A Felső-Gömörben végzett gyűjtés célja a tájegységre jellemző táncokkal, a táncélettel kapcsolatos szokások, néphagyományok rögzítése volt.
Adatközlők: Figur János prímás (1907) Berzéte, Máté Géza (1922), id. Mezei Sándor (1910), id. Mezei Sándorné (1912), ifj. Mezei Sándor (1933), Kovács Imre (1927), Kovács János (1922), Vincze Béláné (1902), Zs. Bodnár László (1910) szilicei születésű helyi lakos. Gyűjtő: Takács András. A gyűjtésnél segédkezett: Szőllős Sándor, a Csemadok rozsnyói járási szervezetének titkára, valamint Kolár Péter, a Csemadok kassai kerületi titkára.
A „vasvári” elnevezésnek olyan nagy hatása volt egész Gömörben, hogy az eredeti táncneveket teljesen kiszorította és a különböző nevek alatt ismert páros táncokat egységesen a „vasvári csárdás” név alá tömörítette. A tánc általában fent hangsúlyos, de a páros forgás közben előfordul a lenti hangsúly is. A forgások ismétlődő kétfázisú motívumait szívesen díszítik bokázókkal, vagy ritmikailag variálják aprózással, kopogókkal. A forgások közben bármely irányban haladnak is, forgásirányváltás előtt a férfi erőteljes dobbantással fékezi le, illetve állítja meg a lendületet. A forgásszakaszok között változatos fogásmódokkal: fél kézzel való fogás, (az egyik kezükkel a partner derekát fogják, a másik kezüket elől kinyújtva tartják), váll-derék fogás, az úgynevezett „csülökfogás” (a férfi a nő magasba nyújtott csuklóit fogja), egymással szemben állva egymás leengedett kezét fogják, vagy egymást elengedve táncolnak. Az egymást elengedve történő táncoláskor mindenki a saját figuráit táncolja. A férfi gyakran építi be a táncába azokat a motívumokat is, amelyeket a verbunktáncban is használ.
A bálokban, lakodalmakon mikor került sor a csárdásra?
Itt azzal kezdték a táncot. Alig volt két-három tangó és mindjárt a csárdás következett. Gyakran megtörtént az is, hogy, ha már jó volt a hangulat, a legény magában is táncolta a csárdást. A verbunkot mindig csoportosan táncolták. De a csárdást, azt szólóban is táncolta a legény. Olyankor odament a cigány elébe, eldalolta a nótáját, ha tudott dalolni, ha nem, akkor csak megrendelte és büszkén mutatta, hogy ő többet tud, jobban tudja a táncot, mint a másik. Volt úgy is, hogy nem úgy sikerült a szólója, ahogyan szerette volna, vagy nem tetszett mindenkinek, ahogyan táncolt. Aki táncot rendelt, vagy muzsikát a táncához, az fizetett is a cigánynak.
Amikor szólóban táncolt a pár, előfordult-e, hogy tánc közben elengedték egymást és a férfi szabadon figurázott, esetleg csapásolt?
Igen, ilyenkor mindenki külön is táncolt. Forgott is, tapsolt is a feje felett, a férfi gyakrabban, a nő ritkábban díszítette a táncát.
Csárdás a rozsnyói Búzavirág TE előadásában a Krasznahorkán 1981-ben megtartott járási dal- és táncünnepélyen . Fotó: Takács András
Máté László Sziliceföld, Sziliceföld című könyvéből tudjuk, hogy: „A táncmulatságnak nagy hagyománya volt Szilicén és oda a lányokat édesanyjuk kísérte el a bálba, akik egész éjjel árgus szemmel figyelték, hogy kivel táncol a lányuk. Mert ha valamelyik lányt valamelyik fiúval „hírbe hozták”, azt már úgy tartotta a falu, hogy párt alkotnak/…/A legények csoportokban érkeztek a bálba. A táncmulatság folytatása volt a „hajnalozás”, amikor a legények körbejárták a falut, meglátogatván a táncmulatságon részt vett lányok házát és nótával köszöntötték a hajadont a szüleivel együtt. Az apa ajándékként a legények nyársára szalonnát, kolbászt vagy más ínyencséget tűzött, amit aztán a további mulatozás közben elfogyasztottak”.
