Ódor Lajos, a Költségvetési Felelősség Tanácsának tagja, az adósságfék alkotmánytörvényének és az „Értéket a pénzért” állami beruházás-elemző programnak a társszerzője.
Az utóbbi időben elindult a vita arról, hogy az adósságfék rendszerébe belecsempésszék a „befektetési kivételek” fogalmát. Elismerem, nem vagyok pártolója az ötletnek, amely szöges ellentétben áll a költségvetési felelősségvállalás alkotmánytörvényének szellemével. Nézetem alátámasztására nyolc érvet sorolok fel:
A könnyebb út
A felmérések szerint minden téren jelen van a korrupció és nem hatékony az állami források felhasználása. Ahelyett, hogy az „Értéket a pénzért” program tényleges prioritássá válna (ami több százmillió eurós megtakarítást jelentene), inkább keressük az utakat, hogyan költsünk többet, pazarlóan. Különösen a közlekedésben, ahol máig olyan közgazdasági nonszenszek élnek, mint például: „elemezni tudunk a megvalósítás után is”, „a legdrágább autópálya a meg nem épült autópálya”, vagy „tessék ezt elmagyarázni a dugóban veszteglő embereknek”.
Jó idők
Jelenleg Szlovákia szerencsére nem tartozik azon országok közé, amelyek magas munkanélküliséggel, vagy kihasználatlan kapacitásokkal küzdenek. Tisztességes a gazdasági fejlődés szintje, alacsony a hitelek kamatszintje, az adóbevételek magasan a terveken felül folynak be, ezért nem látom indokoltnak bármely, költségvetési terven felüli állami beruházás különleges elbírálását. A helyes gazdálkodás alapvető szabálya: a jó időkben kell felkészülni (spórolni) a rossz időkre.
Van pénzünk
Az adósságfék tényleg gátja a befektetéseknek? Nem. Tekintsünk a kormány 2019-es célkitűzéseire. Az államadósságot a GDP 49,1%-ára célozták be. Az adósságfék szabályzói igazán csak 53% felett kezdik korlátozni a kormány tevékenységét. Tehát anélkül, hogy megváltoztatnánk az alkotmánytörvényt, a GDP 4%-át kitevő 3,7 milliárd euró esetleges felhasználására nyílik itt tere a kormányzatnak – különleges szankciók nélkül. És arról már ne is beszéljünk, hogy milyen kiindulási alapot jelentene, ha a kormányzat az elmúlt három jó évet a konszolidációra használta volna fel. Már rég elfelejthettük volna az adósságfék szankciós sávjait, és az új projektekre elégséges források állnának rendelkezésre.
Struccpolitika
Ha a fejünket a homokba dugjuk, még nem azt jelenti, hogy mások nem látnak minket. Hasonlóképp, ha valamit átcsoportosítunk az adósságból, még nem jelenti azt, hogy ezt nem fog kelleni visszafizetni a gyermekeinknek és az unokáinknak. Az Eurostat sem fog szemet hunyni a deficit számolásánál, a pénzügyi piacok sem tesznek kivételt az államkötvényeink kockázatelemzésekor.
Generációs deficit
A jövő generációt emlegetve továbbra is fennáll, hogy a jelen nemzedék többet vesz ki a költségvetésből, mint amennyit belead. Ha kiszámoljuk az aktuális folyó egyenleget (levonjuk a beruházási költségeket, amelyekből a jövő generációi is profitálnak, és hozzáadjuk a leírásokat), a GDP 4,5%-a körüli hiányhoz jutunk. Tehát van mit behoznunk, ha felelősen gondolkodunk (a folyó egyenlegnek ugyanis a nullához illene közelítenie). Így valóban megfelelő tér nyílhatna a további beruházásokra. Ezenkívül az adósságfék jelenleg az egyetlen eszköz, amely felhívja a politikusok figyelmét az ország lakosságának elöregedésére.
A beton és az aszfalt uralma
Miért éppen a közlekedésbe kell beruházni? Miért nem az oktatásba, vagy az egészségügybe? A PISA teszt eredményei rávilágítanak, hogy hol szorít a cipő. Az OECD elemzései pedig megmutatják, hogy a közösségi beruházások az egészségügy és a kutatás területén a leghatékonyabbak.
Az elromlott fék
Minek nekünk egy olyan fék, amivel sosem fékezünk? Milyen ötletek jönnek legközelebb? Újabb kivételek valamilyen zöldmezős beruházásra, vagy az illegális migránsáradat elleni harc kiadásaira? Politikailag ez biztosan jól hangzik, de jól tudjuk, hogy az egyes miniszterek vágyai végtelenek. A személyes életünkben is vágyunk magasabb limitre a hitelkártyánkon, mert rendkívül vonzóak a karácsonyi kedvezmények a tévére vagy a hűtőgépre. Ha nincs rá megfelelő bevételünk, akkor sem mondhatjuk, hogy majd a fiaink vagy az unokáink kifizetik helyettünk.
Csak az uniós alapok?
Az uniós költségvetésből származó támogatásoknak funkcionálisan csak kiegészítő forrásokként kellene működniük. Pontosan azért nem lehet mentségként felhozni, hogy azért nem fogunk beruházni, mert nem jönnek pénzek Brüsszelből. Ezen felül az uniós alapok prioritásait elsősorban a kormány határozza meg. Ezért tárgyalhat a források átcsoportosításáról, az egyik területről a másikra.
Ha a beruházási kivételeken keresztül az egész adósságfék rendszere működésképtelenné válik, akkor nincs értelme beszélni a többi technikai kérdésről sem, mint például a biztonsági tartalék figyelembe vételéről. A törvény megváltoztatásának hátrányai túlsúlyban lennének az előnyeivel szemben. Ugyanis nincs sok értelme javítani a fűtésrendszeren a süllyedő Titanicon.
