Hadiállapothoz hasonlította az egyik kereszténydemokrata EP-képviselő a mai (március 22-ei) brüsszeli helyzetet. Reggel óta nekem is az járt a fejemben: háború van Európában. Véletlen-e, hogy épp a nagyhétre, a keresztény világ legnagyobb ünnepének nyitányára időzítették ezt a merényletet?
A párizsit, a november 13-ikait keresztény ünneppel még nem hoztuk kapcsolatba. Pedig hát függetlenül attól, hogy Európánk gazdagabb és nagyobb fele már nem kér keresztény gyökereiből, halottak napjától egyetlen karácsonyi vásárrá változik át és ajándékkereső hisztériában él, amit egy más világból jött, más valláson szocializálódott ember nemigen tud megérteni. Szezonja van a karácsonynak, vélhették, amikor ezt az ünnepi forgatagot s magát az ünnepet akarták barbár módon örömtelenné, keservessé tenni. Sikerült. Ahogyan most is hosszú árnyék vetül majd húsvét szent ünnepére. A háború ordas árnyéka.
Különös, szokatlan fajta ez a háború, csak még nem akarjuk elhinni, beismerni – vagy: felismerni. Frontvonala nincs. Hátországban folynak a támadások, folyik az ártatlan, jóhiszemű emberek válogatás nélküli gyilkolása. S egyre közelebb jön egyenként is mindegyikünkhöz. Hadüzenet nélküli háborúban állunk valakikkel, akiket nem igazán ismerünk, akikről nem tudjuk, kicsodák, s azt sem: a romboláson és gyilkoláson kívül van-e más tervük is, tudnának-e jobb világot csinálni annál, amit mi, európaiak építettünk.
Jelképes értékű, hogy most már európai közösségünk központja vált célponttá; talán hogy mind a 28 tagállam érintetté váljon, hiszen a képviselői ott élnek, ott dolgoznak, húsvétra készülődve a repterekre készülnek, mert hazafelé indulnának… Jelzésértékű, hogy a barbár gyilkolás, halottak tucatjai és sebesültek százai láttán mi, európaiak csak a döbbenetnek, a sokknak tudunk hangot adni. Hányadszor is?
Védekezni sem tudunk már. Hazánk, Európa biztonságáról teljesen megfeledkeztünk, s minél nagyobb, nyomasztóbb a baj, fenyegetőbb a veszély, annál hangosabban ismételgetjük: válogatás nélkül be kell engednünk, be kell fogadunk mindenkit, aki ide indult, s jöjjön, aminek jönnie kell. Tétlenül nézzük, ahogyan saját – békeidőkre írt – leghatékonyabb fegyverünket, az „egyetemes emberi jogokat” fordítják ellenünk orvgyilkosok – sikerrel. A keresztény alapokat elfelejtő Európa, mely nem védi mindennél erőteljesebben saját gyengébbjeinek életét és érdekeit, most sem eszmél. A bűnözők emberi jogait többre becsüli a jóhiszemű ártatlanokénál. Egy-két elkövetőt hajszol, amikor hadseregként felépített erős szervezettel áll szemben, melynek felszámolása érdekében nem tesz semmit. Csak megdöbbenni tud, csak sokkolják az események.
Ránk férne, európaiakra egy rendes megvilágosodás, mert miközben egy új európai birodalom kiépítésének álmait szövögetjük, arról szót sem ejtünk, létezik-e még olyan érték számunkra, melyért az életünket áldozni is érdemes. Húsvét közeleg. A feltámadás misztériumának végiggondolása talán segíthetne bennünket abban is, hogy a körülöttünk zajló jelenségeket tisztábban lássuk. Európára is ráférne egy rendes feltámadás.
Őry Péter: Feltámad Európa?
