Nagyon meglepődtem a fiatal, tehetséges Via Nova-s Nagy Dávid véleményén, aki írásban is közölte nemtetszését az MKP-ban megmaradt idősebb elnökségi tagokkal kapcsolatban – amit nem mondhatott el senkinek (?), elmondta hát mindenkinek…
Nagy izgalommal vártuk az MKP országos kongresszusát, vajon megtörténik-e a váltás és majdan a változás. Az én korosztályom (60 felett) már túl van a pozícióharcon (ha nem is mindig), mégis vártuk, várjuk a változást. Elsősorban a hazai magyar politikában, de más területen is, így a kultúra, oktatás, pedagógus-gondolkodás terén.
Jogos az igény, mert van mit tennünk minden területen, de talán leginkább a gondolkozásunk megváltoztatása lenne a legfontosabb, ám ez szerintem nem korosztályfüggő.
Nagyon meglepődtem a fiatal, tehetséges Via Nova-s Nagy Dávid véleményén, aki írásban is közölte nemtetszését az MKP-ban megmaradt idősebb elnökségi tagokkal kapcsolatban – amit nem mondhatott el senkinek (?), elmondta hát mindenkinek.
Félreértés ne essék, az én szép korommal is mindig büszkén vallom, hogy nagyon szeretem a fiatal, okos, tettre kész, tenni akaró fiatalokat. Ha visszagondolok az életutamra (melyet a magyarság érdekében végzett munka jellemez), csaknem mindig fiatalokkal dolgoztam. Az ifjúsági táborokban, munkahelyemen talán a lendületük, a rugalmasságuk ragadott magával, és ha olykor hajlamosak voltak is a túlzott okoskodásra, a határozottságuk, a dinamizmusuk tetszett a legjobban. Tanultam tőlük, olykor technikai ismeretekkel láttak el – szóval szeretek köztük lenni a mai napig.
Amikor 63 évesen a Csemadokban betöltött tisztségeimről (járási elnök, titkár) lemondtam, (a helyit most is betöltöm, érdekes, ezért nem rajonganak a fiatalok, hogy megreformálják), bátran ki merem jelenteni, a csúcson voltunk, rendezvényeinket, színvonalas, sokrétű munkánkat mindenhol elismerték.
Ekkor mondtam azt, hogy most kell abbahagyni, s választottam egy fiatal, tehetséges utódot, aki örömmel vállalta is. Hét év után egy szégyenletes váltással cserélték le őt, de el sem jött az utolsó konferenciára.
A másik megbízatásomat 54 évesen kaptam, szintén fiatalok között, akik sokat segítettek a kezdetnél. Én még 12 évig végeztem a rám bízott feladatot, a fiatalok időközben felszívódtak, megsértődtek, eltűntek.
Falumban sok év után az MKP elnöke bejelentette, hogy van ifjúsági csapat. Nagyon örültünk, meg is jelentek itt-ott pár hónapig. Azóta nem hallani róluk, ők is Via Nova-s csoportként voltak bejegyezve.
Ezidáig fiatalt lasszóval sem lehetett fogni bármilyen tisztség betöltésére a vidékünkön – ismerem a 22 település minden vezetőjét, rendezvényét. Azért van egy-két kivétel, például a járási elnökünk személyében, aki reményeink szerint bekapcsolja majd a fiatalokat a munkába.
Ezeknek a személyeknek, akiket pozícióharcosoknak neveznek az ifjabbak, a legtöbbjük bizonyára ragaszkodik a funkcióhoz, ami bizony nem mindig szimpatikus, sem a választóknak, sem a kollégáknak, kiváltképpen az ifjaknak, és főleg akkor, ha üres szólamokon, be nem tartott ígéreteken kívül másról nem szól a munkájuk.
Viszont akik tudásukkal, cselekedeteikkel, tapasztalatukkal valamit letettek a hazai magyarság asztalára, azok sok mindent át is adnának mindebből még az elnökségen, tagságon belül, ha egyáltalán megkérdezik őket.
Bármilyen nagy szakmai tudás áll az ifjú titánok mögött, ha nincs kellő tapasztalatuk (főleg a politikában), ha nincs kitartásuk, akkor 10-20 év múlva őket is kinézik majd az utánuk jövők maguk közül – ha egyáltalán lesznek. Remélem, hogy lesznek.
Még egy mondat az áldozatról, a szabadidőről: a felvidéki magyar, aki komolyan gondolja az elért vagy megérdemelt tisztségét, nem beszélhet áldozatról. Hál’ Istennek ezrek és ezrek tették a dolgukat egy életen keresztül, családostul, – s bizony a legtöbbnek még egy kézfogás sem jutott, nem még köszönet az őt követő generációtól. Akiket ismerek, s még köztünk élnek, soha nem rótták ezt fel (esetleg baráti körben megemlítették), hanem szolgálták a népüket, tették a dolgukat. Tették mindezt önként, honorárium nélkül, és nagyon sokszor ellenszélben.
