Szomorkás, eső áztatta volt az aradi vértanúk emléknapja Komáromban, amelyen egyúttal a vár hős védőire is emlékeznek ilyenkor. Hagyományosan a Szózat eléneklésével kezdődött a megemlékezés.
Stubendek István vezényletével a Concordia Vegyes Kar mellett fellépett Matusek Attila, a Jókai Színház művésze, aki Klapka tábornok szobránál Juhász Gyula Vértanúink című versét szavalta.
A városi díszlobogó előtt a szervezők nevében köszöntőt mondott Stubendek László, a Csemadok Komáromi Szervezetének elnöke.
Ünnepi szónoklatát Somogyi Alfréd, a Selye János Egyetem Református Teológiai Kar dékánja azzal kezdte, hogy a legtöbb, a „magyar lélek” számára fontos ünnep vagy emléknap olyan eseményt elevenít fel, ami nemzeti veszteséget, fájdalmat hordoz.
„Veszteségeinkre emlékezünk. Ezekben a veszteségeinkben – az ezeréves országunk körbefaragásában, az eltiport forradalmaink emlékében és a kivégzett tábornokaink vérében – az eszmét és az erkölcsi győzelmet érzi meg máig a magyar lélek. Ezért hajtunk fejet és állunk itt ma is” – fogalmazott. A lelkész szerint tartásuk és gerincességük az, amiért felnézünk az aradi vértanúkra.
Feltette a kérdést, vajon sikerült-e átörökíteni ezt a tartást? Vajon, ha bennünk lenne a vértanúk gerincessége, hogyan reagálnánk a Hedvig-ügyre, a megvert DAC-szurkolókra, az állampolgársági ellentörvényre, nyelvünk „ketrecbe zárására”, a Beneš-dekrétumok parlamenti megerősítésére?
Somogyi Alfréd a kérdésre bibliai idézettel válaszolt, Dániel könyvéből: „megmérettél és híjjával találtattál”. A fájó igazságot mondta ki azzal, hogy „őseinknek árnyékává zsugorodtunk”.
Reményik Sándor szavait idézte: „menj hát, ha teheted, de én itt maradok”. A Teológiai Kar dékánja erre a gondolatra fűzte fel mondandóját, a menni vagy maradni dilemmájára.
Megjegyezte azonban, nem a szó szerinti elmenés vagy itthon maradás, inkább a tartás és gerincesség vonatkozásában használja e kifejezéseket, melyekre példákat is hozott.
„Menni, azt jelenti, mindegy, milyen iskolában tanulnak a gyermekeim. Maradni azt jelenti, el sem tudom képzelni, hogy ne magyarul tanuljanak a gyermekeim és az unokáim. Menni azt jelenti, nem érdekel már, ki fog engem képviselni, mert csalódtam minden vezetőben. Maradni azt jelenti, nemcsak jogom, de kötelességem is, hogy a saját fajtámat hozzam helyzetbe” – mondta.
Nagyon leegyszerűsítve: a „menni” kifejezés a mindennapi emberre illik, a „maradni” pedig a hősre, a vértanúra, aki halálában is példát állít elénk és „maradásra bírja a menni készülőket”.
A lelkész hozzátette, lelki tartásról beszél, amihez az Istenbe vetett hit segít hozzá. Ahogy az aradi vértanúk is Istenbe vetett hitükkel tudták tartással elviselni sorsukat. „Ez a tartás érdemelte ki az utókor tiszteletét” – mutatott rá.
Újból megjegyezte, a menni azt is jelenti, hogy nem teszünk semmit, maradni pedig azt is jelenti, hogy elfogadom mindazt, amit Isten adott, amivé ő formált és megmaradok abban és megőrzöm azt. „Felvidéki magyar eljövendőnk a mostani maradásunktól függ” – mutatott rá.
Somogyi Alfréd azzal zárta gondolatait, hogy amennyiben manapság még úgyis érezzük, hogy a régiekhez képest „híjjával találtattunk”, lehet ezen változtatni, és kell is – szólt az üzenet.
Az ünnepi szónoklatot követően Komárom városa, az oktatási és kulturális intézmények, a helyi és a környékbeli civil és politikai szervezetek képviselői helyezték el koszorúikat az 1848/49-es hős tábornok szobránál.
A Himnusz közös eléneklése után az emlékezők átvonultak a közeli Anglia parkba, ahol az aradi vértanúk emlékoszlopánál Farkas Adrianna, a Jókai Egyesület Irodalmi Szekciójának elnöke üdvözölte őket.
A rövid megemlékezést követően, amelyen közreműködtek a Selye János Gimnázium diákjai – Gál Ádám Vajk szavalattal, Pécsi Virág Veronika énekkel –, már szakadó esőben koszorúzták meg a komáromi vár hőseinek tiszteletére állított kopjafát, az eseményt Bresztyák Jázmin hegedűjátéka kísérte.
Az emlékoszlopot a komáromi vár két korábbi kapitányának tiszteletére emelték, azzal az üzenettel, hogy Komárom sosem feledi áldozatukat.
Török Ignác honvéd vezérőrnagyot másodikként végezték ki Aradon, míg Lenkey János tábornok az aradi vár zárkájában hunyt el. A megemlékezés nemzeti imánk eléneklésével ért véget.
(Szalai Erika/Felvidék.ma)
