Az 1956-os forradalom és szabadságharc a magyar nép lázadásának kibontakozása volt a sztálinista terror és a szovjet megszállás ellen. Az ’56-os forradalmat a mai napig a XX. századi történelem egyik legkiemelkedőbb eseményének tartják.
Közismert tény, hogy a szabadságharcról több évtizeden keresztül tilos volt beszélni Magyarországon, azonban fontos megemlíteni, hogy ugyanez volt érvényben az országtól északra található területeken is. Ezt a jelenséget történelmi amnéziának nevezik, ugyanis több generáció nem tudhatott az ’56-os események okairól, céljairól – egészen a rendszerváltásig.
A szabadságharc kibontakozó eseményei a felvidéki magyarok körében örömöt, fellobbanó nemzeti büszkeséget váltottak ki. Az állambiztonsági és ügynöki jelentések szerint a szlovákiai magyarság csoportosan hallgatta a magyar rádiót annak érdekében, hogy minél frissebb információkhoz juthasson: „1956. október 24-én a szenci gépállomáson a magyar nemzetiségű személyek szinte egész nap nem dolgoztak, hanem a magyar rádiót hallgatták. Megfigyelhető volt náluk, hogy örülnek a magyarországi eseményeknek.”
A szlovákiai magyarok a budapesti rádión kívül a Szabad Európát és a Szabad Győr Rádiót is hallgatták, azonban abban az időben némely család még rádióval sem rendelkezett, ilyen esetekben csoportokba tömörültek: „Nekünk még rádiónk sem volt ez időben. A szomszédunkban lakó cipészmesternek, Pogány bácsinak volt. Oda járt a szomszédság rádiót hallgatni. A magyar forradalom idején nem fértek be az emberek a szobából, konyhából, hálószobából, műhelyből álló kicsinyke lakásba. Borzalmas volt hallani a riportokban bejátszott hangeffektusokat: lövöldözés, robbanások zaja, melyek nagyon-nagyon emlékeztettek az 1944-es eseményekre” – nyilatkozott egy szemtanú.
Propaganda-háború
A csehszlovák államvezetés mindent megtett annak érdekében, hogy az ’56-os magyar eseményeket teljesen más fényben tüntessék fel az országban. A felvidéki magyarok az úgynevezett „illegális” magyar forrásokból egészen más hírekről tájékozódtak, mint amelyeket a hivatalos sajtó közölt. A csehszlovák adókon keresztül Antonín Zápotocký köztársasági elnök „fasiszta fehérterrornak” titulálta a szabadságharc történéseit.
A csehszlovák vezetés a magyar események kapcsán folyamatos üléseket tartott, valamint megerősítették a fegyveres erőket. A hírek terjedésének megakadályozása érdekében a börtönökben a fogvatartottakat felmentették a kinti munkavégzés alól. Lehallgatták továbbá a telefonbeszélgetéseket, sajtó- és levélcenzúra működött: az október 23. és 29. között feladott 290 ezer magánlevél 10 %-át a kommunista állambiztonsági szolgálat (StB) elolvasta.
Az úgynevezett propagandaháború fő eszköze a sajtó volt. A napilapok folyamatos tájékoztatást kaptak a felső vezetéstől azzal kapcsolatban, hogy mely hírek és milyen formában kerülhetnek az olvasók elé, aminek következtében a polgárok csupán szűrt információkhoz jutottak. A Rudé právo, a Lidová demokracie, a Práce és a Mladá fronta lapok egy az egyben ugyanazokat a híreket jelentették meg.
A felvidéki magyarság abban az időben az Új Szóból tájékozódott, amelyet a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága irányított. A napilap a magyar szabadságharc történéseit elítélendőnek tartotta, amelyet számos tette bizonyított: „A híd párkányi oldalán levő csonkjára egy hangszórós autót állítottak a pártbizottság utasítására, hogy megpróbálják jobb belátásra bírni az esztergomiakat” – emlékeztek vissza a helyi lakosok.
A forradalomellenes propaganda másik fő eszköze a rémhírek terjesztése volt. Ilyenek voltak például a következők: „A magyar ellenforradalom irányítása Csehszlovákiából kitelepítettek kezében van, akik előbb rendet csinálnak Magyarországon, majd átjönnek Dél-Szlovákiába, és visszaveszik itt hagyott birtokaikat”; „Komáromban levegőbe akarják röpíteni a hidakat”; „Bestiális gyilkosságokat visznek véghez a kommunisták között”.
Mivel a csehszlovák kommunista kormány jóformán december végéig fenntartotta a forradalomellenes intézkedéseit, sem a csehek, sem a szlovákok, sem pedig a felvidéki magyarok nem tudtak szervezett formában lázadást kezdeményezni.
