A Szabad Rádióban hallottuk sorozatunk mai részében Kovács Zoltán, a Vándor Láss! Polgári Társulás alapítója, elnöke beszél túraszervezési tapasztalatairól.
Mi az, amire most készül, Kovács úr?
Mindig az előttem álló eseményekre természetesen. Amikor erre a beszélgetésre jöttem, akkor erre készültem, ezután pedig egy buddhista előadásra, mivel buddhista tanítói diplomát szereztem. Nyilván egy előadás folyamán nem adható át az egész zen buddhizmus vagy a zazen meditáció lényege, mégis fontosnak tartom, hogy gondolatébresztő találkozásokat szervezzünk, akár olyanoknak is, akik ezzel még soha nem találkoztak.
Tehát nem csak túraszervező vállalkozó?
Az emberek tudatában a vállalkozó szót meghallva más szokott beugrani, mint amit én szívesen használnék a magam meghatározására, de maradhatunk ennél a túraszervező vállalkozónál, bár bízom benne, hogy a beszélgetés folyamán kiderül, hogy amit csinálunk, az mégiscsak más, illetve az is, hogy miben rejlik ez a másság.
Maradjunk a buddhizmusnál vagy beszéljünk a túraszervezésről? Egyáltalán külön lehet választani a kettőt?
Nem lehet, hiszen akárcsak a kötél szálai, egymásba fonódnak ezek is. Mind a kettő hat egymásra, ahogy az ember keresi és próbálja megtalálni a saját útját. Persze nem csak ez a két dolog tölti ki az életemet, de ez a két leglényegesebb.
Mikor kezdett el vállalkozásszerűen túrákat szervezni?
Ez a kétezres évek elejére esik, bár akkor még üzletszerűségről szó sem volt. Egy gimnáziumban tanítottam filozófiát, s minden szabadidőmet egy baráti társaság részeként, köztük a jövendőbeli feleségemmel, túrázással töltöttem. Ekkor merült fel az ötlet, hogy mi lenne, ha a gyerekeknek, a diákoknak is szerveznék valamit.
Egy túraklubot, turisztikai szakkört, mint régen, a 80-as években?
Pontosan! Vagy ahogyan a cserkészeknél is működik ez. Barátommal, Klimek Szilárddal kezdtük szervezni, és ha jól tudom, egy-két helyen még ma is működnek ilyen klubok. Nemcsak túrákra mentünk, hanem igyekeztünk a gyerekeket elvinni színházba, kiállításra, könyvbemutatóra. Nagyon jó hangulatú utak voltak ezek, a végén mindig volt egy közös beszélgetésünk, ahol meg tudtuk vitatni a látottakat, hallottakat. Párhuzamosan ezzel persze tovább túráztunk a magunk örömére is, és folyamatosan volt valaki új, aki „bekéredzkedett a kocsiba”. Amikor már odáig jutottunk, hogy a barátaink barátainak a barátai is jöttek volna, felvetődött, hogy az utakért akár valamiféle kompenzációt is kérhetnénk. Legalább annyit, hogy a többiek fedezzék az üzemanyagot, cserébe mi pedig biztosítjuk az út lebonyolítását. Először Serpa néven szerveztük az utakat, majd 2006-ban megalakult a Vándor Láss! Ez a mai napig egy polgári társulás, amelynek keretében szervezünk utakat a tagjainknak.
A közeli tátrai, kárpátokbeli vagy ausztriai túrákon túl most már nagyon sokfelé járunk, s immár nem csak én vezetem az utakat, hanem már többen vagyunk erre is. Az elmúlt lassan tíz év alatt ki is nőtte a kezdeti kereteit a szervezetünk. Kialakult egy 400-500 fős tagság, akik rendszeresen velünk túráznak.
Ha túra, akkor gyaloglás, turistabot, hegyi ösvény. Legalábbis az én képzeletemben ez a kép jelenik meg. Mennyire maradtak meg Önök ennél a klasszikus felfogásnál?
