A Hagyományok Háza évek óta szervez húsvéti gyermekfoglalkozásokat. Az együtt töltött órák alatt a kisiskolások a kereszténység legnagyobb ünnepéhez fűződő népi hagyományokat ismerhetik meg játékos formában.
A Hagyományok Háza az ünnepek előtt, így húsvét közeledtével is rendszeresen szervez gyerekprogramokat a Corvin téri székházában. A kétórás „Ma van húsvét napja” – Jeles napok komplex foglalkozás az ünnephez és a mesterségekhez kötődik. Az első órában hagyományos technikával, tojásberzseléssel, hagymahéjban áztatva készítik el a hímes tojásokat, melyeket csuhéból sodrással készített tartóban vihetnek haza.
A második órában rendhagyó néprajzóra következik sok énekkel, a résztvevők játékkal, archív filmrészletek megtekintésével ismerkednek a húsvéti népszokásokkal. Megtanulják a nagyhét jeles napjaihoz kapcsolódó hiedelmeket, szokásokat, rítusokat.
„A foglalkozások kezdetén általában az ünnepről beszélünk, arról, hogy miben különbözik a hétköznapoktól – avat be a részletekbe Legeza Márta, a Hagyományok Háza néprajzos munkatársa, oktatási szakelőadója. – Ezt követően a tavasz kerül szóba, mi az, ami jelzi a természet megújulását a zord tél elmúltával. Napcsalogatókat énekelünk, a költöző madarakhoz, a gólyához, a fecskéhez, a darumadárhoz kapcsolódó mondókákat, énekeket tanulunk.”
Közben lelkesen hangzanak fel a rigmusok: a „Fecskét látok, szeplőt hányok, selymet gombolyítok”, valamint a „Gólyát látok, fél lábon állok, aki nem áll fél lábon, szamár lesz a nyáron.”
Ezt követi a kapuzós, darus játék, a kaput két gyerek barkából tartja. „Daru, daru, katona, kötöm el az utadat, síppal, dobbal, nádi hegedűvel, egy tekenő kaláccsal, egy liter pálinkával”. Természetesen a „pálinka” a kulcsszó, a kapu lezárul, és a barka az új kapusok kezébe vándorol.
A barkával kapcsolatban a virágvasárnapi szentelt barkához kapcsolódó szokásokról esik szó, a templomból vitt ág a villámot tartja távol, Kárpátalján a betegeket e „szentelt cicuskával” suhintják meg. Az elnevezés nagyon tetszik a gyerekeknek, nevetnek, rögtön megjegyzik.
Egy régen készült fotót nézve a nagyböjti lemondásokat sorolják: a negyven nap alatt nem tartottak lakodalmat, a mulatozások is elmaradtak, viszont a karikázó táncot eljárhatták. A vasárnapi templomozás után a lányok összeálltak, és körben, énekszóra táncoltak.
Aranyos víznek, vagy szótlan víznek mondták a nagypéntek hajnali mosdást, amikor a lányok a kúthoz, patakhoz mentek, és némán mosták meg arcukat. Természetesen a gyerekek ezt is eljátsszák; szokatlan csend lesz hirtelen.
Fehér vasárnap (húsvétot követő vasárnap) a fiatalok a megmaradt tojásokkal „felfegyverkezve” vonultak ki a domboldalra, ahol tojást gurítottak, s akinek épen gurult a tojása a legtávolabbra, az volt a győztes. A kis csapatok – természetesen fatojással, sok nevetéssel és hangos drukkolással – idézik a szokást.
A fehér vasárnapot más vidékeken mátkavasárnapnak is hívták, amikor a lányok a leánytársukhoz komatállal mentek át, s terülj, terülj asztalkámmal pecsételték meg a barátságukat egy évre.
Információk az alábbi linken érhetőek el ITT.
