A kassai MaJel Házban emlékeztünk Czine Mihály irodalomtörténészre, sokunk kedves ismerősére. Még sokan élünk, akik ismerhették, de számunk a természet rendje szerint egyre jobban megcsappan. Így nemsokára ő is történelemmé személytelenedik.
A magyar kultúra és tudomány bővelkedik rendkívüli egyéniségekben – kezdte előadását Máté László. Ilyen volt a 20. század második felében Czine Mihály irodalomtörténész, aki 90 évvel ezelőtt született és húsz éve hunyt el. 1929. április 5-én Nyírmeggyesen látta meg a napvilágot, hároméves, amikor a család Hodászra költözik. Apja juhász. Tíz gyermeket nevel. Miska – így szerette, ha nevezik – egyik kedvence Móricz Zsigmond.
A hodászi iskolában Siketh Mihály figyel fel a tehetséges gyerekre és a nyíregyházi tanárképző felé egyengeti az útját. Majd Sárdi Béla tanár tanácsára kerül az Eötvös Kollégiumba, ahol minőségi képzésben van része. Olyan tehetséges fiatalok kerültek akkor oda, mint Szirtes Ádám, Soós Imre és Horváth Teri. Ez a korosztály akkor úgy véli, övék a világ, majd megforgatják azt és igazságossá, széppé, ideálissá teszik.
1955-ben az Új Hang szerkesztőségébe kerül rovatvezetőnek, majd az MTA Irodalomtörténeti Intézetének lesz a munkatársa. Kandidátusi disszertációját Móricz Zsigmond útja a forradalmakig címmel írja. 1964-től az ELTE docense.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc alkalmával emlékezetes írások születnek Tamási Áron és Németh László tollából.
A kádári konszolidáció után megpróbálják beszervezni az újjáalakuló kommunista pártba. Ezt azzal utasítja vissza, hogy nem lehet egy olyan párt tagja, amely írókat zár börtönbe.
Déry Tibor, Zelk Zoltán, Háy Gyula és mások rács mögött vannak. Ezért a sors fintora, hogy a rendszerváltás után elkezdték Czinét lekommunistázni.
Czinére jellemző a meg nem alkuvás és a szókimondás a későbbiekben is. Népszerűsége és közismertsége bizonyos védelmet nyújt számára. A hatalom packázásait azonban nem tudja elkerülni.
1958-ban a párt a népi írók mozgalmát narodnyiknak, nacionalistának bélyegzi. Ezt Czine Aczél György ideológiai titkár jelenlétében elutasítja. Érzékenyen érinti, mert Czine kutatásának súlypontja a népi irodalom. Így nem csoda, hogy az ellenzékiség bénító címkéjét ragasztják rá. A három T korszaka volt ez. Az embereket három kategóriába sorolták: tiltott, tűrt, támogatott. Ő az első kategóriába került, így késleltették nagydoktori munkájának védését, egyetemi tanári kinevezését, könyveinek kiadását. Néhány megyéből egyszerűen kitiltották.
Munkásságát Ady és Móricz vonzásában végezte. Mindketten Szatmár és Partium szülöttei. Adyt Petőfi után a magyar költészet legnagyobb géniuszának tartotta. Szerinte vele kezdődött a 20. század magyar irodalma, a Nyugat költészete. Emberi lényével és politikai meglátásaival azonosult. Ady nemcsak vátesz, hanem messiás is. A magyar ugar bírálója az ős Kajánban.
Máté Lászlót személyes barátság fűzte Czine Mihályhoz (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Mit ér az ember, ha magyar? Ez a kérdés foglalkoztatta. A Kárpát-medencei összefogás fontosságát hirdette. Németh László szavaival élve az itt élő népek tejtestvérek. Velük együtt kell küzdenünk. Tudjuk, ez mindmáig csak vágyalom maradt.
Móricz szellemisége egész életén át végigkísérte. Többször leszögezte: Az író a magyarság és emberség megtestesítője. Országjárásaiban, látogatásaiban a Felvidéken és Erdélyben is őt követte.
