A minap felolvasóestet rendezett a komáromi CSEMADOK székházban a TEÁTRUM TÁRSULÁS. Az egyetlen szereplő a Jászai Mari-díjas Dráfi Mátyás színművész volt, aki súlyos műtétei után a tőle megszokott lendülettel olvasta a szöveget; a hallgatóság örömére már csak egy mankót használ, orgánuma pedig éppen úgy zeng, mint fénykorában.
A TEÁTRUM maholnap három esztendeje, 2015 decemberében vitte színre Görgey Gábor GÖRGEI című kétrészes drámáját. (A hadvezér és az író rokon, ám a jövendő tábornok 1848 májusában i-re cseréli vezetéknevét az y-ról. Ekkor jelentkezik ugyanis a honvédségbe, ezzel is jelezve rokonszenvét jövendő katonáival szemben.)
A TEÁTRUM előadásai mind nálunk, mind Magyarországon elnyerték a
közönség tetszését, miközben sokakban megfogalmazódott a kérdés:
miért nevezte Kossuth Lajos a levert szabadságharc után árulónak azt a tábornokot, aki egyetlen csatát sem vesztett, akit imádtak a katonái, s akit Mátyás királyhoz és Bethlen Gáborhoz hasonló, rendkívüli képességű hadvezérnek látnak a szakemberek is?
Görgey Artúr (akkor még így írták a nevét), a Felvidéken, a szepességi Toporcon született elszegényedett köznemesi családban. Bár nem vonzotta a katonaság, pénzhiány miatt kénytelen volt erre a pályára menni, a tiszti iskolát ugyanis nagyapja érdemeinek köszönhetően ingyen végezhette. Katonai pályafutását hadnagyként kezdte, de nyolc esztendő múltán végleg tudatosítja, hogy utálja a katonaságot, ezért Prágában vegyészetet tanul. 1845 és 1848 között a Károly Egyetemen tevékenykedik, magyarként ő publikál először külföldi lapokban. Aztán az 1848-as forradalom kitörését követően mégis jelentkezik a honvédségbe; itt bontja ki polihisztori képességeit és alkotóerejét hazája védelmében tábornokként és hadvezérként.
Dráfi Mátyást, a dráma főszereplőjét ma is élénken foglalkoztatja a kérdés, ezért tanulmányozza a témával kapcsolatos szakirodalmat. Ő is úgy véli ugyanis, hogy ez a rendkívüli ember, akit az őt ért súlyos vád sem roppantott össze, csak tiszta lelkiismerettel élhetett a világosi fegyverletétel után még hatvanhét évet!
Próbáljunk belepillantani Görgei Artúr lelkivilágába, hogy megtörténjen a lehetetlen: kirajzolódjon a jelleme. Tudjuk, hogy mint gyermek két éven át, haláláig ápolja beteg édesanyját. Bizonyítható rendkívüli szerénysége és önmegtartóztatása: bár tiszti zsoldjából futotta volna, élete végéig mégis csak aludttejet és rozskenyeret vacsorázott.
Kortársai, megismerve képességeit, agytrösztnek, polihisztornak tartották. Katona Tamás történész szerint
az utókornak le kell számolnia a teljesen hamis, romantikus hazaárulás-legendával.
Az egyik csatában súlyosan megsérült, de agyvelejéig felszakított koponyasebének iszonyatos fájdalma ellenére Görgei hadserege élén végiglovagol az országon. Losoncnál eszméletét veszti, de magához tér, és katonái ezután is, mint az oroszlánok követik őt a harcokban.
Világosnál az oroszok előtt leteszi a fegyvert, mert felméri, hogy a sokszoros túlerővel szemben nincs esély, s ezzel több ezer magyar katona életét menti meg. Amikor a gúlába rakott fegyverek, és a földre szegezett ágyúcsövek láttán megjelenik Rüdiger orosz tábornok oldalán, a felsorakozott honvédseregből elindul egy morajlás, amely úgy zúg, mint a tenger: Éljen Görgei! Éljen Görgei, zengik katonái. És ekkor ez a kemény, a hazáját mindennél jobban szerető férfi, akit senki sem látott sírni, a sereg szeme láttára ráborul a lova nyakára, és zokog…
A vetített képes felolvasás legkülönlegesebb része a Görgei-alagútról szólt. Az Aulich-hadosztály Görgei leleményességének köszönhetően úgy „tűnt el” a több oldalról támadó ellenség elől, hogy Selmecbányán a társzekerekre rakott érckészlettel, az ágyúkkal és az utánpótlással egyetemben egy 2,5 méter széles, 35-40 méter hosszú alagúton „elslisszolt”. Az alagút ma is áll. Most GÖRGEIHO TUNEL a neve.
A felolvasás bennem ismét felelevenítette történelmünknek ezt a szakaszát. Bőven találtam párhuzamokat az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése és a magyarság mai fenyegetettsége között. Bennünket mindig az igazságérzetünk szólított harcba.
Ragaszkodunk a nemzetünkhöz, a szabadságunkhoz, az emberi méltóságunkhoz és a hitünkhöz. Bizonyos, hogy más utunk ma sincsen!
