Tőled, Hozzád fohászkodásom,
utam, célom, ítéletem,
meg nem érdemelt kegyelem
Magad vagy Te mind, ó Uram.
Minden te vagy, és te mindig – Te vagy,
életemnek legmeghittebb létezője,
örök Te, örök létem létesítője.
Létfenntartó kegyelem.
Schalom Ben-Chorin
Megriadt a világ. Az emberek a járvány és következményeinek sodrásában élnek. Félelemben és reményben, tagadó cinizmusban és meg-meghökkenve a mégis bekövetkező tragédiáktól. Adventi döbbenetként az újabb halandósági mutatók égzengése, villámlásai között. Újabb magyar kisvárosnyi halottal. Világszerte már 270 millió fele száguld a fertőzöttségi mutató, a halottaké 5,3 millió. Magyarország a fekete világlistán a 38. Új fertőzöttek száma 6 884, az elhunytaké 36 429. Mintha Szekszárdot kitörölték volna hazánk térképéről. 166 újabb napi koporsóval.
Lehet-e, s hogyan lehet így adventet tartani? És majd karácsonyt? Soha az utóbbi évtizedekben nem lett ennyire napnál világosabbá, hogy vissza kellene vennünk advent igazi tartalmát: 4 hét böjtöt, 4 hét önvizsgálatot, 4 hét bűnbánatot, egyénileg, közösségileg, nemzedékileg, magyarként és keresztyénként.
És teszünk ebből valamit?! Hova lett az ítélet nélküli, de őszinte szembenézés? Önmagunk és egymás komolyan vétele?
Márpedig ha saját magunkat nem vesszük komolyan, egymást sem fogjuk, hazánkat, egyházunkat sem.
A sok évezredes ószövetségi bűnbánattartás lelki megtisztulást ígérő gyakorlatában gyökerező filozófus, Ben-Chorin telibe találta a mindenkori halállejtő fenyegetettségében élő emberek helyzetét. Vagy „tőlem, Hozzád fohászkodásom, utam, célom” – vagy létezésünk fog dugába dőlni. Egy-két mozzanat az eszköztárból, amit meg lehet még tenni. Hogy ne a pusztulás széles országútján nyargalásszunk nulla veszélytudattal, a könnyelműség kacagásával, a kulináris élvezetekbe süppedés divatos szokásaival, az alkohol és a drog agylövéseivel. Vagy a szektás világgyűlölet tévútjaival…
A fejsze a fák gyökerén
Negédes, szirupos, olykor gyomorrontó és lélekrontó adventi fényjáték-látványosságok, a mindent a látványért képződményei, ezért a múlandóságot feltupírozó, csalfa és végül sehova sem vezető technikai LED-csodák illúziói helyett meg kellene pár pillanatra állni – önként. Igen, illúzióvesztésért. A más és mélyebb örök dimenziók leheletfinom érintései kedvéért. Nem a veszteségek döbbenetes és súlyos csendjével, a gyászhírek sem fiatalokat, sem idősebbeket nem kímélő Covid-hadijelentései nyomán, hanem az igazi, emberemelő, megtartó létdimenziók után kérdező lélekkel.
Kant Isten-kutató, lét- és létezésértelmet fürkésző kérdésével: mi végre vagyunk e földön, ha ilyen döbbenetesen semmi is tud lenni – mi is? Az élet? Vagy inkább a békaperspektívás életszemléletünk? Mert valahol elvesztettük a létértelem mindennél teljesebb és maradandóbb dimenzióját.
Csipp-csupp dolgokért. Kacatokért kincsek helyett. Magunk kreálta béna-néma bálványainkért? Márpedig: nincs más menedékünk, óvóhelyünk, fedezékünk a ránk szakadni látszó egekkel szemben, a létrengető napok idején, mint a teremtés és a megváltás okán mindent nálunk milliószor jobban ismerő Istenünk szóernyője, Ige-ernyője. És hogy ez alá tudjunk térni.
