A keresztyének 2021-ben szeptember 26. és október 3. között ünneplik a teremtés hetét – a kezdeményezéssel a teremtett világ védelmére és az emberi felelősségvállalás fontosságára hívják fel a figyelmet 2009 óta, immár tizenhárom éve. Idén a nemzetközi teremtés ünnepének témája: „Otthon mindenkinek? Isten oikoszának megújítása”, amelyhez a magyarországi református hívők is csatlakoztak.
A negyedik evangélista szerint a pusztaságban élő Keresztelő János két tanítványa kezdte el először Jézust követni, az egyikük András, a halász volt. Találkozásukkor egy szokatlan párbeszéd alakult ki, kérdésre kérdéssel válaszolnak. Amikor Jézus hozzájuk fordult, hogy mit keresnek, akkor ők visszakérdeztek: „Mester, hol laksz?” (Jn 1,38). Ezután Jézus magához hívja őket: „Jöjjetek, és meglátjátok!” Ebből a házszemléből egy életen át tartó követés lett, ők ketten Jézus tanítványaivá váltak. Jézus otthona magával ragadta őket.
Nem tudom, mennyit voltak a tanítványok fedél nélkül, amikor Keresztelő Jánost követték. Nem tudom, hogy a próféta mellett pontosan milyen vágy alakult ki bennük, de úgy tűnik, hogy ezeknek a tanítványoknak minden tanítás, gondolat, prófécia, lelkesítés, szabadság, iránymutatás, mozgalom, tenniakarás, valamint minden istenkeresőt vonzó mesteri elem lehetőségének tárháza közül a legfontosabb problémájuk az otthonkeresés volt, mert azt keresték, hol lakik az Isten báránya. Elmentek, és meglátták hol lakik, és vele maradtak.
Milyen otthona lehetett Jézusnak, amely marasztalta őket? Nyissuk ki ezt a kérdést ezen a héten a maga egyetemes valóságában, és az otthonkeresési vágyunkat terjesszük ki Jézus otthonára, az egész teremtett világra, Isten oikoszára!
Egy neves budapesti épületre kitettek egy emléktáblát, amely a ház építészének, Hegedős Károlynak állít emléket. Lánya így nyilatkozott: „Általában azt a személyt ünnepeljük meg, aki a házban lakott, de az építészről sose tudunk semmit.” Úgy tűnik, hasonlóan van ez Jézussal is: „A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt.” (Jn 1,10k) Pedig meg kellett volna ismerni őt a saját világában, és be kellett volna fogadni őt, mert itt minden általa lett.
A kortárs teológiában a mély inkarnáció (deep incarnation) fejezi ki azt a gondolatot, hogy a testet öltés nem csupán egy személyben történik meg, hanem az egész teremtettségben.
Az, hogy Jézus testté lesz, nem csupán az emberi test és személyiség felvételét jelenti, hanem azt is, hogy megfogható lesz, és érvényesek lesznek rá a természeti törvények.
Isten Fia belép a világba, mindenestül evilági lesz, kapcsolataival, lábnyomával, érintéseivel, emberi anyagcseréjével része lesz annak a világnak, amelyet úgy szeretett az Atya, hogy ebbe őt küldte el (Jn 3,16).
A kereszténységen kívül nincs még egy olyan vallás, amely jobban ki tudta volna fejezni annak a polaritását, hogy mit jelent egy személyben teremtőnek lenni és teremtetté válni.
Hitvallásainkban úgy fejezzük ki ezt tömören, hogy Isten emberré lesz, de felfoghatjuk tágabban is: a világ Alkotója egy endemikus élőlény lesz a világban. Pál apostol nyomán értem ezt, aki az endemikus kifejezést az ember evilági, jelenvaló, földi létére használja (2Kor 5,6–9).
A közös otthon isteni belakására és gondviselésére a keleti apologéták és egyházatyák szóhasználata mutat rá, akik az oikonomia kifejezést mind az isteni gondviselésre, mind krisztológiai értelemben az Ige testet öltésére használták.
Ezzel azt fejezték ki, hogy Isten gondviselése a közös otthonunkra (oikosz) nemcsak azokban a természeti törvényekben (nomosz) valósul meg, amelyet Isten dolgaink és létünk szabályozásában adott elénk, hanem abban is, hogy a törvényadó a törvények alá került, hogy betöltse a törvényt.
Isten legnagyobb gondviselése irántunk az, hogy hozzánk hasonló lévén megmutatta, hogyan kell otthonosan mozogni az otthonban, nem gőgösen, tájékozatlanul, kizsákmányolóan. Az otthonosságot nem a bezárkózás, elszigetelődés teremti meg, hanem a világban való otthonos mozgás, ahogyan Jézus a legnagyobb természetességgel él földön és vízben, faluban és városban, lakodalomban vagy gyászban, ülve vagy állva, éhesen vagy jóllakottan.
A teológiai jelentéssel kiegészített oikonómia olyan közgazdaságtant (ökonómiát) hív elő, ami átfogja teljes világunkat, annak szenvedésével és megváltásával együtt (vö. Róm 8).
Az otthont számos költő és író próbálta meghatározni kilépve a fizikai falakból, a lakberendezési fortélyokból vagy a vonalak által határolt térből. „Mindannyian tudjuk, hogy az otthon nemcsak négy falat, tárgyakat jelent, az otthon menedék. Az az ember, akinek van hová – és van kihez – hazamenni, mindenkor könnyebben viseli az élet konfliktusait, csapásait. Az otthon számomra azt is jelenti, hogy valaki meghallgat, valaki megvigasztal” – állítja Szabó Magda. Az otthonban érzések, társak, kapcsolatok vannak. Nem a lakcímünk definiálja az otthont, hanem az ott van, ahol az otthonosan mozgó Jézus. De nem is érzések vagy illatok alkotják csupán, mert az otthonosságunkat teremtményként a Teremtőhöz való viszonyunkban éljük meg.
Amikor azt a kérdést tesszük fel Jézusnak, hogy „hol laksz?”, akkor azt is meg kell kérdeznünk, hogy mit csináltunk ebből a közös otthonból, hogyan őrizzük és műveljük azt, és hogyan hat ki a kis életterünk a teremtés egészére. Ha Jézus otthont talált a világban, hogy élhető otthonunk lehessen, akkor kitől vennénk el ezt?
A teremtett világ megőrzésében nagy szerepük van a helyi közösségeknek. Kis lépésnek tűnő cselekedeteink is sokat számíthatnak környezetünk védelmében. Bátorítunk mindenkit, hogy szervezzetek helyi teremtésvédelmi megmozdulásokat.
Ezen a linken lehet bejelenteni az akciót.
(
