Hamvazószerdával véget ért a farsang, a mulatozás ideje. A lakomázást és a dáridót felváltja a böjt negyven napja, elcsendesülés lép a ricsaj helyébe.
A böjtnek számos kultúrkörben ősidők óta nagy jelentőséget tulajdonítanak. Az étel és az élvezetek megvonása a megtisztulás szándékával karöltve a test és a lélek újjászületését eredményezheti. Gyógyít és méregtelenít, egyben új energiákat is felszabadít. Érzékeink élesebbé válnak, képességeink felélednek általa. Pozitív hatása felbecsülhetetlen.
Számos gondolatot és óhajt vetnek fel a leírtak: Mennyire szükség lenne hát egy társadalmi megújulásra! Mennyire szükség lenne a közélet és a politika megtisztulására! Mennyire szükség lenne egy össznépi kollektív böjtre!
A hitványság levetkőzése, a méltatlanság elhagyása ugyanis mindannyiunk közös érdeke. Kiváltképp fontos, hogy a közszereplők, főképp a politikában ténykedő vezetők e téren is példát mutassanak. Fontos lenne, hogy mindenkor erényeink és érdemeink jellemezzenek bennünket. Alapvető elvárás, hogy ne álljon távol tőlünk a kiengesztelődés és a lemondás. Hogy türelem, jámborság és jóindulat vezéreljen bennünket.
Ha tiszta társadalmat kívánunk építeni, magunknak is meg kell tisztulnunk a rossz gondolatoktól, a negatív tulajdonságoktól, az irigységtől, a fösvénységtől, a haragtól. Csak ekkor várhatjuk el másoktól is a pozitív viszonyulást.
Szükségünk lenne közösségünk újraéledésére is.Hiteles vezetőkkel, elfogadható, meggyőző és megalapozott jövőképpel, hatékony programmal, tettre és áldozatvállalásra kész egyénekkel. Ennek elérése lesz az elkövetkező hónapok egyik legnagyobb és legfőbb feladata. Kizárólag a polgárok érdekeire és szavára kell összpontosítanunk, csakis ez lehet minden cselekedetünk mozgatórugója.
Az emberek ámítása zsákutcába vezet. Aki a gyakorlatban bort iszik és vizet prédikál, aki félrevezeti és csupán kihasználja a választóit, az nem méltó a képviseletükre.
Az egyszerű halandó kimondatlanul is érzi, hogy a politikára és annak jeles képviselőire is ráférne némi önvizsgálat és önmegtartóztatás. Több alázat kellene. El kellene fojtani a gőgös büszkeséget. A mértékletességnek, az önuralomnak, a higgadtságnak, a szolgálatkészségnek és a jóakaratnak kellene felülkerekednie. És nem csupán negyven napig.
A tél temetése és a tavaszvárás egyúttal egyfajta csodavárás is.
Jó lenne, ha a karnevál végeztével a politikában is lekerülnének végre az álarcok. Hogy aztán húsvétkor valóban minden újjászülethessen. Hogy a remény továbbélhessen.
A. Szabó László, Felvidék.ma
az MKP oktatásügyi és kulturális alelnöke
{iarelatednews articleid=”51225,48272,47074,45041″}
