Nyakunkon az újabb állampolgársági törvénymódosítás. Pontosabban, újra jönnek, kopogtatnak, a rossz megoldással riogatnak. Amennyiben őszinték akarunk lenni, el kell mondanunk, hogy a riogatásnak is van egy „hozadéka”, az állampolgársági törvény körüli show-nak (is) folytatódnia kell, hiszen ebben mégiscsak egy szuverén államról van szó, ahol mindenki egyenrangú, egyenjogú…
A Szlovák Köztársaság Kormánya 2021 februárjában már elfogadta az állampolgársági törvény módosítását, most a parlamenten a sor. A módosítás értelmében azok, akik több mint öt évig engedélyezett, bejegyzett vagy más módon nyilvántartott lakhellyel rendelkeznek egy másik állam területén, megtarthatják a szlovák állampolgárságot is, ha felveszik az adott államét. Nem kívánok most jogi elemzések talajára lépni, sokkal inkább egy, a közösségünkben kialakult hibás irányt, ha úgy tetszik: látásmódot szeretnék tisztázni.
Azt, hogy az szlovák állampolgársági törvény egy „ellentörvény”, melynek elsődleges célja az ország legnagyobb számbeli kisebbségben élő közössége ellen irányult, mindenki tudja. Célja, hogy ne lehessen felvenni a szlovák mellé a magyar állampolgárságot. Ezt a tényt a szlovák politikai elit nem tette ki a kirakatba, de nem is tagadta soha, és mint legutóbb az külügyi államtitkár (Martin Klus) elmondta, még mindig egyfajta nemzetbiztonsági kérdésként értelmezik az itteni magyarságot, ergo: nem nagyon változott a megítélésünk harminc év alatt. (A margóra: ilyenkor eszembe jut, hogy vajon hogy vélekedhetnek a szlovákiai magyar politikai egység kérdéséről, de erre most végképp nem szeretnék kitérni…)
Visszatérve az állampolgársági törvényhez. Az ügy – a módosítás, azaz a törvény ellentörvény jellegének megszüntetése egy alapvető jogi kérdés mellett egyfajta „közösségpszichológiai” kérdés. Ezt talán pontosan tudja a többségi politikai elit, vagy annak egy jelentős része is. A demokrata erők már 2011-ben módosító javaslattal álltak elő, mely az akkori (Radičová-) kormány programjában is szerepelt. A cél az volt, hogy eltöröljék a szlovák állampolgárokra vonatkozó negatív hatást.
Érdekes, hogy a módosító javaslat végül nem kormány-, hanem képviselői javaslatként került a parlament elé (javaslók: Gál Gábor – Híd, Somogyi Szilárd – SAS, Pavol Kubovič – SDKÚ). A javaslat második olvasatára 2011 februárjában került sor. Az akkori ellenzék (Smer, SNS) próbálta elkaszálni a törvényt.
Az akkori (és mai) közhangulatra is jellemzően a színház sem állhatott le. Mintha elfelejtenénk egy fontos történelmi epizódot. Történt ugyanis, hogy Orbán Viktor 2011 januárjában Pozsonyba látogatott. Akkor kezdett igazán jellemzővé válni, hogy a politikai élet showmen-je bezsebeli a figyelmet. A mostani miniszterelnökről van szó. Igor Matovič két társával a bejáratnál a „Szeretjük a mi magyarjainkat, ne lopják el őket tőlünk!” feliratú, szívecske alakú transzparenssel üdvözölte a magyar miniszterelnököt. (Három nyelven – magyarul, szlovákul és angolul.)
Rég elsiklottunk a mondat felett, sőt a honi magyarságból is szép számmal dőltek be a szirénhangjának, mely hívogatón dalolászta, majd ők megoldják a mi bajainkat (is).
Nekem elgondolkodtató volt a mondat akkor is és most is. Mert ha valaki a „szeretem a mi magyarjainkat” üzenettel áll elő, akkor az bizony birtokos jelzőt is tartalmaz. Innen már csak egy lépés (mondjuk pár év), hogy a „mi magyarjainkból” „én magyarjaim” legyen, és pont ez az a megközelítés, mely a szlovák politika egy részét a magyar platformok (én – mi magyarjaink) irányába mozdította.
A másik, talán még fontosabb kérdés, hogy mi zajlott le a parlamentben, hiszen Radičová kormánya az enyhe parlamenti többség ellenére át tudta volna ültetni a Fico-kormány (Smer, SNS, HDZS) által elfogadott ellentörvény megszüntetést. A javaslat ott bukott el, hogy Matovič kormánykoalíciós képviselőként az ellenzékkel kötött politikai üzletet, a Smer és az SNS képviselőivel közösen elfogadtatta, hogy ne módosuljon az ellentörvény lényege, sőt azt is, hogy egy évig kelljen külföldön állandó lakhellyel rendelkeznie annak, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát, csak akkor nem veszíti el a szlovákot. A teljesség kedvéért, a Smerrel és SNS-szel összehozott módosítást megszavazók: Igor Matovič, Martin Fecko, Erika Jurinová, Jozef Viskupič (OĽaNO) és Radoslav Procházka (KDH, Sieť), azaz 5 kormányzati és 71 ellenzéki. A 150-es parlamenti patkóból a 76 képviselő éppen, hogy elég.
A történet folytatása, hogy az egyszerű emberek csoportja akkor a liberális SAS listáján jutott a parlamentbe, majd az akkor már pártelnök Richard Sulík számon kérte Matovičtól, hogy miért kötött érdekházasságot a Smer és az SNS képviselőivel, miért nem támogatta célirányosan a honi magyarság ellen hozott törvény rendelkezéseinek visszamódosítását.
A választ az egyik szlovák újság oldalán indított blogjában hozta nyilvánosságra, ahol is kijelentette, hogy az orbáni magyar állampolgárság-osztogatás lehetőségének gondolata ellen szavazott és ezért, meg mert kidobták a SAS frakciójából, végleg megalapította az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek mozgalmát.
Kedves olvasó, ha eljutott idáig, valószínűleg megértette, hogy az említett szlovák napilap blogjának leírása szerint az OĽaNO létrejöttének egyik katalizáló eleme az állampolgársági törvény módosításának elszabotálása volt, mégpedig az akkori Smer (Fico) és SNS (Slota) hathatós segítségével. Összességében azt gondolni, hogy tíz év politikai show után 180 fokos irányváltoztatásra kerülne sor, egy reménytelen ábránd kergetése. Voltak, akik ennek a pusztai délibábnak hittek, de remélem, kijózanodnak, és rádöbbennek, hogy mi a magunk magyarjai vagyunk.
A kényes politikai ügyekben pedig akkor lesz előrelépés, ha azokat egy erős képviseletben tudjuk országosan kivívni. Az akaratunk mellett az egységes fellépés és az kell, hogy rájöjjünk végre: nem a baráti vacsorák és üres gesztusok oldják meg az állampolgársági törvény jövőjének kérdését. Természetesen tudom, nincs könnyű helyzetben a jelenlegi kormányzat, de a lényeg az, hogy lehetetlen kutyából szalonnát csinálni. De azért ne adjuk fel…
(Őry Péter)