Olyankor, amikor egymást elengedve szabadon táncoltak, az asszony, a nő is tapsolt, cifrázta a táncát?
Tapsoltak is, meg a fejük fölé nyújtott kezükkel cifráztak, be-bekiáltották, hogy „sej, haj , sose halunk meg”, vagy „ihaj /ihajja/, csuhaj/csuhajja/, sose halunk meg”.
Ha az asszonyok már ilyen jókedvűen táncoltak, akkor a férfiak sem adták alább. Gondolom a férfiak csapásoltak is ilyen esetekben, egy vagy két kézzel csapkodták a csizma szárát?
Ki, hogyan tudta. Eggyel is, meg kettővel is odacsaptak. Nem egyformán táncolt mindenki.
Volt, aki a bokát csapásolta, volt, aki a felső lábszárát, vagy mind a kettőt?
Rendszerint a külső csizmaszárat ütöttük és egyszerre csak egy kézzel ‒ mondja ifj. Mezei Sándor.
Az asszonyok csapásoltak-e, amikor egyedül táncoltak?
Nem volt jellemző. Igaz, néha oda-odacsaptak, de inkább csak dobogtak, dobbantottak, forogtak és a sarkukkal kopogtak. Jaj, de szépen zengett akkor a terem!
Árok, árok, de mély árokba estem,
Veled babám, nagy szerelembe estem,
Kívül estem az árokon, nem belül,
Veled estem szerelembe, egyedül.
Jaj, de bajos a szerelmet titkolni,
Tövis közül az ibolyát kiszedni,
Kiszedném, de megszúrja a kezemet,
Kit szerettem, az az enyém nem lehet.
Jaj, de bajos egy vánkoson feküdni,
Aki egymást nem igazán szereti,
Én azt tudom, mert máig is próbálom,
Még az ellenségemnek sem kívánom.
Ezt is nagyon szerettük tánc közben is dalolni ‒ mondja Vincze Béláné, aki a dalt énekelte.
A kopogóst hogyan járták?
Egy asszony felállt, zenét parancsolt a cigánytól „húzd rá, Jancsikám” és már járta is a kopogóst. (Bal láb félmély guggolásba megy, ¼ ütem + bal láb helyben szökken, mialatt a jobb láb a bal mellett a boka magasságába húzódik ,1/8 ütem + jobb láb a bal mellett sarokkal koppantva félmély guggolásba megy, 1/8 ütem + jobb láb helyben szökken, mialatt a bal láb a jobb mellett a boka magasságába húzódik,1/8 ütem + bal láb a jobb mellett sarokkal koppant, 1/8 ütem + bal láb sarokkal koppantva a jobb mellé lép, ¼ ütem.). Aztán többen is felálltak és többféle kopogós lépést is mutattak.) Kedvenc nótánk volt ‒ mondja ifj. Mezei Sándor:
Már ezután arra veszem az utam,
Merre az a két fényes csillag mutat,
Két fényes csillag, mutasd meg a hazámat,
Jaj, de régen nem láttam a babámat.
Vagy ez a másik, ezt is nagyon szerettük dalolni:
Fényes csillag, jaj, de sokat utazol,
Nem láttad-e a rózsámat valahol?
Láttam biz’ én a szombati fegyházba,
Csikót lopott, azért van oda bezárva.
Debrecenben sütik a jó kenyeret,
Tizenhat esztendős kislányt szeretek.
Úgy szeretem, hogy azt ki sem mondhatom,
Maj’ meghalok, ha egy nap nem láthatom.
„A környéken ismert cigányprímás volt a berzétei Figur Jancsi, aki a fiaival együtt zenélt és Szilicén is közkedvelt volt. Ismerte minden nótánkat. Még egy nótát is „vertek” róla: Figur Jancsi hegedűje miből van,//Talán bizony szomorú fűzfából van.//A szememből a könnyet is kicsalja, //Valamennyi kőrösi lány siratja.” ‒ olvashatjuk az írásunk elején idézett könyvben.
(Folytatjuk)
