Január 31-én, a liturgikus naptár szerint a katolikus egyház Bosco szent János áldozópap ünnepét üli meg. Ebből az alkalomból jutott eszembe az egy esztendő híján három évtizede történt időszak, ami a pozsonyligetfalusi magyar katolikus közösséghez kapcsolódik. Úgy gondoltam, „tollat ragadok”, és a következőket lejegyzem.
Tegnap volt napra pontosan 29 éve, hogy 1993.január 31-én 19 naposként szüleim és keresztszüleim jóvoltából én is Isten gyermeke lettem. Az azóta, 2017.március 18-án, Nagytapolcsányban 71.életévében elhunyt koloni születésű Obonya Gyula atya keresztelt meg a magyar misén.
1994-ben aztán fokozatosan mindig korábbi reggeli időpontokra kerültek a Dalibor téri magyar misék, majd szombat estékre, tovább fokozták a szlovák katolikus „szerető testvéreink“ a megaláztatásunkat azzal a hátsó szándékkal, hogy elszokjanak a hívők a templomba járástól. 1932-re építtetett fel a templom, az akkori időkben teljesen megtelt, pedig sok hívő befogadására alkalmas.
Következő mérföldkő 2006. április elseje, szombat, este fél nyolc, amikor szinte április elsejei tréfa gyanánt egyetlen egy alkalommal, azóta sem és előtte sem 1994 óta, engedtek magyar nyelvű misét, az akkor ott plébánosként működő szaleziánus p. Bielik idejében.
Azóta a napokban volt szerencsém arra tekerni két keréken, mely zabosi lakóhelyemtől megközelítőleg 2 km-nyi távolságban van, és azt láttam, hogy reggel 7 órás pénteki mise van. Betértem egy imára hazafelé menet, s hátul a templomban bal oldalon a 74 hálatáblából 7 magyar nyelvűre lettem figyelmes, lencsevégre is kaptam természetesen.
A fotón a hálatáblák, köztük 7 darab magyar (Fotó: Zilizi Kristóf/Felvidék.ma)
Hát, igen, itt kereszteltek magyarul Kristóf névre, ami olyan találó ötlet volt, hiszen sokat vagyok úton, sokszor kihívásokkal megküzdve, mindig céltudatosan, kitartóan, védőszentem közbenjárását kérve útjaim során, akár gyalog, két keréken, vagy a tömegközlekedési eszközökön utazva. Mindig tudatosítva és arra gondolva, hogy a Jó Isten a tenyerén hordoz s Vörösmarty Mihályt idézve „megfogyva bár, de törve nem“, azért még vagyunk Ligetfaluban magyarok, katolikusok, egyéb vallásúak, akik akarunk magyar misét, s nem hagyjuk annyiban. Az igazság győzni fog.
Hiszen, „ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, én ott vagyok köztük“ – ismerjük jól. Ha mindig kevesebben és kevesebben is vagyunk, de nem hagyjuk nem teljesülni s kiharcolni a ligetfalusi magyar misék újbóli visszaállítását.
A Mindenható úgy rendezte, hogy tegnap délután éppen egy röpimára betérve a koronázó dómba Pozsony Óvárosában, ahol 1992.10.3-án házasodtak magyarul szüleim Szepp Péter akkori pozsonyi magyar káplánnal az ajtóban találkoztam Formánek Ján (1936-) nyugalmazott pápai prelátussal. Felelevenítettem neki, hogy mi célból is tértem be imára a Szent Márton dómba. Sőt, a ligetfalusi megszüntetett miséket is felhoztam.
A tágas szaleziánus rendhez tartozó templom belülről (Fotó: Zilizi Kristóf/Felvidék.ma)
A múltidézéshez tartozik, hogy 2020.január 22-én másfél tucatnyian megemlékeztünk Ligetfalu egy jeles, neves személyiségéről, az akkor 100 esztendeje született, 1994-ben elhunyt Fogarassy Lászlóról Pöstényi József és Németh Rezső atyák közreműködésével a Mamatey utcai szeleziánusok emeleti kápolnájában.
(Zilizi Kristóf/Felvidék.ma)
