Én és Sacher. Mi a közös kettőnkben? Mindkettőnk születésnapja december 19-én van. Csak éppen én a legutóbb az ötvenediket, ő pedig a kétszázadikat ünnepelte. A barátaim ez alkalomból megleptek egy Sacher-tortával egyenesen Bécsből, azzal, hogy annyi boldogságot kívánnak, amennyiben Sachernak része volt. Akkor nem értettem, mire gondolnak, csak később állt össze bennem a kép. Sacher ugyanis nem csupán egy tortát jelent, hanem egy egész legendát…
A bécsieknek ugyanazt jelenti a Sacher-torta, mint a magyaroknak a Dobos. De Sacher legendája idősebb, mint az én ükapám, ez inspirált arra, hogy Sacher nyomába eredjek.
A szavak csak szavak, de a tettek magukért beszélnek. Elkezdtem hát gyűjteni mindenféle anyagot, ami összefüggésbe hozható Sacherral, kontaktusokat kerestem, amelyek információval tudnának szolgálni a témában. Tisztában voltam azzal, hogy nem lesz egyszerű, hiszen kétszáz éves távlatban kell kutakodnom. Voltak hullámvölgyek, amikor elbizonytalanodtam, vajon megér-e ennyi befektetést és energiát a téma feltárása.
Mint a legtöbb esetben, ezúttal is a kezdet volt a legnehezebb. Keresgéltem, merre induljak el. Megejtettem pár telefont a budapesti, bécsi és pozsonyi ismerőseim irányába, s máris ráakadtam egy fonálra. A Bécsi Nemzeti Múzeumból pár nagyon értékes fotót küldtek kiindulópontként, Budapesten ráleltem egy leszármazottjára, az országos hírnevű toxikológusra, dr. Zacher Gáborra (bár az ő neve már nem S-szel, hanem Z-vel van írva, de ekkora időtávlatból tekintve ez természetesnek vehető).
A Pozsony helytörténetével foglalkozó Pozsonyi Kifli Polgári Társulástól is ígéretet kaptam segítségre, bár egyelőre tőlük is csak fényképek érkeztek, de írásos emlékek után is kutakodnak. Majd utamat Gödöllő felé vettem, ahol bámulattal hallgattam végig az idegenvezető fantasztikus történeteit. Például azt, hogy Mária Valéria, Sisi császárné lánya a születés- és névnapjára mindig Sacher-tortát kapott. Így hát eldöntöttem, hogy kinyomozom, hogyan is került a császári asztalra a torta. Sejtettem, hogy nem lesz egyszerű, de emlékeztem, hogy a Zselízi Múzeum vezetője korábbi látogatásaimkor mesélt Sacherről, ezért kutakodásom oda irányult, ahol 174 évvel ezelőtt a cukrász fia, Eduard megszületett, Zselízre.
A Sacher Hotel Bécsben a múlt század elején (Osztrák Nemzeti Múzeum archívuma)
Továbbá számba vettem azt is, hogy egy bizonyos Ernst Hagen osztrák író megírta a Sacher Hotel történetének a könyvét. Az íróhoz szintén azzal a kéréssel fordultam, hogy nem tudna-e rendelkezésemre bocsátani anyagokat, illetve információkat a témával kapcsolatban. Elegáns stílusban tájékoztatott, hogy minden ünnepi éteknek megvan a maga története. Férfiakról, vagy éppen szerelmes nőkről szóló, akik rájöttek, hogy a férfiak szívéhez a gyomrukon keresztül vezet a legrövidebb út.
A Sacher-torta szép és finom ízlésvilága a régmúlt Bécsbe repít minket a napóleoni háborúk korába, egészen pontosan Metternich herceg udvarába, a Rennwegen-villába. Méghozzá 1832-be, éppen Johann Wolfgang Goethe halálának évébe. Az alapreceptet a 16 éves cukrászsegéd, Franz Sacher alkotta meg, amikor a főszakács lebetegedése miatt a pályakezdő ifjú tanoncnak kellett beugrania, hogy valami igazi desszertkülönlegességet alkosson.
A fiatalúr nem is tétlenkedett, és nekilátott alkotni a hatalmas konyhában, majd midőn elkészült, elegáns ruhába öltözve bekopogott a kancellária első komornyikjához, Franz Cleblenhez, hogy szeretne bebocsájtást nyerni a herceghez, hogy bemutassa a másnapi desszertkülönlegességet. Tudta ugyanis, hogy egy olyan jeles eseményen, mint Paulina hercegnő születésnapja, nem csúszhat be semmi hiba.
