Colin Higgins tragikomédiája, a „Maud és Harold” nem ígér két és fél, háromórás könnyed kacagást azoknak, akik ismerik a darabot. Ilyenkor van szükség az olyan nézőcsalogató, húzónevekre, mint Esztergályos Cecília, aki ezen az estén is bizonyította, hogy fantasztikus színésznő, akinek a kisujjában van mesterségének az összes fogása.
Ezen a szerdai, december 14-i somorjai estén, a budapesti Körúti Színház vendégszereplésén felültette a közönséget arra a bizonyos érzelmi hullámvasútra. Az egyik pillanatban még nevettünk, hogy a másikban ott legyen az a bizonyos gombóc a torkunkban, vagy éppen gondolkodóba ejtett minket a két építész buddhista legendájával.
A „Maud és Harold” már csak azért sem az önfeledt kacarászásról szól, mert az abszurd humort képviseli, amely nem a rekeszizmokat célozza meg, hanem az intellektust. A somorjai közönség pedig már van annyira érett, hogy ne csak a kommersz darabokat értékelje, a habkönnyű, könnyen emészthető francia bohózatokat, zenés vígjátékokat, hanem azokat a darabokat is, amelyeknek a befogadása tőlük követel meg intellektuális erőfeszítést.
Merthogy a „Maud és Harold” éppen ilyen darab, amely a társadalmi konvenciókról szól, hogy mennyire sablonokban gondolkodunk és azt, aki nem hajlandó megfelelni az elvárásoknak, elkönyveljük „furcsának”, esetleg „bogarasnak”, netán „bolondnak”, ahonnan már tényleg csak egy lépés, hogy bedugjuk őt egy direkt erre specializálódott intézménybe. És ha az így megbélyegzett ember az élők között nem érzi jól magát, akkor elkezd temetésekre járni, mert a holtak mégis elfogadóbbak.
Akik olvasták korábbi színházi beszámolóimat, azok tudhatják, hogy gyakran méltatlankodok amiatt, hogy minek importálunk Magyarországról, amikor van ugyanolyan színvonalú hazai is. Nos, ez az eset lesz a kivétel. Az ilyen darabokat feltétlenül el kell hozni Somorjára!