A népi-urbánus megosztottság a közéletben mindmáig érezteti káros hatását. Majd kitért azok képviselőire, mint Illyés Gyulára és Németh Lászlóra. Az előbbi Párizsból jön haza és megírja az Egy mondat a zsarnokságrólt. Az utóbbi kora legműveltebb magyarja, orvos és bölcsész. Megtanul csehül, hogy Jiráseket eredetiben olvashassa. Ezzel is példát mutat, hogy ismernünk kell a környező népek nyelvét. Máté szerint megérdemelte volna a Nobel-díjat.
1945 után Czine Mihály volt az első irodalomtörténész, aki a kisebbségi irodalmakkal foglalkozott és azokat a magyar irodalom részének tekintette. Ezért rásütötték a nacionalizmus bélyegét.
Főnökével, Király Istvánnal ellentétben, nem a titkos diplomáciát kívánta alkalmazni, hanem a nyílt beszédet. Hitt az irodalom erkölcsi erejében és nemzetmegtartó szerepében.
1964-ben megírta A romániai magyar irodalom történetét. Szó esett ennek kapcsán az erdélyi irodalom jeles képviselőiről, mint Kós Károly, Balogh Edgár, aki Csehszlovákiában kezdte munkásságát, de Sütő Andrásról is, akit az előadó személyesen ismert. Balogh naivan azt hitte, hogy egykori társa, Lőrincz Gyula segítségével eredményeket érhet el, de rá kellett döbbennie, ő a kommunista hatalom elvtelen kiszolgálója lett.
Czine rendkívülisége abból adódott, hogy mint Prométheusz a tüzet, ő az irodalomtudományt hozta el az emberek közé, közérthetővé téve azt mindenki számára.
A tudományosságot ötvözte a népi írói művészettel. Ellene volt mindenféle tudományoskodásnak. Előadásaival ösztönözte az embereket, hogy olvassák el az általa ismertetett műveket. Együtt vett részt irodalmi esteken az írókkal. A szemelvényeket jeles színészek olvasták föl. Fellépett templomokban is, ahol koncerteket, irodalmi esteket tartott. De otthon volt szabadtéri színpadon ugyanúgy, mint kultúrházakban, vagy szakszervezeti gyűléseken. Olyan intellektuális nyelvet teremtett, mely magában hordozta az élőbeszéd természetességét. Így tehát vándorprédikátornak, garabonciásnak is nevezhetnénk. Egyéniségéhez tartozott a kiállás. Ethoszát a lutheri „Itt állok és másképpen nem tehetek!” helytállása jellemezte. Mindig megtartotta emberi és tudósi gerincességét, annak ellenére, hogy tudta, az állambiztonság figyelemmel kíséri. De ezzel különösebben nem törődött.
192 centiméteres magasságával, egyenes derekával magára vonta a figyelmet. Hihetetlen mennyiségű ismeretanyag birtokában volt. Szokása volt barátait magához ölelni széles gesztussal, a gyermekeket pedig magasba emelni. Úgy búcsúzott: „Csak a szerelem és barátság el ne hagyjon minket!”
Sugárzott belőle a jóindulat, tőle még a bírálat is simogatássá enyhült. Nem szeretett sebeket ütni, ártani nem tudott. A szeretet és a jószívűség fényessége ragyogott a tekintetében és hangjában. A hivatalos rész után szeretett elbeszélgetni, s számtalan népdalt ismert. Ha Márai a somlói rizlinget emelte be az irodalomba, Miska a csopaki olaszrizlinget.
Czine Mihály írásai azt sugallják, hogy jobban, bölcsebben, nemesebben kellene élnünk, tudatosan vállalni nemzeti közösségünket. Emelkedett közösségi pillanatainkban énekeljük régi himnuszunkat, a Boldogasszony Anyánkat, a 90. zsoltárt, a Te benned bíztunk eleitől fogvát és nemzeti imádságunkat. Czine Mihály szellemében találkozásainkkor öleljük meg egymást, s emeljük magasba gyermekeinket, mert ők tarthatják meg Európát és a magyarságot!