A komornyik be is jelentette, és a főherceg a korai óra ellenére – köntösben – fogadta is a fiatal cukrászt, aki izgatottan tartotta kezében az ezüsttálcát. A főúri méltóság maga sem tudta, hogy penderítse ki, vagy csak simán kinevesse, de végül mégis a kóstolás mellett döntött. Ahogy a bort kóstolják – úgy kezdte el a lekvár, piskóta, csokoládé ízkompozíciót degusztálni a szájában. A különlegesség végül annyira ízlett neki, hogy a fiatal Franz a torta nélkül tért vissza a konyhába azzal az utasítással, hogy készítsen másnapra a születésnapi ünnepségre ebből, mert ez lesz az est fénypontja. Azóta viseli a nevét a tömény ízesítésű desszertkülönlegesség.
Az előkelő Sacher-torta díszcsomagolásban (Kép: Osztrák Nemzeti Múzeum)
A ma jól ismert íz viszont a fiának, Eduardnak köszönhető, aki ugyancsak cukrászinas korában fejlesztette tökéletesre ezt Demel cukrászmester műhelyében. A világhírnevet pedig Katharine Prato A délnémet konyha című szakácskönyvének köszönheti (ChocolateTorte a la Sacher), ami a mai napig nagy elismertségnek örvend cukrász berkekben.
Franz és Eduard nyomában Zselízen
Január 25-én eredtem a nyomába a két úriembernek Zselízre, egy eléggé fagyos napon, de ez nem szegte kedvemet és jól is tettem, hiszen megannyi érdekességet tudtam meg és legalább ennyi élményben volt részem a Garam menti kisvárosban. Első utam a Franz Schubert-emlékszobába, illetve a zselízi múzeumba vezetett. A múzeum vezetője, Polka Pál sokat mesélt a világhírű zeneszerzőről, bemutatva egykori (egyik) tartózkodási helyét. Ugyanakkor bejártuk a festőien behavazott Esterházy-parkot és az egykori kastélyukat is, ahol saját szememmel tapasztalhattam meg, hogy megy az értékeink megbecsülése tájainkon. Ekkor tudtam meg, hogy valójában miért is hívják Zselízt „Schubert városának”.
Franz Schubert ugyanis két ízben is eltöltött itt fél évet, 1818-ban és 1824-ben Esterházy János Károly meghívására. A gróf 1834-ben bekövetkezett halála után pedig felesége, Esterházy Rozina (született Festetich) úgy döntött, hogy három gyermekével a zajos császári fővárosból immár huzamosabb időre is Zselízre teszik át lakhelyüket (eddig csak nyári laknak használták). 1842-ben eluralkodott rajta a nosztalgia Bécs iránt, így elhatározta, hogy legalább a konyhájában felidézi azt, így meghívta Felső-Magyarországra az akkor már húszas éveinek közepén járó szakácsot feleségével, Weninger Rozáliával együtt.
Egy évvel később pedig itt látta meg a napvilágot fiuk, Eduard, aki később Bécsben megalapította a máig ugyancsak világhíres Sacher szállodaláncolatot. „Véleményem szerint minden zselízi cukrásznak joga van elhelyezni egy S betűt a Sacher tortán, hiszen a híres cukrász élt itt pár évet. A ház, ahol egykor lakott, a mai napig áll, közvetlenül a park tőszomszédságában, valóban pár méterre a kastélytól. Meg is szoktam jegyezni, hogy Franz akár papucsban is járhatott munkába, és a kastély konyhájának ablakából rálátott az udvarára, ahol a gyermeke játszhatott” – mondta el Polka.
Sacher Eduárd anyakönyvi kivonata (Kép: Osztrák Nemzeti Múzeum)
További kutakodásom eredményeképpen a kezembe került a Zselízi Hírmondó egy tíz évvel ezelőtti száma, melyben ráakadtam egy cikkre Horváth Géza tollából, bár megítélésem szerint nem teljesen pontos adatokat tartalmaz az írás. A ház, ahol Sacherék éltek, ma közösségi Magyar Házként működik, de több tábla is megemlékezik a neves elődről. Egészen pontosan kettő, melyen 1834. március 8-a van feltüntetve Eduard Sacher születési dátumaként. Erre hivatkozik maga a cikk is, viszont mint tudvalévő, Eduard 9 évvel később, 1843. március 8-án született, így a táblán a két számot – vélhetően véletlenül – felcserélték. Ez után egy osztrák író, Dietmar Greiseris kutakodott, amikor a Nagybácsi Pozsonyból (Der Onkelaus Presburg, Kalligram, 2010) című könyvét írta. Akkor az író Eduard keresztlevelére nem lelt rá, mert csak az egyházi levéltárban kereste, ahol mindössze 1989-től vezették a naplót. Nekem viszont a Nyitrai Állami Levéltárból sikerült megszerezni a dokumentumot – ezúton is köszönöm a nyilvánosság előtt az intézménynek és igazgatóságának, hogy kérésemet ilyen gyorsan teljesítették.