A Felvidéken is fellobbant a nemzeti büszkeség
Az 1956-os szabadságharc a határon túli magyarságra – többek között a felvidéki magyarokra – különösen nagy hatással volt. A csehszlovák államvezetés minden eszközt bevetett annak érdekében, hogy a forradalmi eszme ne terjedjen el az országban. Mindazonáltal a felvidéki magyarság körében fellobbant a nemzeti büszkeség az anyaországban élő honfitársaik iránt.
A forradalom kibontakozása következtében megnőtt az érdeklődés a Csehszlovákiában elérhető magyar lapok iránt, amelyek közül a kommunista párt az Irodalmi Újságot és a Ludas Matyit tartotta a legveszélyesebbnek. Annak érdekében, hogy a magyarság ne értesülhessen a forradalom eseményeiről, letiltották a „gyanús” sajtótermékek terjesztését.
A magyar lapokon kívül a Csemadok is „felügyelet” alá került: „Megelőző intézkedésként többek között a csehszlovákiai magyarok kulturális szövetségét, a Csemadokot külön felügyelet alá helyezték, a szövetség tisztségviselői pedig eligazítást kaptak, mit tegyenek akkor, ha a magyarországi eseményeknek nem kívánatos hatása lenne Csehszlovákiában.”
A szabadságharcot pártoló felvidéki magyarok
A felvidéki magyar lakosság számos szimbolikus tettet vitt véghez annak érdekében, hogy kifejezze szolidaritását a szabadságharc iránt: Párkányban, Losoncon, Rozsnyón és Pozsonyban a magyar tannyelvű iskolákban a diákok gyászszalagot tűztek gallérjukra; a kassai főiskolán pedig egyperces néma csenddel tisztelegtek a forradalom során áldozatul esett magyar diákok emlékére. E jelképes tettek közül az egyik legmeghatóbbnak a következő, ipolysági jelentést tartották: „A molnár felesége egy négy méter hosszú magyar trikolórral ellátott koszorút helyezett a temető bejáratához.”
Miután a szovjet csapatok leverték a forradalmat, a felvidéki magyarság körében általános letargia terjedt el, aktivitásuk lecsökkent. Ugyanakkor számos gyűjtés szervezésére került sor az ezt követő időszakban a magyar rászorulók számára: gyógyszereket, élelmiszert küldtek a felkelőknek, valamint a Csehszlovákiába érkező forradalmárokat megvendégelték: „A feleségem emlékszik arra is, hogyan jöttek át a határon a felkelők, akiket aztán itt megvendégeltek, mint például Gesztetén” – emlékezett vissza egy felvidéki magyar.
„Soviniszta gyűlölet lángolt a csehszlovák hadseregben a magyar forradalommal és minden magyarral szemben…”
A Csehszlovák Kommunista Párt a forradalom során kémtevékenységet végzett annak érdekében, hogy a csehszlovák vezetés tájékozott legyen a szabadságharc eseményei tekintetében. „Kassáról ruha- és élelmiszerszállítmány, tehát humanitárius segély köntöse alatt történt. A teherautók, amelyek az árut szállították, nemcsak Miskolcra, illetve Borsod megye egyéb településeire, hanem Budapestre is eljutottak. Ezek gépkocsivezetői és kocsikísérői a járási és kerületi pártbizottság és nemzeti bizottság magyarul is beszélő tisztségviselői voltak. Elsőrendű feladatuk a helyzet naprakész felmérése, az esetleges csehszlovákiai katonai beavatkozás előkészítése volt.”
A csehszlovák államvezetés az ’56-os eseményeket kihasználva megerősítette pozícióját. Számos gazdasági intézkedést hozott – többek között árcsökkentést –, amelyek során azt sugallta a lakosság számára, hogy ezek úgynevezett kedvezmények az országban megőrzött nyugalomért cserébe. „Teljes bizalommal volt minden magyar aziránt, hogy ha kimennek a bolsevista zsandárok, akkor az itteni csehszlovák politikai helyzet visszazökken egy humánusabb – legalább a két világháború közötti – republika demokráciájához.”
Így végül a csehszlovák vezetés sikeresen megszilárdította hatalmát, s nagyobb kontrollhoz jutott polgárai felett. Napjainkban azonban számos cseh és szlovák történész bírálja Csehszlovákia szerepét az ’56-os forradalom során: „Sorsdöntő viselkedés volt, és a mai napig mementóul kellene szolgálnia, minként nem szabad saját szomszédainkkal szemben viselkednünk.”
Forrás: EPA (Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis)
