Gyermekkoromban érdeklődve hallgattam az öregek beszélgetését a szabadságot védelmező harcokról. Az asztal körül ülők dicső csatákról, hűséges bajtársakról, a Hazát védő honvédekről szóltak. A pipafüstből kirajzolódó arcvonások mindegyike a büszkeséget hirdette a családtagok felé. Már akkor elhatároztam, hogy egyszer én is huszár leszek.
A szerdahelyi sorozás
Vince pajtásom egy csallóközi, szép múltú család tagjaként járta meg a háborút. Már a huszonegy esztendőt is betöltötte, amikor 1911-ben a közeli városba, Dunaszerdahelyre kellett mennie, sorozásra. Kortársai közül több legénnyel indult útnak. Eligazításuk után név szerint szólították őket a katonaorvos elé, aki körültekintően végezte a munkáját. A magasság megmérése után következett a hallás, a látás és a karok vizsgálata.
A sorozóbizottság előtt a jegyzőkönyvbe rögzítették a kitanult mesterséget is. A katonai vizitáción átesett és bevált fiatalok csendőri kíséret mellett mentek a többi besorozotthoz. A falu bírója minden regrutát meghívott a kocsmába, ahol fejenként gulyást és egy liter bort kaptak. A sorozást a közös mulatás zárta.
Nem sokkal ezután, szeptember végén megérkezett a behívó, amelyben közölték a berukkolás pontos idejét és helyét. Október 6-án Sopronban, a császári és királyi 9. gróf Nádasdy huszárezrednél kellett jelentkeznie, majd kezdetét vette a közel egy évig tartó kiképzés.
A tengerészet helyett a huszárezredhez irányítva
Kortársaim közül többen is a katonaélet szépségeiről ábrándoztak. A Hazát védő háború óta szájról szájra szálltak a nagyapák hősies történetei. A fiúk többsége ezért azonnal huszár akart lenni, míg mások a gyalogezred kötelékébe vágyakoztak.
Akadt közöttünk azonban egy olyan gyermek is, aki a tengerészethez akart menni. Ha családjával a Duna közelében járt, mindig kereste az alkalmat a vízen úszó hajók megfigyelésére. A bősi hajóállomáson látott csodákról (ahogyan ő nevezte őket), a hallgatóságnak órákon át tudott mesélni. De nemcsak beszélt, hanem rajzolt is! Ügyes keze volt. Habár csallóköziként a tengert egyszer sem látta, ám fantáziája kipótolta az öregektől és az oskolamestertől hallott beszámolók hiányzó részleteit. Amikor az iskola melletti „harctéren” (a játszótéren) a többség János vitéz seregében, piros egyenruhában és csodaszép paripákon harcolt a törökök ellen, ő tengerészként a hatalmas Óperenciás-tengeren, az óriás útját követve, a saját hajóján haladt Kukorica Jancsi nyomában. Élményeiről nemcsak a mesternek, hanem a szüleinek is előszeretettel készítette a szebbnél szebb rajzokat. A falu szemében Vince barátom már ekkor tengerész lett.
A sorozáson azonban felülbírálták a gyermeki álmokat. Patkolókovácsként a soproni közös huszárezredhez irányították. A sorozóbizottság jegyzője szerint, ha kazánkovács lenne, akkor nagy eséllyel teljesült volna élete nagy álma. Így lett hát a gyermek tengerészből az egyik legkiválóbb huszárember, akit megismerhettem.
A haditengerészet
A császári és királyi flotta vezényleti és szolgálati nyelve a német volt. Bár a Magyar Szent Korona országaiból is soroztak ide újoncokat, külön magyar egységeket nem hoztak létre. A Nagy Háború kitörése előtt, 1913-ban három bázison állomásoztatva, összesen 20 000 fős létszámmal rendelkezett. Ennek csupán kb. 24,7 százaléka volt magyar állampolgárságú. Elsősorban az adriai partvidék védelmét bízták rájuk.
Békeidőben nem sok lehetőségük volt a harci tapasztalatok szerzésére. A nagyhatalmak egységes fellépésén alapuló nemzetközi békefenntartó akciók azonban lehetőséget adtak a katonai műveletekre. A kínai bokszerfelkelés idején a Monarchia is küldött kisebb csapatot. A három cirkálóról partra szállt kb. 500 főnyi tengerész aktívan részt vett a Peking melletti harcokban (1900), ahol 12 osztrák-magyar tengerész hősi halált halt. Természetesen az évente megrendezett hadgyakorlatok is adtak lehetőséget az elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazására.
A tisztikar utánpótlását a fiumei Haditengerészeti Akadémia biztosította. Növendékei közül az egyik legismertebb és legsikeresebb tengerésztiszt Horthy Miklós, a kormányzó úr lett.
(Források: Romsics Ignác főszerk.: Magyarország az első világháborúban. Kossuth Kiadó, Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Budapest, 2010; A világháború képes krónikája, 1914; Baracskai András-Somogyi Mátyás-Varga Zsuzsanna: A derghi és karcsai Somogyi család története, Universitas-Győr Nonprofit Kft., Győr, 2015)