Kemény, de tiszta beszéd vár ott ránk. Mint fülledt és benzingőzös, fojtogató belvárosi levegőtlenség utána a hegyek tiszta, élesen szeles, olykor metsző széljárása. Ez még mindig jobb, mint a kemény valóságcsuszamlások áldozatául esni. Keresztelő János nem úgy gyógyította a bajt, hogy kicsinyítette, nem a bagatellizálás álprófétája volt, mint sokan manapság. Úgy gyógyított, hogy merte lemetszeni azt, ami ártó, végzetes. Hitbeli és erkölcsi értelemben egyaránt. Mert a kettő együtt jár! Sürgető szavát be kellene engedni gondolatvilágunkba. „A fejsze immár a fák gyökerénél” (Lukács 3,9). Hogy kerüljön végre minden a helyére. Járványügy és adventügy, gyógyulás és szabadítás Isten dimenzióba. Keresztelő János bemutatta az életirányt: hogy „mindenki meglássa az Isten szabadítását” (Lukács 3,6).
Létfenntartó kegyelemmel létrengető napok idején
Ez a létfenntartó, isteni kegyelem célja. A szabadítás – szabadítás pandémiából, fájdalmas sorstragédiákból, megüresedő adventtelenségből, Krisztustalanságból, gyakorlati materializmustól, a keresztyénnek kozmetikázott Európától. A gazdag, de bolond ember életérzésétől: „Helyezd magad kényelembe, egyél, igyál, vigadozzál”. Akkor és most pedig az Igazság Szava ezt mondja: „Bolond, ma éjjel elkérik tőled a lelkedet” (Lukács 12,19-20).
A pandémia nem a fejsze! A fejsze a felelőtlen, Istenről nem tudó ember önveszejtő életmódja. A ma örvényébe süllyedés – tudatosan vagy másolva, majmolva másokat. A pusztai próféta a szabadító Isten-keretbe állítja be az életünket, a helyes tájolásért iránytűt adva kezünkbe:
Térjetek Istenhez adventi csendben, készítsétek az Úr útját magatok felé is. 2021-ben is, hogy visszavegyétek a járványtól elrabolt ünnepeket magatoknak. Megvenni ezt semmi pénzért sem lehet.
Cuccos-puccos ajándékokkal sem lehet helyettesíteni. A lelket csak Lélekkel lehet táplálni. A gyomrot sem lehet levegővel, a lelket sem üres és felszínes élvezetbuborékokkal jóllakatni. Csak erre figyeljünk most az Igéből: „a görbe legyen egyenessé és a göröngyös simává” (Lukács 3,5).
Mennyi görbe út családban, közéletben, egyházban és saját életünkben! Van mit kiegyenesíteni, s a rázós utakat, durva indulat- és rágalomgöröngyöket, utálkozás- és megszólásrögöket félretenni az útból! Magunk előtt elsősorban. Mert minél többen megtesszük ezt, egyre több élethez talál egyénileg is előkészített, járható utat az állandóan érkező Úr.
Akkor és csak akkor szabadítást fogunk látunk befalazott, önmagunkba süllyedt életünkből, buboréklétünkből. Hogy visszavegyük, visszaszerezzük a szabadítást, gyógyulást hozó adventet. És megérezzük az örök advent előízét, Krisztusét, amikor eljön majd ítélni élőket és holtakat… S ezzel is bizalommal, várakozással nézhessünk szembe. Mert tökéletességünk kezdete és vége éppen ez: felismerni és beismerni, hogy mindennél nagyobb szükségünk van Istenre (Hans von Lehndorff). Valóságos Isten-vágyat, ember-vágyat, nem csak ajándékvágyat ébresztő adventet kívánok mindenkinek. Tényleges, megszámlálható lépéseket a Tőled-Hozzád vezető úton….
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