A másik megalapozatlan felvetése a cikknek, hogy egy 17-18 éves, a tortája miatt éppen felkapott cukrász számára, Metternich szolgálatából nem volt-e visszalépés Zselízre az Esterházyakhoz. Az Osztrák Nemzeti Múzeum szerint Sacher csak valamikor 1840 körül érkezett Zselízre, a házasságukról szóló dokumentumok pedig arra engednek következtetni, hogy ez 1841-42-ben történhetett, tehát körülbelül 25 éves korában, kilenc évvel a tortával való ismertté válása után.
Franz Sacher korabeli társaságban (Kép: Osztrák Nemzeti Múzeum)
A harmadik kifogásom pedig a cikkel kapcsolatban, hogy azt írja a helytörténész, hogy tapasztalata szerint sokan nincsenek tisztában azzal, hogy Eduard Sacher Zselízen született, többek között a szállodaláncolat tulajdonosai sem, akiket erről levélben informált, és meg is köszönték neki ezt. A születési anyakönyvi kivonat egyrészt elég ékes bizonyítéka ennek, másrészt utánanéztem a világhálón, és a Wikipédia is helyesen tünteti fel a születési helyet. De szó se róla, találtam olyan oldalakat, ahol Bécs szerepel… Horváth szerint a bécsi Sacher Hotelben szerepel egy korabeli fotó a házról, ahol Eduard született, de az alatta lévő képleírásban az áll, hogy „valahol Magyarországon”.
A szóban forgó német nyelvű emléktáblát még a grófi család leszármazottai helyezhették el a 20. század elején, és ki van függesztve mind a mai napig az épület belterében. Ráadásul a Csemadok helyi szervezetének, a Rákóczi Baráti Társaságnak és Tóth Gyula kőfaragó mesternek köszönhetően egy másik tábla is állíttatott, melyen már magyar és szlovák nyelven is szerepelnek az információk.
Az eredeti táblán lévő szöveg:
Sacherhaus
IndiesemHause hat inDiensten der GrafnRosineesterhazy der Küchenchef Franz Sacher mit seinerGemahlin Rosigeb, Veningergewohnt.
Sein am 8 Februar 1834 hiengeborenerSohn Eduard Sacher war der Begründer und Besitzer des Hotels Sacher in Wien.
Fordítása:
Sacher-ház
Ebben a házban élt Esterházy Rozina grófnő főszakácsa, Franz Sacher, feleségével (szül.) Veininger Rozival.
Fia, Eduard Sacher ebben a házban született 1834. február 8-án. Ő alapította meg a bécsi Sacher Hotelt.
Ahogy mondani szokás, mindenki hibázhat, a táblaállítók – amennyiben tudomásuk volt róla – javíthatták volna a hibás dátumot.
Az eredeti Sacher recept (Kép: Osztrák Nemzeti Múzeum)
Sacher Polgári Társulás Zselízen
Zselízi látogatásom során, a délutáni órákban találkoztam Csonka Ákossal, a Sacher Polgári Társulás egyik alapítójával, aki körbevezetett engem a Sacher-házban és mesélt polgári társulásuk tevékenységéről, célkitűzéseiről és terveikről. Megmutatta azt a domborművet, amit az épület külső rekonstrukciója után a ház homlokzatán kívánnak elhelyezni. De ki szeretnének majd alakítani egy állandó kiállítást, egy emlékszobát is az érdeklődők, turisták számára.
A szállodakirály zselízi származásának kihasználatlansága
Úgy látom, hogy Zselíz városa nem használja ki kellőképpen azokat az adottságait, lehetőségeit, melyekkel rendelkezik. Jobban kellene értékelnie azokat a világhírre szert tett személyiségeit, akik itt éltek. Pedig már csak a két jeles személyiség, Schubert és Sacher garancia lehetne arra, hogy tömegével vonzza ide a turistákat. Ahogy Csonka Ákos is említette, polgári társulásuk ennek a célnak a szolgálatában alakult meg, ezért remélhetőleg hamarosan Sacher-torta napok is szerveződhetnek Zselízen. A nevezett Sacher-ház folyamatos felújítás alatt áll, de így is elérhető a nyilvánosság számára. Teljes körű elkészülésével viszont méltóvá fog válni a Sacher név pompájához.
Mit lehetne ehhez még hozzátenni? Amikor beszélgettünk ezekről a tervekről, azon nyomban felajánlottam a segítségemet egy kiállítási anyag összegyűjtéséhez és méltó bemutatásához. Ez a cikk az egyik első lépése a kultusz felelevenítésének, de bízom benne, hogy azok a kontaktusok, melyekre a kutakodás kapcsán tettem szert, további ajtókat nyitnak majd meg, és a Sacher-szoba valóban megvalósul egyszer.