Bár az utóbbi időben a túrázás már sokszor jelent kerékpárt, autóbuszt, kajakot vagy akár repülőgépet is, mi igyekszünk megmaradni a kérdésben említett klasszikus turisztikai felfogásnál. Ha túrázunk, akkor az egy gyalogtúra. Az igényeknek inkább abban próbálunk megfelelni, hogy hová szervezzük az utakat. Érdekes, hogy bár kézenfekvő lenne, nem a Tátra a szlovákiai magyarok kedvenc helye, hiszen, ahogy mondani szokták, „oda el tudunk menni magunk is”. Persze erre ritkán került sor, de bennünket inkább ausztriai, alpesi túrák igényével kerestek. Az talán egzotikusabbnak hatott. Az üzenetünk viszont továbbra is az, hogy ha az ember ki akar menni a természetbe, azt ott kell kezdeni, ahol éppen vagyunk, kezdve a kanális-parttól, a Kis-Kárpátoktól, vagy elmenni a Zoborra. Gyönyörű élményeket lehet szerezni. Az utóbbi években viszont már kapunk olyan visszajelzéseket, fényképeket, ahol tagjaink, ha már nem is velünk, de elmennek az ilyen utakra.
Ha Önökkel mennek, miben kapnak más élményt?
Vannak olyan utak, ahol a vezető szükséges, akár az esetleges veszélyek miatt, vagy például a téli túrák esetén, amikor csak hegymászói engedéllyel járhatóak a lezárt utak. Bár ez nem hegymászás, hanem magashegyi túrázás, mégis megnő a vezető szerepe. Többször volt már olyan, hogy inkább visszafordítottam a csoportot, mert úgy ítéltem meg, hogy a tapasztalatuk nincs arányban az időjárással. Mindig a biztonság az első, azaz addig tudunk segíteni, amíg betartják az utasításainkat. Ilyen esetekben a hegyen nincs demokrácia, de nem is fordult még elő, hogy valaki felülbírálta volna a vezetőt, és a saját feje szerint folytatta volna a túrát.
Tehát Önök megmaradtak a klasszikus gyalogtúráknál.
Most már nem, mivel én három éve Andalúziában élek…
Buddhizmus, túrázás, Andalúzia? Nem vagyok benne biztos, hogy a műsoridő elég lesz mindezt megbeszélni!
Ha az Alpokba akarunk menni, oda nyilván autóval utazunk, illetve vannak nepáli, izlandi, andalúziai útjaink, azaz már nem csak a környéken járunk, szervezünk kimondottan expedíciós jellegű utakat is.
A konkurencia kényszerítette ezt ki, vagy úgy érezték, hogy a közelben már mindent bejártak és telítődött a tagság?
Arról van inkább szó, hogy kialakult a saját túrázó filozófiánk, amelynek nem a csúcsra való felérés a lényege. Ha valaki ezt keresi, annak mi magunk ajánlunk inkább más irodát, hiszen tudjuk, hogy kitűnő vezetők foglalkoznak majd ott is velük. A mi mottónk az, hogy az élmény, a tapasztalás megragadhatatlan, de valódi.
„Megragadhatatlan, de valódi.” Ebben érezhető némi buddhizmus?
Igen, ez összefügg. Az élmény, amit egy-egy vándorlás során megélhetünk, az nem a vezető személyén múlik, hanem mindenkinek saját testre szabott élményei keletkeznek, ami egyszeri és megismételhetetlen, amit otthon ugyan nem tud elővenni, de mégis létezik. A túra nem lehet egyetlen konkrét célra felépítve, azaz nem egy csúcs elérése a cél; vagy nem egy Facebook-fotó kirakása; mi arra törekszünk, hogy az egész út legyen maga az eredmény. Ha vissza kell fordulnunk, akkor se legyen csalódás.
Mi a tapasztalata, így érzik ezt a túrázóik is?
Elmondhatom, hogy a túrázóink szinte száz százaléka visszatérő csapattaggá válik.
Ez minden üzletember álma!
Be kell ismernem, hogy marketingben nem vagyunk annyira fényesek. Hírlevelet küldünk a tagjainknak, van egy weboldalunk (www.vandorlass.eu), amelyet próbálunk aktuálisan tartani, illetve az fb-n van egy profilunk. Mindegyiken lehetne csiszolni, de nem szeretnénk túl sok ügyfelet. Néhány fővel több nem árt ugyan, hogy mindig meglegyen a minimális létszám, de nem szeretnénk „igazi” vállalkozássá kinőni magunkat.
Kovács Zoltánt, a Vándor Láss! Polgári Társulás elnökét Somogyi Szilárd kérdezte. A fenti kivonatos beszélgetésbe nem fért el az összes téma, az egész interjú ITT hallgatható meg.
