A november 17-e utáni változás korabeli visszaemlékezéseit keresve került a kezembe az események kezdetén még csak tizenegy éves gyermek krónikája, amit írója a felnőttek világából „kiszűrt” információk alapján állított össze. Az egykori Csehszlovákia csallóközi területén élt tanuló magyar nyelven, a sajtóból vett képeket és szöveget használta fel, valamint értelmezte újra azokat a saját gondolatvilága alapján.
Az egykori főszereplők, a későbbi váltást első sorból irányító értelmiségiek, munkások és a hatalmukat átmentő politikusok visszaemlékezései mellett ez a mű érdekes színfoltja a 28 évvel ezelőtti rendszerváltó eseményeknek. A történelmünk iránt érdeklődőként ugyanis nincs tudomásom még egy hasonló témájú „gyermeki” kordokumentum, krónika létezéséről.
A bársonyos forradalom gyerekszemmel
Formáját tekintve egy A4-es méretű iskolai füzet, amely a címlapján tartalmazza a hatodik osztályos tanuló személyi adatait. A lakcím alapján faluban élt, az iskolába is helyben járt, így nem volt személyes élménye a „bársonyos” tömegeket megmozgató rendezvényeiről. Életkorából adódóan, kortársként, számára elérhetetlenek voltak a fővárosi és a járási székhelyű tüntetések. Egyébként tegyük hozzá: tizenegy éves tanuló esetében ez így volt rendjén.
A magyar és a szlovák nyelvű sajtóból „átvett” (vagyis a kivágott és a füzetlapokra ragasztott) híreket egy-egy mondattal, saját kézírásával egészítette ki. Megtalálható benne a korszak ismertté vált szimbólumának fényképe, de ott vannak a legfontosabb személyiségek portréi is. Az információválogatás és a lényegkiemelés pontossága meglepő ebben az életkorban. A felnőtti csodálkozást tovább erősíti a képek és szövegek gondosan elhelyezett, projektszerű rendezése. Ne feledjük: még csak 1989-et írunk, és hol van még a XXI. századi projektmódszerek oktatása.
A szoci után
Az akkori rendszerváltásra 28 év elteltével visszatekintve minimum vegyes a polgár személyes értékelése. Az egykori szomszédasszonyunk álláspontjára még mindig pontosan emlékszem: jó világ fog jönni ezután (mondta 1989-90 fordulóján), mivel nálunk is kapható lesz minden, úgy, mint Nyugaton. Az elektronika itt is olcsó lesz, ám igaz, az élelmiszer idővel drágulni fog. Viszont mi falun élünk, így ez nem probléma.
Mégis probléma lett, mivel a helyi szövetkezetek alól szó szerint kihúzták a talajt (vagyis a földet), míg a háztáji helyét sok helyen átvette a zöld fű. Az üzletekben pedig már ott a külföldi multiáru, ami ugye drága, meg nem is otthoni minőségű, és persze az élelmiszerbotrányok után felettébb gyanús. Igaz, az elektronikai cikkek terén gazdagabb lett a kínálat, de… Azért van itt a de, mert ezeket már nem Európában gyártják, tehát nem itt adnak munkát, és a városi (meg falusi) legendák szerint bekódolt élettartamúak lettek. Igaza lett a szomszédnak: a szocialista társadalomból átvezettek minket a fogyasztói társadalomba. Napjainkban mégis egyre többen romantikáznak a nyolcvanas évekről. Nem véletlenül: a demokráciában lehet az átvezetést megvezetésnek érezni.
Váltás vagy változás
Korábban a szkeptikus jelzővel illették azokat, akik a rendszerváltást „csak” módszerváltásnak titulálták. Bár akadtak hatalomátmentők nem is kevesen, azért mégiscsak történt valami változás, vagyis váltás. Az egypártrendszert többpártrendszer, a diktatúrát demokrácia váltotta. Igaz, az egykori elvtársi vezetők kelléktárából, a megosztó módszerek közül, vettek át az utódok is. A hétköznapokból nézve nem is keveset. Akárcsak a diktatúrában, sajnos még ma is lehet bűn a szólás szabadsága, amely elvtársi reflexeket és módszereket vált ki az illetővel szemben: úgy, mint lejáratást, féligazságok és rágalmak terjesztését, környezete megfélemlítését, fenyegetést és a munkahelyre való „odaszólást”. A sorok szerzője ugyancsak ismer paprikajancsiból vezetővé felvedlett, zsebdiktátori babérokra törő elv-társat, aki a vélemények ütköztetését jelentő (demokratikus) vita helyett, inkább választotta a munkahelyre és a szerkesztőségbe való, lejárató szándékú (diktatórikus) odaszólást. Pedig nem feltétlenül kellene a sajtóban megjelenő véleménynek ilyen elvtársi reakciót kiváltania. A módszer tehát nem változott.
A rendszerváltó tömegből lett a kiábrándultak tömege
Jó pár éve tartó tendencia, hogy folyamatosan nő a közéletből kiábrándultak száma. Gondoljunk az „Engem nem érdekel a politika!” és a „Minden politikus…” kezdetű mondatokra. A ’89-es lelkesedést egyre inkább felváltja a közélet iránti közömbösség. Néhol pedig már a saját közösségünkkel szembeni közöny rombol. A legfrissebb felmérések szerint a többpártrendszer alapját jelentő választástól való távol maradók kerültek többségbe. Ők a kiábrándultak, akik a kondér-mutyis elitnek így közvetítik a saját véleményüket. Egyre többen vannak. Meg ugye ott bújnak a tömegben a szélsőségekre hajazók is. Sajnos, ők sincsenek kevesen.
Vigyáznunk kell hát a „kulcscsörgetős” demokrácia vívmányaira (például éppen a szólás szabadságára), és óvnunk kellene a költőink által megénekelt szabadság madarát is. Nehogy végül a kondér-elvtársak, kampánypörköltként tálalva, majd ezt is lenyomják a választóik torkán! Ragaszkodjunk az önálló gondolkodáson alapuló szavazati jogunkhoz is!
Immáron felnőttként, az egykori ’89-es naplóíró, vajon milyen gondolatokkal egészítené ki a fent említett rendszerváltó dokumentumot?
Gyermeki ’89-es üzenet a mának
Zárszóként egy részlet a forradalmi krónikából: „Ezeket az embereket a novemberi forradalom után választották meg. A régi vezetőséget leváltották, és helyükbe új embereket választottak, hogy igazságosan vezessék az országot.”
