elő. Eltelt egy hét, és újra összejöttek, hogy megbeszéljék, hogyan tovább.
Mivel mindenkit jó érzéssel töltött el a fellépés sikere, úgy döntöttek, folytatják.
„Kezdetben egy-két fellépésünk volt, amely ma már meghaladja az évi 20 alkalmat. Ezek között vannak egyházi rendezvények, hagyományőrző estek, borkóstolók, esküvők, kórustalálkozók, és amivel hagyományt teremtettünk, minden évben karácsonyi koncertet adunk a helyi katolikus templomban.
Az eltelt idő alatt az énekkar szépen összekovácsolódott. Igaz, létszámunk azóta lényegesen csökkent, de ez nem befolyásolja a munkánkat. A mai rohanó, elvárásokkal teli világban jólesik egy kicsit összejönni, kikapcsolódni, magunk mögött hagyva minden gondot, fáradságot, és időt szakítani egy olyan elfoglaltságra, amely növeli a lelki gazdagságot, felszabadít és boldoggá tesz. Olyan ez az énekkar, mint egy család. A felkészülések mellett szakítunk időt egymásra, megosztjuk örömünket, bánatunkat, és ez még jobban összekovácsolja a tagokat.Kezdetben egyszólamú énekeket, főleg népdalokat énekeltünk, de az évek múlásával felbátorodtunk, és nehezebb művekbe is belevágtunk. Ma már többszólamú énekek, egyházi és kórusművek tarkítják repertoárunkat.
Szeretett karnagyunk 6 évvel ezelőtt elhunyt. Az énekkar azonban folytatta tevékenységét az Ő álmaihoz hűnek maradva. Sokéves munkánk igazolja azt a tényt, hogy igenis fel lehet kelni a karosszékből, és tenni valamit azért, hogy tehetségünket alkotó módon tudjuk felhasználni, hiszen a világot azok az emberek éltetik és viszik előbbre, akik minden nap többet tesznek, mint kötelességük volna” – nyilatkozta Mészáros Anna.
Fellépet a komáromi Gaudium vegyes kar és hangszeres kamaraegyüttes Stirber Lajos vezetésével. A kórust 2002 októberében azok a lelkes volt diákok alapították, akik az iskola – ebben a tanévben 45. évébe lépett – gyermekkarában szerették meg a kórusmuzsikát, az éneklést, és elhatározták, hogy visszajárnak, s a kórusnak „örökös” tagjai maradnak. Így a Gaudium igencsak „vegyes-kar”, mert tagjai között vannak: a gyermekkarból (és -korból) éppen csak kinőtt középiskolások, de van ifjú nagymama is, egészségügyi dolgozó, tisztviselő és vállalkozó. A Gaudium nevet azért választották, mert a „gaudium” – az öröm, a vigasság a kórus lételeme. A próbákon nagyon jó a hangulat, sok a tréfa, felidéződnek a gyermekkori „énekkarozás“ emlékei, a felejthetetlen élmények. Ennek szellemében az együttes repertoárja is inkább „diákos”, mint „felnőttes”; főként népdalfeldolgozásokból és „diákdalokból” állt.
„Hogy a kórusok is meghallgathatták egymást, bizonyára az is hozzájárult ahhoz, hogy az énekkarok tényleg jóbarátra leletek egymásban, s hogy színvonalas teljesítményre ösztökélték egymást. Mind szereplőként, mind hallgatóként nagyon jó hangulatú hangversenynek lehettünk részesei” – nyilatkozta Stirber Lajos. Majd így folytatta: „A nézőtéren felcsattanó sok tapsból kiérződött, nagy tanítómesterünk üzenete – „Az ének megszépíti az életet, az éneklők másokét is” – ma is igaz. De érzékelhető volt a egymás munkája iránti őszinte tiszteletadás is. Szeretnénk remélni, hogy – az adventi gyertyagyújtás előtt egy nappal – hangversenyünkkel mi, a fellépők is hozzájárultunk ahhoz, hogy a kedves érdeklődő közönség szíve-lelke ünneplőbe öltözzön, hogy meghittebb legyen az „ünnepvárás” és a szent karácsony ünnepe.
Mi, a fellépők köszönjük Bátorkeszinek az előlegezett „karácsonyi ajándékot” – a meghívást, a lehetőséget, hogy lélekben erősíthettük egymást, Labancz Roland polgármester úrnak pedig, hogy jelenlétével megtisztelte a rendezvényt és bennünket a szereplőket is. A szervezőknek – Radvánszky Valériával az élen – gratulálunk! Köszönjük a szervezéssel járó munkát s a szíves vendéglátást is” – mondta Stirber Lajos.
A kórustalálkozót az 1982-ben alapított zselízi Franz Schubert vegyeskar fellépése zárta Horváth Géza karnagy vezetésével.Az énekkar 1992-ben, fennállásának 10. évfordulóján felvette a Franz Schubert Vegyeskar nevet, tisztelegve ezzel a neves zeneszerző előtt, aki kétszer vendégeskedett Zselízen az Esterházy család meghívására. Horváth Géza vezetésével a kórus a kezdetektől fogva hatalmas sikereket könyvelhetett el, óriási lelkesedéssel vágtak bele a tagok – akkor még 52-en — a kórusmozgalomba. A háromévente rendezett kórusversenyen, a Kodály Napokon többször is aranykoszorús minősítéssel jutalmazták a vegyeskart. Fennállása óta rengeteg fellépést tudhat már maga mögött, a harminc év alatt a kórus megfordult Szlovákia több településén, városában, Magyarországon, Csehországban, Ausztriában.
Mindenütt csak a legnagyobb elismeréssel szóltak a kultivált, kellemes hangzású kórusról, amely a karnagy szakavatott keze alatt formálódott egységessé, nagyon tiszta hangúvá.
A rendezvény záróakkordjaként az egyesített kórusok Dona nobis pacem: Uram, adj nekünk békét! énekelték. A publikum állótapssal köszönte meg az élményekkel tele estet. Reméljük, hagyomány van születőben, és lesz folytatás!
Miriák Ferenc, Felvidék.ma
A szerző felvételei
