A múlt hónap végén történt, hogy Közép-Európa legokádékabb szurkológárdája olyat művelt, amihez foghatóra csak igen kevés példa akad az állatvilágban. Az pedig már e hónap végén történt, hogy az előbbire – általa válasznak nevezett – langyos lábvizet löttyintett a magyar külügy első embere.
A következőkről van szó: május 30-án, Szerdahelyen a Slovan korcs ebei a tragikusan elhunyt ifjú labdarúgóra, Érsek Zsoltra emlékezők gyász-csendjét vad magyarellenes ugatásukkal becstelenítették meg. Erre még hetek múltán is nehéz megfelelő szavakat találni. Különösen azok után, hogy például Magyarország épp csak megúszta a szőnyegbombázást, miután egy barátságos válogatott meccsen a szurkolók hátat fordítottak az izraeli himnusz alatt.
Nem rémlik, hogy a Slovan Bratislava különösebben megszenvedte volna akár a szlovák, akár az európai futballszövetség vasszigorát. Mi több, közben oda igazolt a sokat látott magyar válogatott labdarúgó, Tomás Priskin – ahogy őt máris hívják. Egyszer, ha majd visszaáll a pulzus a normális értékre, megkérdezzük tőle, milyen érzés ilyen csőcselék előtt játszani és a magyarzabálók kenyerét enni. De ez most egy másik történet.
Magyarországon ugyanis a Jobbik parlamenti képviselői – név szerint Hegedűs Lorántné és Mirkóczi Ádám – írásbeli kérdéssel fordultak a külgazdasági és külügyminiszterhez, hogy a Haza ugyan mégis mit szól a szerdahelyi esethez, és ami a lényeg: milyen konkrét diplomáciai lépések megtételére került sor május 30-a kapcsán. Hadd lőjem le máris a poént: a világon semmi nem történt természetesen, erre aligha van lehetőség olyankor, amikor a két ország kormányfői már-már közszeméremsértő módon udvarolnak egymásnak. Ezt a szerelmetes csöndet még a Slovan füttykoncertje, jude, jude hungáriája sem törheti meg. Szijjártó Péter miniszter válaszában annyit mondott: a két ország közötti kétoldalú tárgyalásokon majd fel fogják vetni ezt az esetet, hogy felhívják a szlovákok figyelmét a gyűlöletbeszéd elleni cselekvés fontosságára.
Nos, ez biztosan nagyon fontos, de ez így ebben a formában arra is kevés, hogy a hajunkra kenjük. Ezúttal ugyanis nem holmi gyűlöletbeszéd fontosságáról kéne diplomatikus szóvirágokat költeni, hanem végre gátat vetni annak az aljas, ocsmány, féktelen magyargyűlöletnek, amely nincs tekintettel sem élőkre sem holtakra. És főleg: aminek itt soha semmilyen következménye nincs. A dunaszerdahelyi eset kezelésével a magyar diplomácia és a magyar sportdiplomácia is elégtelenre vizsgázott.
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
