A kassai Palladis Társulás népszavazással kapcsolatos Láthatatlan energia című kisfilm-sorozatának ötödik darabjában Sallai Zoltán zenész, DJ, zenei producer beszél életéről, munkájáról, beteljesedett álmairól és arról, mennyire fontos neki anyanyelve, magyarsága.
A filmben csodálatra méltó fehér zongora előtt ül a zenész, abban a környezetben, ahol gyakorolni szoktak, ahol az alkotással összefüggő tennivalókat megbeszélik, akár vitáznak is, ahol szerzeményeik születnek. Szavaiból először azt tudhatjuk meg, hogy miként került kapcsolatba a Kassán 1996-ban megalakult No Name könnyűzenei együttessel. Bár a formáció neve magyar értelmezésben Név nélküli, az öt férfiből álló zenekar mára komoly nevet szerzett magának, népszerűsége azóta is töretlen, tekintélyes rajongói táborral rendelkeznek.
Sallai Zoltánt 1997-ben, pontosan április 25-én szólította fel együttműködésre Igor Timko, az együttes vezetője, miután Marián Čekovský elfoglaltsága miatt kivált közülük. Mint elmondta, akkorra már jól ismert volt zenészkörökben, hiszen számos diszkóban, lakodalomban, szalagavatón szolgáltatott színvonalas műsort a közönségnek, Ágcsernyőtől Rozsnyóig. Ráadásul Igor Timkóval évfolyamtársak voltak a konzervatóriumban.
És hogy kezdődött kötődése a zenéhez? Arról is részletesen beszámolt. Bodrogszerdahelyen nőtt fel, gyermekkorában minden ház körüli munkából kivette részét, bortermő vidéken természetesen a szőlőművelésből is, de igazán a zene világában érezte otthon magát. Éjszakákon át hallgatta a Kossuth és Petőfi rádió zenei műsorait, B.Tóth László és Komjáthy György lemezismertetéseit, az akkori nyugati világ újdonságait.
A számokat akkor még tekercses majd kazettás magnóra vette fel, villanyszerelő édesapjával hangfalakat eszkábáltak, első zenei élményei tehát innen erednek.
Majd Kassán konzervatóriumot végzett, DJ-ként klubokban működött, később tanított is. Szívvel-lélekkel a zenének élt, ezt ismerve hívta őt az együttesbe Igor Timko. Ettől kezdve pedig már teljességgel a zene határozta meg az életét. Zenei producer lett, mint elmondta ez egy olyan alkotói tevékenység, amelynek során tulajdonképpen az alakuló zeneművet úgymond „felöltözteti”, figyeli a zenét, a szöveget, meghatározza a hangszerelést, a technikai paramétereket és a lehető legtökéletesebbé formálja a zeneművet. Izgalmas és fennkölt folyamat egyszerre. Mint ahogy az önálló alkotás is az, mert ugyan kellemes volt számára a színpadon a billentyűsök mögött mások zenéjét játszani, de önálló művek megalkotására vágyott, hogy legyenek saját alkotásai. Mára pedig ez is megvalósult.
Mint kifejtette, az együttes tagjai teljes mértékben elfogadják magyarságát, amelyet mindig a legnagyobb természetességgel vállalt.
Olyannyira, hogy társai mindenhol még hangsúlyozzák is, hogy Zoli magyar. Hosszú koncertútjaikon pedig szívesen veszik, ha magyar kifejezésekre tanítja őket, szójátékokat ismételget.
Majd azt részletezte, hogy életében három dologra büszke. Elsősorban, hogy magyarsága, magyar nemzetisége és anyanyelve továbbél a gyermekeiben. Első házasságából származó Ádám fia, de a mostani kapcsolatából született ötéves Zoltán és kétéves Izabella is tökéletesen beszélnek magyarul. Bár a két kisebb édesanyja cseh származású, de nem volt vitás, hogy édesapjuk magyarul szól hozzájuk, és az sem, hogy a fiú magyar óvodába menjen. Véleménye szerint, ha a szülő anyanyelvén szól a gyerekéhez, az is gond nélkül fogja beszélni, a sajátjának tudni. A nyelv pedig a legerősebb kötődést jelenti a nemzetiséghez.
Ugyancsak büszke arra, hogy ő is részese lehet a zenekar sikerének, amely máig töretlen és bízik benne, hogy még sokáig az lesz. És élete meghatározó élménye volt a Karel Gott-tal való találkozás, együttműködés. A világhírű cseh énekest egy végtelenül tiszta, intelligens, jó humorú embernek ismerte meg. Amikor együtt koncerteztek, sokat beszélgettek, emlegették a magyar könnyűzenei élet olyan kiválóságait, mint Zalatnay Sarolta, Szécsi Pál, akiket az énekes ugyancsak ismert. Felidézte akkori életstílusukat, az akkori autókat, öltözékeket és szeretettel emlékezett a velük való szereplésekre.
Sallai Zoltán boldog embernek tudja magát, beteljesült az álma, a zenével foglalkozik, amihez rendkívül erősen kötődik. Bár a szülőföldje Bodrogköz, de ma már Kassán ugyanúgy otthon érzi magát. Ha pedig felismerik az üzletben vagy éppen igazoltatáskor a rendőr, jólesően állapítja meg, hogy érdemes olyat művelni, amivel beírja magát az emberek tudatába. Nem tartja magát megasztárnak, de olyan kis csillagocskának, amely ha felvillan, fényt visz az emberek közé.
(BM/Felvidék.ma)
