Élettörténetek: Gömör egy másik arca címmel olyan emberek sorsát mutatjuk be, akik az éppen aktuális törvények áldozatai lettek. Lehet ezt véletlennek vagy balszerencsének nevezni, de mindez a lényegen nem változtat. Azok az emberek, akik kicsit is eltérnek az átlagtól, vagy egy-egy törvénycikkelybe nem illeszthetők be százszázalékosan, szinte biztos, hogy ebben a pénzalapú társadalomban annak peremére szorulnak, és teljesen kiszolgáltatottakká válnak.
Idei első történetünk egy 65 éves rászoruló helyzetét mutatja be, aki mintegy tizenkét éve hajléktalanként él. Nyugdíjas korára segítséggel, de sikerült az idősek otthonában hajlékra lelnie, ám sajnos nem tudta értékelni azt. Megszegte az otthon szabályait, ezért elbocsátották onnan. 2015-ben már az utcán tengette életét, míg végül 2016 februárjában felkereste Katona Ilonát, hogy segítséget kérjen. A karitász mellett működő melegedő lakója lett. Azonban márciusban nagyon megromlott az egészsége, agyvérzéssel kórházba került. Ezt követően rövidesen amputálni kellett a jobb lábát, és a fél oldalára mozgáskorlátozott lett.
„Egyik kórházi osztályról a másikra került. Elkezdtük intézni a szociális otthonban történő elhelyezését. Mivel az ilyen jellegű egészségkárosodás már speciális ellátást igényel, kérvényeztük újból a megyénél, hogy adjanak ki számára rászorultságot igazoló határozatot, és biztosítsanak neki elhelyezést a szóba jöhető intézmények valamelyikében“- meséli Katona Ilona, a Katolikus Egyházmegyei Szeretetszolgálat rozsnyói szociális tanácsadója.
Történetünk szereplőjét egy újabb kórház fogadta, ahol öt hónapig tartották. Sajnos, még mindig nem volt számára hely egyetlen ilyen esetekre specializálódott intézményben sem. Mindegyikben hosszú a várólista.
„Karácsony előtt újabb komplikáció adódott. A veséjével is gond lett. Sajnálatos módon, már valamennyi lehetőséget kimerített, amit az egészségügy nyújthatott számára. Minden osztály elutasította a további kezelését. Nagy nehezen a járáson kívül sikerült találni egy kórházat, ahol önköltségen helyeztük el. Ez a lehetőség azonban csak pár hétre jelentett megoldást. Közeledik a február, és itt állunk tehetetlenül, mert egészségügyi ellátásra nem jogosult, csak ha valamilyen új betegséget állapítanának meg nála. A szociális otthonba nem veszik fel“ – vázolja fel a helyzetet a szociális tanácsadó.
A karitász melegedője és hajléktalanszállója nem alkalmas ilyen sok betegséggel küszködő, mozgáskorlátozott ember ellátására. Nincsenek ilyen jellegű szakismeretekkel rendelkező alkalmazottaik, akik elláthatnák a súlyosan egészségkárosodott embert. „Patthelyzetben vagyunk, nem tudjuk, mi legyen a rászoruló, beteg emberrel. Próbálkozunk további intézményeknél, keressük a lehetőségeket, de sajnos nagyon sok a rászoruló, ezért mindenkinek várnia kell – tudtuk meg Katona Ilonától.
Az érintett újabb kórházi elhelyezése február 20-a után lehetséges. És addig? Mi történjék az ilyen emberrel? Nagy valószínűséggel a karitász dolgozói erejükön felül fogják segíteni, ahogyan tudják, vagy teljesen kiszolgáltatottan az utcán marad. Amennyiben még emlékszik a kedves olvasó, a történet elején elmondtuk, hogy bizony nem tudta értékelni azt, ami jutott neki idős napjaira. Megszegte az otthon szabályait, és ezért kizárták onnan.
Felfoghatjuk úgy is, hogy ugyan mit is tehetünk, hiszen maga választotta sorsát. Viszont jelenleg a probléma nem a kizáráson alapszik, hanem hogy kevés a hely, és olyan hosszú a várakozók sora, hogy ugyanez megtörténhet tisztességben, családi körben megöregedett emberekkel is. Valljuk be, hogy egy súlyosan beteg, ápolást igénylő idős ember gondozása nehéz válaszút elé állíthatja a családot. Ki hagyja ott a munkáját? Ki viselje gondját? És mi van akkor, ha odahaza nem lehet ellátni a beteget? Mi legyen a beteg, rászoruló emberrel, a valóban kisnyugdíjassal, főleg ha egyedül van?
„Tapasztalataim szerint túl sok a rászoruló ember, és kevés a szabad hely, ahová elhelyezhetjük családtagjainkat, a rászorulókat abban a reményben, hogy a lehető legjobb ellátást kapják majd. Emberi sorsok, melyeket sokszor hivatalból, asztal mellől ítélnek meg, miközben nem akarnak tudomást venni a nehézségekről. Szociális tanácsadóként nagyon sokszor szembesülök a tehetetlenség érzésével. Szeretnék segíteni, de egyre nehezebb. Nagyon sok energiát felemészt a keresés. Sajnos, a megye vagy a járás határán túl nem keresgélhetünk, pedig lehet, hogy pár kilométernyire el tudnánk helyezni a beteget. A törvények egyben korlátoznak is. Nincs mindenre egyforma megoldás” – zárta eszmecserénket Katona Ilona.
Kassa megyében négy olyan intézmény van, amely testi fogyatékkal élő nyugdíjasok ellátására specializálódott. Somodiban tíz férőhellyel, Terebesen tizenkét férőhellyel, Iglón harmincfős ambuláns ellátással, és a rozsnyói Subsidium hetvenhat férőhellyel, valamint huszonnégy személlyel a várólistán.
A fent említett intézmények mellett tizenhat foglalkozik szellemi fogyatékosokkal, azonban itt is jellemző a férőhely hiánya. A speciális tanácsadó szerint átlagban legalább hét személy vár felvételre. Tehát Kassa megyében összesen húsz intézmény nyújt ilyen jellegű lehetőséget, illetve szolgáltatást, azonban a tapasztalatok szerint többre volna szükség.
