Többoldalas cikk jelent meg a héten a SME nevű szlovák lap (aminek egy magyar asszonyság a főszerkesztője) hasábjain arról, hogy Magyarország mennyi pénzt folyósít támogatás gyanánt a felvidéki (és egyéb Kárpát-medencei) magyar szervezeteknek. A cikket több hasonszőrű médium is természetesen átvette, többek közt a szélsőségesen liberális nézeteiről hírhedt Új Szó, mely deklaráltan kormányellenes húrokat penget. A megjelent cikkek lényege ugyanakkor mindegyiknek ugyanaz volt: azt a látszatot kelteni, mintha itt valami világméretű svindlit lepleznének le.
A józanul gondolkodó, egyszerű felvidéki emberfia meg csak néz, hogy mi van, keresi a szenzációértékét a dolognak, de csak nem találja. Nem is találhatja, hisz ezek a jórészt Bethlen Gábor Alap által folyósított, Nemzetpolitikai Államtitkárság által megítélt, valóban figyelemreméltó támogatások nem sutyiban, elmismásolva vagy ügyeskedve jutnak célba, hanem nyilvánosan, bárki számára elérhetően és teljesen transzparensen.
A kedvezményezettek nem titkolják vagy tusolják el mindezt, hanem ország-világ előtt hálálkodnak érte, kamerák kereszttüzében dokumentálják minden egyes mozzanatukat, ünnepélyesen vágnak át szalagokat, szervezik nyilvános közösségi rendezvényeiket.
A támogatói logó pedig annyi helyen ki van téve, hogy néha már kis híján zavaróan hat. Ugyanakkor ez így korrekt mindenki számára. A lényeg, hogy nincs ebben semmi titkolni, szégyellnivaló. Ezek a támogatások ugyanis olyan szükségleteket elégítenek ki, melyek nélkül a megszűnés szélére sodródnának, de minimum ellehetetlenülnének.
Ezt egyébként a szenzációhajhász cikk is elismeri, ahogy azt is, hogy a mindenkori szlovák kormányok töredék ennyit sem juttatnak Dél-Szlovákiába.
Az Orbán-kabinet 2010-ben hozta létre a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, melyben kimondták, hogy a külhoni magyarság is szerves, egyenrangú részét képezi az egyetemes nemzetnek, ahogy azt az alkotmányban is rögzítették. Ennek egyik pillérét jelentette a támogatáspolitika átszervezése és a külhoni magyarság, mint a nemzettest veszélyeztetett részének felkarolása, támogatása, megsegítése. 2010-től külön szakpolitikai ágazatot is alkot a nemzetpolitika, mely az évek során fokozatosan növelni tudja a külhoni közösségekbe juttatott összegek mértékét.
Az oknyomozó újságírók ugyanakkor egy dologra nem találtak választ, hiába is kerestek (ha keresték egyáltalán): mi is ezzel a gond? Illetve mi ebben a különös, amiről le kívánják rántani a leplet?
Ez a hatalmas leleplezés mértéke kb. azzal vetekedik, mintha valaki holnap feltalálná a meleg vizet vagy a Pitagorasz-tételt. Ajánljuk esetleg további égbekiáltó leleplezéseket: az ég kék, a nap süt, s most figyeljenek – feszültségfokozó dobpergés – a Föld gömbölyű.
E sokkoló felfedezések után pedig azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy amióta magyar nemzeti közösségek idegen fennhatóság alatt kénytelenek élni, azóta létezik magyar nemzetpolitika és azóta tartja lélegeztető gépen (olyanon, mint amilyeneket a galántai és dunaszerdahelyi kórháznak is adományozott) az elszakított sejtjeit.
(Fotó: ujszo.com)
De akaratlanul is felmerül bennem a kérdés, ezek a derék, leleplező, független objektív oknyomozók megítélése szerint egy anyaországnak mégis kit kellene támogatni? A migránsokat? Az LMBTQ-t?
Ennek az emberfeletti oknyomozó kutatásnak részeként szívesen segíteném én is munkájukat. Úgy látom ugyanis, hogy sok fekete folt van még, amit nem sikerült felderíteniük. Bátorkodom felajánlani, hogy ne csak az íróasztal mögül, de a terepen is leplezzék le a támogatásokat, és mondjuk, nézzenek körül egy-egy támogatásból megvalósult rendezvényen. Kukkantsanak be a vakolat alá a felújított óvodáknál, intézményeknél; horribile dictu kérdezzenek meg egy kedvezményezettet, hogy mit szól mindehhez a szupergyanús körülményekhez, és hogy miként tudja feldolgozni azt a frusztrációs terhet, hogy valaki segít nekik, nem csak a bőrt nyúzza le róluk.
A legderűsebb persze az ebben az egészben, hogy azok a médiumok oknyomoznak, amelyeknek az a PENTA a tulajdonosa, amely a Fico-féle maffiakormány euró milliárdos mértékű korrupciós ügyleteinek egyik pénzmosodája hírébe állt.
A független objektív oknyomozó műhelyek pedig nyilvánvalóan a nem létező Soros-hálózat alapítványaitól is kaptak támogatásokat, amik körül ugyancsak izgalmas oknyomozásokat lehetne folytatni.
(Fotó: ujszo.com)
Erre akár mondhatnánk, hogy mindenki söprögessen inkább a saját háza táján, de mivel elkötelezett demokraták és a liberalizmus szűkös kereteit jócskán meghaladó kereszténység értékeit vallók vagyunk, ezért azt mondjuk: tessék csak kutakodni nálunk, turkálni a zsebeinkben, betekinteni a szőnyegeink alá, vagy leellenőrizni, hogy valóban Inovecká szalámi van-e a szendvicseken, nem pedig kaviár. Akkor tán a szuper független-objektív újságírók (mint a projektbe magyar részről bekapcsolódó Finta Márk és Kőváry Sólymos Karin) is megbizonyosodhatnak róla, hogy ezeknek a támogatásoknak minden egyes forintja/eurója jó helyre megy, és milyen szükségleteket elégítenek ki. De ezt a házmester tempót mindenesetre nehéz lesz levetkőzni.
Azt pedig tényleg csak remélni tudjuk, hogy a cikkek összehangolt megjelenése nem függ össze véletlenül se az éppen folyó népszámlálással, és nem azt kívánják kicsit befolyásolgatni mesterséges feszültség generálással.
Arra pedig még gondolni sem merünk, hogy Korčok, Klus és Remišová nacionalista provokációi is éppen most villantak ki, akárcsak a kettős állampolgársági törvény magyarellenes kettős mércét alkalmazó módosítása. Egy szerencse, hogy Korčokék kormányzásában nem találhatunk semmi kifogásolnivalót… ja de… Mi sem érthetőbb, hogy a szerencsétlen felvidéki magyarság ellehetetlenítése a legfőbb gondjuk…
(Csonka Ákos/Felvidék.ma)
