100 éve december 27-én, e napon hunyt el Herman Ottó. Idén tiszteletére emlékévet hirdettek.
Az emlékév során – a külön kiadványban bemutatott közel félszáz nemzeti parki program mellett – számtalan egyéb esemény, kulturális intézmények és civil szervezetek rendezvényei, vetélkedői és megemlékezései, tudományos előadásai, kiadványai gazdagították a programot, melyről a honlapon és Facebook oldalon folyamatosan tájékoztatták az érdeklődőket.
Herman Ottó, a 19. sz. magyar tudományosság egyik jeles alakja 1835. június 26-án Breznóbányán látta meg a napvilágot. Szülei német anyanyelvűek voltak, apja a városban működött orvosként. A család 1847-ben települt át a Miskolc melletti Alsóhámorba, a 12 éves Ottó itt tanult meg magyarul.
1848-ban, 13 évesen katonának jelentkezett a honvédseregbe, de fiatal kora miatt haza küldték. 1853–1856-ban Bécsben géplakatosi tanulmányokat folytatott, de jobban érdekelték őt a természettudományok. 1857-ben besorozták a hadseregbe, ahonnan 6 év múlva sikerült leszerelnie. Kőszegen fényképészként dolgozott, közben Brassai Sámuel erdélyi polihisztor megbízásából az országot járva adatokat gyűjtött Magyarország pókjairól, madarairól, ismerkedett a népi mesterségekkel: a halászok és a pásztorok munkájával.
1877-ben elindította és tíz évig szerkesztette a Természetrajzi Füzetek c. folyóiratot. A hazai tudományos közvélemény annyira fontosnak tartotta munkáját, hogy a magyar Természettudományi Társaság több évig ösztöndíjat folyósított számára, csak ne vállalja el egy nemzetközi Afrika-expedícióban való részvételre szóló osztrák felkérést. Autodidakta volt, aki fokozatosan „elmélyült” számos tudományterületben, kezdve az entomológiával, az ichtiológiával és az ornitológiával, a néprajzon át egészen a régészetig. Kiváló szervező volt. Egyik kezdeményezője volt a Magyar Állatvédő Egyesület létrehozásának. 1893-ban megalapította és haláláig vezette a Magyar Ornitológiai Központot. Ugyanekkor indította el az Aquila madártani folyóiratot is. Ősrégészettel is foglalkozott.
Az 1880-as évektől kezdve közéleti szerepet is vállalt, éveken át országgyűlési képviselő volt, és közismert volt az is, hogy rendszeres kapcsolatokat ápol az emigrációban élő Kossuth Lajossal, sőt 1894-es temetésén ő is búcsúbeszédet mondott. Herman Ottó több természetrajzi kiállítást szervezett, a legemlékezetesebb az 1896-os millenniumi volt. Igen termékeny szerző volt, közel 30 kötetet írt. Az egyik legnépszerűbb könyve A madarak hasznáról és káráról c. munkája, amely több kiadást megért. [Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy ennek illusztrációit Csörgey Titusz (Nezsider, 1875. augusztus 12. – Tapolca, 1961. december 16.) festőművész és ornitológus készítette, aki gyermekkorát Dunaszerdahelyen töltötte és itt kezdte iskolai tanulmányait, a gimnáziumot pedig részben Pozsonyban, részben Sopronban végezte.
Herman Ottóhoz soproni tanára, az ornitológusként is kiváló Fászl István ajánlatára került, és a nagy tudós különböző feladatokat bízott rá, egyebek között a szintén felvidéki gyökerű, Ábelfalván született Petényi Salamon János hátrahagyott kéziratainak rendezését. Csörgey Tituszt tekintik a gyakorlati magyarországi madárvédelem megalapozójának.] Herman Ottó idősebb korában nemcsak hazájában, hanem külföldön is nagy tekintély vívott ki magának. Herman Ottóról számos iskolát, a miskolci városi múzeumot és számos településen utcát vagy teret neveztek el.
Budapesten hunyt el 1914. december 27-én. Lambrecht Kálmán Az utolsó magyar polihisztor élete és kora címmel könyvet írt róla, ez a magyar elektronikus könyvtár jóvoltából a világhálón is megtalálható. 14 könyvet és sok száz cikket, tanulmányt írt, fontosabb munkái közül említsük meg a következőket: Magyarország pókfaunája I-III., 1876-1879; A magyar halászat könyve I-II., 1887; Petényi János Salamon, 1891; Az éjszaki madárhegyek tájáról, 1893; Az ősfoglalkozások. Halászat és pásztorélet, 1898; A madarak hasznáról és káráról, 1901; A magyar pásztorok nyelvkincse, 1914.
lacza, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”50673,48924,46948,42525,36673″}
