A budapesti Polgárok Háza „Városi kultúrák a Kárpát-medencében” című sorozatában a magyarság emblematikus városait látja vendégül és mutatja be.
A sorozat első estjére február 20-án kerül sor, amikor Lendva mutatkozik be, másodikként kerül sor Pozsony városára, 2015. március 20-án, pénteken 18 órától. A bemutatkozás szervezője a Szövetség a Közös Célokért pozsonyi központi irodája.
A pozsonyi est folyamán kiállítás nyílik a Pozsonyi Magyar Galéria művészeinek alkotásaiból, majd kulturális est keretében mutatkozik be Pozsony, a magyar koronázó főváros.
Köszöntőt mond: Duray Miklós felvidéki politikus, közíró, a Szövetség a Közös Célokért elnöke.
A műsorban közreműködnek: Boráros Imre Kossuth-díjas színművész, Brogyányi Mihály helytörténész, Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas színművész, Reiter István hegedűművész, Varga Anita énekes és a Szőttes zenekara.
Az est végén pozsonyi kiflivel és Hubert pezsgővel kínáljuk vendégeinket, a háromkultúrájú városra jellemző gasztronómiai különlegességgel. A pozsonyi kifli sikerkorszaka 1785-ben Szent Miklós napján indult, az Európai Unió 2012-ben hagyományos különleges terméknek nyilvánította. A magyar pezsgőgyártás bölcsője 1825-ben Pozsonyban volt, itt alapították az első, Franciaországon kívüli pezsgőgyárat, amelyhez csatlakozott a Palugyay Pincészet is. A magyar hagyományokkal rendelkező Hubert pezsgőt még ma is gyártják.
A rendezvény meghívóján eképpen mutatják be Magyarország korábbi, Szlovákia jelenlegi fővárosát:
„Pozsony a Duna partján fekszik, ahol a folyó nyugat felől betör a Kárpát-medencébe. Árpád hadi népe itt vívta meg a győztes pozsonyi csatát. Szent István itt alapította az első várispánságot. Pozsony III. András óta városi rangú település. Mátyás király 1465-ben itt létesített egyetemet. Pozsony fénykora egybe esik a magyar államiság vészkorszakával, a Szent Korona Habsburg főre jutásával. Pozsonyból így lett koronázó város és Magyarország fővárosa 1848 áprilisáig.
A város több mint ezer éve a magyar, a német és a szláv kultúra metszéspontján fekszik. A honfoglaláskor magyar, székely, besenyő és kun települések vették körül. A tizenharmadik században németeket telepítettek a környékre. A város polgársága, az iparosok, kereskedők, szőlőművesek ezért zömmel németek voltak. A koronázó városban a magyarok jelentős része nem volt állandó lakos, noha az országgyűlések idején ők alkották a város elitjét. Pozsony államigazgatási jelentőségének megszűnte után kezdett megerősödni a város magyar lakossága. Az utolsó magyarországi népszámlálás (1910) adatai szerint a lakosok 41%-a német, 40%-a magyar, 15%-a szlovák volt.
Pozsonyt a trianoni békeszerződés Csehszlovákiához csatolta. A változások ellen tüntető pozsonyiakat 1919 februárjában az új hatalom sortűzzel tizedelte meg. Ezt követően leromboltatták a magyar múltra emlékeztető emlékműveket, köztéri szobrokat…
A II. világháborút követően tovább rombolták a város eredeti jellegét. A német lakosság nagy részét elűzték, a magyarok jelentős részét gyűjtőtáborba és munkatáborba hurcolták. A maradék nem szláv lakosság a jogfosztottság sorsára jutott.
A város etnikai átrendeződése így megpecsételődött. Bár 1971-ben több környező magyar falut Pozsonyhoz csatoltak, és Szlovákia fővárosaként sok környékbeli magyar is beköltözött a városba, a magyarság számaránya száz év alatt negyven százalékról négy százalék alá csökkent.”
Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”51517,50992″}
