Rimaszombatban, Nagybalogon, Bátkában, Nemesradnóton a Csemadok-alapszervezetek hívták a megemlékezni vágyókat a koszorúzási alkalmakra a helyi hősi emlékművekhez, kopjafákhoz. A városi megemlékezésen Kerényi Éva történész, a Gömör-Kishonti Múzeum munkatársa osztotta meg gondolatait az aradi vértanúk emléknapja alkalmából.
Kerényi Éva azt fejtegette, vajon mit adott nekünk Arad.
Mint mondta, az óriási nagy tragédián túl adott nekünk egy kiegyezést, egy monarchiát, egy olyan fokú kulturális, építészeti és gazdasági fellendülést, egy arany korszakot, amire előtte nem volt példa.
„Aradnak köszönhetően épült fel Rimaszombat olyannak, ahogyan most látjuk. Abban az időszakban még éltek és alkottak Arad túlélői. Ez a nemzedék már sírba szállt, úgy, ahogyan az első világháború nemzedéke is” – emlékeztetett Kerényi Éva.
Elmondta, hogy Arad adta nekünk Abonnyi Pált is, akinek sírja a megemlékezés helyétől pár méterre található, s aki 1917-ben az utolsó honvédek egyikeként hunyt el.
„Adott nekünk Arad egy Fábry Jánost, a Gömör-Kishonti Múzeum megalapítóját, a múzeum első igazgatóját, akinek köszönhetően egy külön szekció épült ki a múzeum gyűjteményében az 1848/49-es relikviáknak. Fábry János 18 évesen ott volt a világosi fegyverletételnél. Kalandos úton tért haza. Látta a felgyújtott Losoncot, s naplójában megfogalmazta ezt az időszakot” – mondta el a történész.
„Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt.
És Losonc Phönixként föltámadt.
Ötven év múlva nyoma sincs a pusztulásnak.
Virágzóbb lesz, mint valaha volt. A szorgalom, a kitartás, a takarékosság és az új tényezők hozzájárulása emelték
ki sírjából.
A sebek begyógyultak, de az emlékezet gyászos marad. Azoknak sírja fölött, kik oly ártatlanul megszenvedtek,
vagyonukat, életüket elvesztették, ez az emlékezet virrasztani fog a késő időkön át.
Hazafiságunkról pedig tanuljanak a következő nemzedékek.
Virágozzék időtlen időkig!”
(Fábry János)
Rimaszombatban a felvidéki himnusz eléneklésével kezdődött a megemlékezés a Blaha Lujza vegyes kórus közreműködésével. A helyi Csemadok-alapszervezet nevében Csízi Zoltán köszöntötte az egybegyűlteket.
A műsorban fellépett Ferencz Zsolt, a Tompa Mihály Református Gimnázium diákja, aki Gyulai Pál A hősök sírja című versét mondta el.
Az ünnepi beszédet követően szintén a református gimnázium három diáklánya Kovács Bence gitárkíséretével Bródy János Ha én rózsa volnék című dalát adta elő.
Majd ezt követően került sor a koszorúk elhelyezésére a köztemetőben a gömöri hősök emlékét őrző kopjafánál, melynél a 4. sz. Hatvani István Cserkészcsapat cserkészei álltak díszőrséget.
A megemlékezés a nemzeti imádsággal zárult.
A Rimaszombati járás több településén is tartottak megemlékezéseket az aradi vértanúk és a hősök emlékére.
Nemesradnóton a Csemadok alapszervezete rendezésében került sor a megemlékezésre, amelyen Dobos Ilona elnök köszöntötte az egybegyűlteket. Az ünnepi beszédet Pósa Dénes a Szövetség – MKP platformja rimaszombati járási elnökségének a tagja képviseletében mondta.
Kifejtette, amióta 1848/49-es emlékmű van a faluban, minden évben felvésnek valakit a képzeletbeli emléktáblára.
„2019-ben Varga Mihály 48-as honvéd nevét véstük fel, aki 1914-ben hunyt el Nemesradnóton. 2020-ban Bedécs Péter neve került mellé, aki 1859-ben halt hősi halált a Milánó melletti magentai csatában. Ma pedig, egy világjárvány közepén azokra emlékezzünk, akik nem a csatatéren, nem ütközetben, hanem a háború okozta járvány következtében veszítették el életüket. A szabadságharcnak olyan áldozatai ők, akik otthonukat el sem hagyták, de egy idegen hadsereg katonái halálos kórt terjesztve megpecsételték a sorsukat” – emlékeztetett Pósa Dénes.
Felidézte, 1848-49-ben a kolerajárvány ütötte fel a fejét Magyarországon.
„Tévedés ne essék, ha ebben az időben nincs forradalom és szabadságharc, a kolerajárvány valószínűleg akkor is elvégzi pusztító hatását. A katonai események azonban hozzájárultak a kolera terjedéséhez, ami nem kímélte a nemzetőr- és honvédalakulatokat sem. A fertőzöttség 1848-ban kezdődött és egyre erősödött. 1849 januárjától az egész ország területén látványosan csökkent, tavasz végén azonban a kolera újból támadásba lendült. A Felvidék egyes területein több mint kétszer annyi halálozás történt 1849-ben, mint egy „normális” évben, túlnyomórészt a kolera hatására” – mondta.
Pósa Dénes egyházi anyakönyvi kutatásai alapján elmondta, Nemesradnóton 1849. május 20-án a 74 éves Bodon Mihály volt a kolera első áldozata, s a járványban még heten hunytak el itt: Pósa Judit, Varga Mihály hitvese, élt 40 évet; Homály János leánya, Susánna, élt 5 évet; A. Bodon László, élt 45 évet; Pál András fia, András, élt 6 évet; Gáspár János, élt 43 évet; Varga János, élt 25 évet; Pósa Mihály, élt 49 évet.
„Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy az aradi vértanúk emléke, az 1848/49-es honvéd-huszár hősök emléke hosszú időn át megmaradjon, utat mutatva számunkra és bízzunk benne, hogy emlékük ápolása is erőt ad nekünk, hogy összefogva, egymást segítve a mai kor minden járványát legyőzzük” – zárta beszédét Pósa Dénes.
Nagybalogon és Bátkában szintén a Csemadok-alapszervezetek rendezésében került sor megemlékezésekre és koszorúzásra a kopjafáknál, előbbinél Pál Csaba, utóbbinál Kovács Ágnes helyi elnökök üdvözölték a megemlékezőket.
(Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
