A Szondi-kultusz Hont megyei ápolása részben a – honlapunkon is – többször említett Pongrácz Lajos nevéhez fűződik. A Hont megyei Kaszinó Társulat 1860. október 2-án tartott ülésén indítványozta Pongrácz és Majthényi László, hogy Szondi Györgynek, Drégelyvár hős kapitányának, a török ellen vívott harcok kiváló egyéniségének állítsanak méltó emléket a hajdani Hont megyében.
Még az említett évben megalakult a Szondi-emlék Választmány, mely javasolta, hogy a tervezett Szondi-emlékszobrot közadakozásból állítsák fel. Sajnos 1866-ig mindössze ötszáz forint gyűlt össze a kitűzött célra. A bizottság tagjai ezért a Szondi-emlék ügyében röpiratot bocsátottak ki, melyet az irodalmi bibliográfia Szózat a Szondi-emlék ügyében címmel (Esztergom, 1868) Pongrácz műveként tart számon.
A hajdani Szondi-emlékkápolna. (Csáky Károly repr.)
1868-ban Pongrácz javaslatára lett tagja Ipolyi Arnold tudós főpap, megyénk szülötte is az Ipolyságon létrehozott Szondi-emlék Választmánynak. 1869-ben, amikor a jeles egyházi méltóság részt vett a Magyar Történelmi Társulat Hont megyében megrendezett vidéki gyűlésén, az Ipolyságon tartott banketten Pongrácz mondott beszédet a tiszteletére. Ő volt aztán a honti Ipolyi-kultusz első számú ápolója is; kezdeményezésére állítottak többek között a megye szülöttének emléktáblát Ipolykeszin.
Az választmány tiszteletbeli tagjává választották Arany Jánost, Horváth Mihályt és Simor Jánost is. Simor János esztergomi érsek (aki később az Emlékválasztmány elnöke lett) indítványozta, hogy a drégelyi csata közelében emeljenek emlékkápolnát, s abban helyezzék el a hős szobrát. A hercegprímás később az emlékkápolna felépítésének összes költségét magára vállalta.
Pongrácz Lajos Csáky Károly reprodukcióján
A kápolna építéséhez 1883-ban fogtak hozzá, 1884 végére pedig már be is fejezték a munkálatokat. A huszonhárom méter magas toronyból, hajórészből és félkörű szentélyből álló épületet – melyben a Kiss György készítette Szondi-szobor is helyet kapott – 1885-ben szentelték fel. A kápolna sokáig a Szondi-kultusz központja, annak gyönyörű szakrális építménye volt. Rendszeresen tartottak itt megemlékezéseket: ünnepségeket és szentmiséket.
Az első világháború után a térséget megszálló csehszlovák legionisták támadásaikkal veszélyeztették e hely épségét is. A második világháború alatt is szenvedett némi sérüléseket az építmény, de még állt és felújítható lett volna. Ám a restaurálást hiába kérvényezték egyesek: 1956 után a kápolna térsége a megszálló szovjet csapatok gyakorlóterévé vált, s lassan eltüntették az Isten, illetve Szondi dicsőségére emelt kápolnát is. Ma e helyen egy később állított emléktábla és egy emlékharang látható.
A hajdani ünnep tiszteletére a választmány a Kaszinó Társulattal egyetemben Gerl Károly éremművésszel emlékérmet veretett, Pongrácz Lajos pedig megjelentette a Szondi Albumot (Drégeli Emléklapok) (Budapest, 1885). Ezt 1886-ban másodszor is kiadták Ipolyságon, Neumann Jakab könyvnyomdájában. A második kiadás szükségességéről így nyilatkozott Pongrácz Lajos, a könyv szerkesztője:„Minthogy az általam mult évben egyedül csak tisztelt előfizetőim, barátaim és rokonaim számára kiadott Szondi Albumot megjelenése óta többen bírni kívánták, s tetleg meg is rendelték: hazafiúi kötelességemnek tartom abból – különösen a szomszéd Nógrád megyéből csoportosan jelentkezett, Szondi ügybeni törekvésemet méltányló igen tisztelt honfiak iránti hálaként – új, díszesebb kiadást rendezni…“
Szondi György drégelyi szobra eredetileg a kápolnában állt (Másolata a Honti Múzeumban látható) (Csáky Károly repr.)
A könyvben beszámoltak a Szondi-emlék huszonöt éves történetéről, bemutatták a hajdani drégelyi várat, közölték a vár ostromának leírását, megismertették az olvasót a Drégelyre vonatkozó hiteles dokumentumokkal. A szerzők között olyan nevekkel találkozhatunk, mint Hőke Lajos, Horvát Jenő, dr. Velics Antal, Kubinyi Ferenc.
Az album szerkesztője a második kiadásban közzétette Szondi azon levelének szövegét is, melyet a várkapitány 1552. március 13-án írt Drégelyről a Pozsonyban székelő magyar királyi kamarához „fennálló követeléseinek kiegyenlítése iránt“.
A közzétett történelmi tanulmányok mellett – színvonal tekintetében – jóval alulmarad az album irodalmi anyaga. Csengeri János, Gáspár Imre és a többi előkelőség versei – bármennyire is sugallják a hazafiúi buzgalmat – nem illenek az emlékkönyvbe. Egyedül csak Tinódi A jó Zondi Györgyről című versének eredeti formában való közlése érdemel figyelmet. Kár, hogy a szerkesztő nem tette közzé irodalmi nagyjaink egy-egy Szondiról írt versét. Ezek a versek bizonyára emelhették volna az album színvonalát. Egyébként Gyürki Ödöntől is közöl a szerkesztő egy írást – Szondi a magyar költészetben –, melyben a szerző Tinódi, Kölcsey, Czuczor és Arany egy-egy versét elemzi, méltatja.
A Hontmegyei Múzeumtársulat II. kiadványa Szondiról és Drégelyről is szól (Csáky Károly repr.)
A témát érintve leszögezhetjük: az album a maga formájában is szépen példázta a Szondi-emlék Választmány, valamint Pongrácz Lajos hajdani nemes cselekedetét, Szondi iránt érzett tiszteletét. (Itt jegyezzük meg, hogy az albumot a Pongrácz Lajos Társaság nemrégiben hasonmás formában újra kiadta.)
